Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-28
14 szubkulturális párt részévé válhatotte egy konszenzusos alapon működő politikai rendszerne k (aminek szintén elég pontosan leírható peremfeltételei vannak). Az RMDSZ egységparadigmája tehát ilyen „oszlopépítő” gyakorlatokkal állítható párhuzamba, és ez csupán akkor vált kérdésessé, nagyobb belső feszültségek forrásává, amikor az RMDSZnek egy m ásik vonása, kartellpártjellege is előtérbe került. Ezt a jellegét a programorientáltság kárára megerősödő hivatalorientáltsága, az állam által biztosított pénzügyi háttér kihasználása (itt, a sajátos helyzetből adódóan mind a román, mind a magyar állam sz óba jön) emelte ki. Erre utal továbbá az is, hogy az RMDSZen belül megerősödött a kormányzásban részt vevő csoport (Markó Béla, Borbély László, Kelemen Hunor és több fiatal államtitkár, de speciális üzleti kapcsolatai révén ide sorolható Verestóy Attila i s), és kartellpárti vonás az RMDSZ koalíciókötési természete – a „saját körön” belüli promiszkuitás – is, amit a kartellen belüli pártok közös, a „saját kör” fenntartására vonatkozó, immár nyilvánvaló érdeke húz alá. Ez utóbbi magyarázza, hogy a pártkartel l miért nem enged újabb versenytársakat a „körön belülre”, következésképpen nagyon sok norma – így például a választási törvény diszkriminatív előírásai – a kartellérdek kifejeződéseként is értelmezhető. Az egység problémája az RMDSZ számára tulajdonképpen akkor jelent meg, amikor a szubkulturális párt és a kartellpártjelleg immár nem volt összehangolható. Ez pedig Székelyföldön következett be, itt kezdődött meg az egységparadigma lebomlása. A lebomlás ké t dimenziója Az egységparadigma lebomlása nemcsak a múlt magyarázatát adja, fontos amiatt is, hogy folyamata további választási lehetőségeket, útelágazásokat jelöl ki. Az alábbiakban az „egység” lebomlásának néhány ideológiai és területi konzekvenciáit ve sszük számba. Ha az RMDSZ – Tőkés párharc nyomán az ideológiai pozíciók alakulását a választók preferenciái felől tekintjük, akkor érdemes felfigyelni arra, hogy az RMDSZszel való szembefordulásban Székelyföld, azon belül a városok és a magasabban képzett rétegek vezettek (ezt Kiss Tamás szociológus is aláhúzta a Transindex által december 4én szervezett szakértői fórumon). Vagyis: Tőkés szavazói most inkább a magasabban képzett, inkább városi, inkább fiatalabb szavazók voltak, miközben az RMDSZ szavazói in kább a vidéki, inkább az alacsonyabban képzett, kevésbé mobilis rétegek közül kerültek ki. Ez érdekes párhuzamba állítja a mostani RMDSZt a Szociáldemokrata Párt (PSD) elődjével, a Nemzeti Megmentési Fronttal, amelynek a szavazóbázisa 2000ig hasonló jell egzetességeket mutatott: inkább vidéki, alulképzettebb, idősebb szavazókból állt. Akkor ezt néhány elemző egy poszttotalitárius politikai megszólítási képlettel hozta kapcsolatba: Andrei Cornea – például – a „direktokrácia” (posztszocialista vezetők osztál ya) azon törekvésének, hogy Iliescu populizmusán keresztül a korábbi korszakból még ki nem szakadt tömegekből kovácsoljon magának szavazóbázist. Ennek magyarországi párhuzamát pedig Tellér Gyula az MSZP – SZDSZkoalíció 1994es győzelmével létrejött „szerkez eti problémaként” írta le egy cikkében: olyan hatalmi építményként, amely egymásnak ellentmondó elemekből áll, amelynek alsó és felső része – szavazóbázisa és politikaigazdasági megjelenítője – nem tartható sokáig egyben, a szavazóbázis ugyanis a posztszo cialista korszak „megalvadt struktúrájának” elemeiből áll, míg a hatalmi építmény másik, felső része a posztszocialista korszakban helyzeti előnnyel rendelkező eliteket egyesítette, és a két rész közötti kapocs Horn Gyula volt. Tehát mindkét esetben olyan politikai képletekről van szó, amelyeknek szavazóbázisa elsősorban a depolitizált, nagy érzületi egységként működő „tömegekből” állt. Az RMDSZ most lebomló egységparadigmája, a „magyar vagyok, tehát az RMDSZre szavazok”automatizmus (Kiss Tamás) lebomlás a, illetve az RMDSZnek az a törekvése, hogy ezt az automatizmust fenntartsa, erre a képletre emlékeztet: az RMDSZ is a rendszerváltáskor felszabaduló „tömegmagyarság” szolidaritásigényére és félelmeire alapoz. Mindebből még csupán pozicionális értelemben következik az átalakuló RMDSZ baloldalibb karaktere (mivel a posztkommunista pártokkal egyező módon aknázza ki a rendszerváltás tömeghangulatát), de néhány kontextuális elem (vezető RMDSZpolitikusok jobb személyes kapcsolatai a román és magyar baloldalla l, Tőkés László és a mellette álló, rendezetlen „ellenzéki tábor” Fidesz általi támogatottsága) is a baloldali építkezés premisszáit erősíti. A pozicionális értelemben vett balratolódáson túl, tartalmi szempontból (a program és doktrína nézőpontjából) az
