Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
27 17. Csodálkozom Peter Ratkos mások irányában való megnyilvánulásain. Boba Imrének a Washington Állam Egyeteme professzorának a morva történet kapcsán tett felismeréseit “teljesen téves feltételezésnek” nyilvánítja. M indezt annak ellenére teszi, hogy Boba könyvének megjelenése (1971) óta eltelt hét esztendő folyamán, semmilyen tárgyilagos, pontosabban semmilyen érvet nem tudott felhozni ellene!102 X. AMIBEN PETER RATKOSNAK IGAZA VAN Már az eddigi elemzések folyam án több ízben kifejezetten utaltam arra, hogy Peter Ratkos egyikmásik téves kifogása már a válaszom keretében újabb felismerésekre ösztökélt. Ezeken túl azonban a vitapartneremnek néhány további észrevétele, amelynek helyességét nem kívánom elhallgatni. Annál inkább nem, mert elhatároztam, hogy önmagam iránt is hasonló szigorral járok el, mint vitapartnerem irányában, habár azt nem tőle tanultam. E fejezet rövidségének azért örülök, mert vitapartnerem minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy l egrejtettebb hibáimat is felfedje. Lássuk hát mi az, amiben igaza van: 1. Elismerem, hogy Ljubljana nem Nauportus. a teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez a hely 9 kmre van Ljubljanától (Laibach) és neve Vrchnik (OberLaibach), Ljublja na külső kerülete. 2. Elismerem, hogy Magnus nemcsak díszítő jelző, hanem személynév is. Tehát I. Béla esetében nem kellett volna lefordítanom. 3. Elismerem, hogy II. Jenő pápa nevén feltehetően Pilgrim passaui püspök által készített okmányban szerep lő Nitrawa – amint azt a VI. Tétel 6. pontjában kifejtettem – nem vonatkozik a szlovákiai Nyitrára. Ennek igazolt középkori története tehát 880al kezdődik. ÖSSZEGEZÉS Vitapartnerem kifogásait elemezve, azok több mint hatvan esetben a tények és egyko rú források fényében egyértelműen tévesnek, vagy a probléma részéről történt felületes megközelítése miatt helyt nem állónak bizonyultak. Tarthatatlan kifogásainak tömegében mindössze három – a vita lényegét nem érintő – észrevétele volt helyes. Vitapar tnerem tudományosságtól távol eső érveinek tömege engem is megdöbbentett. Föl kellett tennem ezért a kérdést: Nincsen talán kellő tudományos felkészültsége, hogy alapvető kérdésekben hibát hibára halmoz? Vagy talán más okai vannak a tarthatatlanná vált hag yományos szemlélet minden áron való megvédésének? Az első kérdésre egyértelmű választ kell adnom. Peter Ratkos a történettudományok doktora. Oklevele bizonyítja – s abban semmiképpen sem kételkedem – hogy valóban képes kellő szintű és mélységű tudományo s kutatásra. Mi az oka hát annak, hogy elismert képességei ellenére a nyilvánvaló tényekkel mégis hadakozik? Miért nem akarja tudomásul venni az általa is képviselt hagyományos elmélet tarthatatlanságát? Mi az oka annak, hogy más tudományos kutatók – eb ben az esetben az én személyem – nyilvános rágalmazásától sem riad vissza. Matús Kucera, a Comenius Egyetem Docense, akivel a közelmúltban hasonló hangnemben vitatkozott, erre a kérdésre eképpen válaszolt: “Önmagát védelmezi, szokatlan, sajátos módon … arr a törekszik, hogy kétségbe vonjon miden eredményt, amit munkámban elértem”.103 A fentebbi elemzéseim alapján igazat kell neki adnom! Már 31. éve annak, hogy Peter Ratkos a dicső nemzeti múlt lelkes kutatójaként a hagyományos morvaszemlélet képviselőine k népes táborába lépett. Azóta, amint írásaiból kiderült, megismerte a kérdés régebbi irodalmát, sőt a kor forrásait is sajtó alá rendezte.104 Meg volt hát minden feltétele a