Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-26
26 Bognár Zoltán és Pozsonyi László politológusok úgy vélik, hogy az RMDSZ reformja, átalakítása lenne az üdvöz í- tő megoldás. Mi az összefüggés a Székelyföld modernizációja és az RMDSZ korszerűsítése között? Ha átalakulna a Szövetség, akko r megszűnne a széthúzás, és egyből egy kézre dolgozna Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és U dvarhely? Évtizedek óta hiánycikk a Székelyföldcentrikus politikai erő. 89 decembere után Romániában a Székelyföldön kívüli magyar ajkú választópolgárok voltak többs égben. Ebből kifolyólag autonómiatörekvéseink nem voltak kellő hangsúllyal jelen az erdélyi magyar közgondolkodásban. A Csapó, Birtalan, Garda, Antal vagy Ráduly típusú székely képviselők nemcsak Bukarestben voltak kellemetlenek, hanem az SZKTüléseken is. Hosszú évekig, az egység jegyében, az RMDSZben a többség a csúcsvezetés nótáját fújta. Csakhogy amint az mára kiderült, erre a nótára nem táncolnak a Székelyföldön. Nagy hiba volt évekkel ezelőtt leseperni az asztalról a székelyföldi törekv é- seket. Az RMD SZ sajnos későn ébredt rá erre. A Székely Nemzeti Tanács megalakulása volt a vekker, a jel arra, hogy a Székelyföld kénytelen saját kezébe venni a sorsát. Merőben mások vagyunk, mint a középerdélyiek vagy a partiumiak. Nem rosszabbak, nem jobbak, egyszerű en mások. Nehezebb, sokkal nehezebb volt a mi sorsunk, ezért emberként mi magunk is nehezebbé váltunk. Bizonyára ezzel magyarázható a „széthúzásnak” tűnő konok kitart á- sunk is. A térség fejlődésének érdekében, nem lenne célszerű félretenni a politikai ell entéteket, a személyi és közösségi ambíciókat és együtt pályázni közös pénzekre, fejleszteni minden szempontból, lépésről lépésre olyan fejlődési szintre emelni a Székelyföldet, amely középtávon természetes módon vezetne el az önrendelkezéshez? A tízpara ncsolat velősen foglalja össze a keresztény ember magatartásával kapcsolatos elvárást, és bizony senk inek sem sikerül eleget tenni ennek. A keresztény ember esténként visszatekint az aznapi eseményekre és imádk ozik. Meggyónja a tévedéseit, és megfogadja, h ogy jobbá, erkölcsösebbé válik. A politikában általában véve ni ncsenek parancsolatok, hiányoznak a világos szabályok, és gyakorta a célok sincsenek pontosan megfogalmazva. A politika tele van szemfényvesztéssel, félrevezetéssel. Mi jó keresztény székelyek nehezen mozgunk otthonosan benne. Bizonyára ezért van az, hogy egyikünkből sem lett nagy politikus. Inkább megmaradtunk egyszerűen e mbernek. Olyan embernek, aki lépésről lépésre gondolkodik és cselekszik. Ezért vagyok biztos abban, hogy hosszú távon is meg valósítjuk célunkat: megmaradunk itt, a Szülőföldünkön. Az autonómia ehhez egy lényeges eszköz, de csak egy eszköz. A cél: a megmaradás. vissza Év végi töprengések Erdélyi Riport • 2008.01.24. Az esztendő utolsó napjai min dig számvetésre késztetik azokat, akik felelősséget vállalnak egy nagyobb közösség, mondjuk, egy nemzet és egy kultúra, a nemzeti kultúra szolgálatában. Ennek a számvetésnek igen ritkán lehet örömteli és biztató eredménye, nagy néha születik meg az emberbe n az a jó érzés, miszerint a mögöttünk álló es ztendőben, ha zökkenőkkel is, de előrehaladt az ország vagy a nemzet szekere. Utoljára, legalábbis engem, csak az 1989 – 1990es esztendőfordulón töltött el ilyen érzés, mindenekelőtt a középeurópai politikai át alakulások köve tkeztében. A romániai forradalom győzelmét akkor a „megigazulás” és az „újrakezdés” pillanataként éltük át – nemcsak Erdélyben, hanem Budapesten is. Mostanában ezeket a felemelő élményeket mind ritkábban éli meg a magyarországi – és gondolo m: az erdélyi – magyar értelmiségi. Mintha a történelem vagy a Gondviselés rendre visszavonná azokat a kegyelmi ajándékokat, amelyek az akkor kivívott (vagy ajándékba kapott) szabadság velejárói és következményei voltak. Amerre nézünk, mindenütt vesztesége kkel és baljós előrejelzésekkel találkozunk. Magyarországon, kár lenne tagadni, széles körű politikai válság veszélyezteti a demokratikus életforma eddigi eredményeit, megingott az a gazdasági fejlődés, amelynek néhány esztendeje még biztos jeleit fedezhet tük fel, növekszenek a társadalmon belül tapasztalható kon f liktusok, nemcsak a politikai erőközpontok között (ezek időnként egy „hideg” polgárháború rémét vetítik a szemlélődő tekintetek elé), hanem a szociális rendszerben is: a nagyon gazdag néhány százez er és a nagyon sz egény néhány millió ember között talán csak az első világháború után: a „hárommillió koldus” országában volt akkora szociális szakadék, mint amiről ma beszélnek a társadalomkutatók. Hasonlóak a tapasztalatok a Kárpátmedencében élő magyar kisebbségi közösségek életében is. Erdélyben siker esen lehetett lemásolni a politikai pártoskodásnak és gyűlöletretorikának azokat a mintáit, amelyeket a magyaro rszági pártpolitika kínál. Szlovákiában a magyar politikai képviselet kiszorult a kormányzásbó l, és ez nemcsak azzal
