Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
31 kifejezést nem használja. „Ebben az időszakban Svätopluk valóban úgy hatott a népre, mint egy király, még ha nem is kapott koronát a pápától, mint később a középkorban más királyok” – magyarázta Čaplovič. Miroslav Kusý politológus a miniszterelnök szavait szándékos igyekezetnek tartja, melynek célja, hogy megszólítsa a nacionalist a módon orientált szavazókat. „Most ezt a témát egyszerűen előhúzta, leporolta, majd olyan tradicionális módszerekkel egészíti ki, mint az ősi szlovákok mítosza, a Svätoplukról szóló legenda, vagy pedig a cirillmetódi hagyományok, melyhez most visszatért” – véli Kusý, aki föltételezi, hogy Fico ilyen módon szeretne szavazókat csábítani és egyúttal a nemzetieknek is tetszeni. „Minden klasszikus nacionalista eszközt bevet, és sikeresen konkurál Slotával, aki primitívebb módon csinálja azt, amit Fico valamiv el kifinomultabban.” Kováč: Svätopluk alatt még nem léteztek szlovákok Arról, hogy kik is éltek a mai Szlovákia területén Svätopluk uralkodása alatt, Dušan Kováč történésszel beszélgettünk. Ön miként vélekedik arról a Ficoféle kijelentésről, ami szer int Svätopluk az ősi szlovákok királya volt? Ebben a kifejezésben mindjárt két hiba is van. Mégpedig a király és az ősi szlovákok. Ez utóbbit a szakkönyvek nem használják, az ok pedig egyszerű. Ebben az időszakban még nem beszélünk szlovákokról, hanem csa k szlávokról, mert ekkor még nem történt meg a szlávságon belüli belső differenciálódás. Az ősszláv nyelv pedig egyébként sokkal közelebb állt az ukránhoz vagy az oroszhoz, mint a mai szlovák nyelvhez. A differenciálódás legelső eredményeként nyugati, kele ti, északi és keleti szlávokra bomlott fel az ősi szláv közösség, majd csak ezt követően nemzetekre. A szlovákokról legelőször a történelmi Magyarország kapcsán beszélhetünk. Miért éppen csak a történelmi Magyarországon? Azzal, hogy a szlovákok a Magyar Királyságban maradtak, a többi nyugati szláv népektől – lengyelektől, csehektől – elkülönülve, meghatározott államkeretben, más politikai keretek között éltek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy rögtön szlovákokká váltak, amint megkoronázták Istvánt, mert it t egy folyamatról volt szó. Meg lehet nevezni legalább az évszázadot, amikor már a szlovák kifejezést használni kezdték? Ez nagy probléma, mert – amint említettem – ez egy folyamat volt, mégpedig egy komplikált folyamat. De nagyjából a 11. vagy a 13. szá zadról beszélhetünk. Az etnikai öntudatosodás a szlovákok esetében akkor kezdődött, amikor kapcsolatba kerültek más etnikumokkal, így a németekkel, a magyarokkal, a szerbekkel és a horvátokkal. Éppen ezért az etnikai öntudatosodás inkább a 14. és a 15. szá zaddal van összefüggésben. Nem volt ennek a feltétele a szlovák nyelv? A nyelv természetesen fejlődött, de tudatosítanunk kell, hogy a szlovák nyelv Bernolák fellépéséig különböző nyelvjárásokban létezett. Az egységes irodalmi nyelv megteremtése az első feltétele annak, hogy egy adott nemzeti közösség egységes kommunikációs eszközt használhasson. Ez pedig a szlovákok estében a 19. században történt meg. A miniszterelnök azt állítja, hogy az ősi szlovákokról a történészek beszélnek. Egyetlen komoly törté nelmi munkában sem találhatunk ilyen kifejezést, mégpedig azért nem, mert az az etnikum, mely ebben az időben Nagymoráviát lakta, nem lehetett szlovák. Példának okáért Mojmír Moráviából jött. Amikor pedig Cirill és Metód jött ide, a két hittérítő nem a szl ovák, hanem a szláv nyelvet tanulta meg és azt használta. Ha tehát valaki azon igyekezne, hogy ez a kifejezés meghonosodjék, akkor ez a történelemmel való manipuláció lenne? Mindenképp történelmietlen és a kifejezéssel való manipuláció. Mi a véleménye a rról, hogy a politikusok maguk vezetnek be a gyakorlatba történelmi fogalmakat, majd saját elképzeléseik szerint használják ezeket? Voltak olyan idők, amikor a politikai hatalom, konkrétan a kommunizmus alatt nemcsak azt írták elő a történészeknek, hogy m it kutathatnak, hanem az eredményeket is, melyeket produkálniuk kellett. Amennyiben egy politikus történelmi kérdésekben nyilatkozik, mindenképpen konzultálnia kellene egy jó szakemberrel. Meghonosodhat az ősi szlovák kifejezés? Ezt én nem tartom valószí nűnek, tekintve, hogy egyáltalán nem korrekt, és nem tudom elképzelni egy olyan időszak visszatérését, amikor valaki előírná nekünk a történelem szakmaiatlan művelését. vissza Sme, FelvidékMa, T.T.