Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-04
23 történelmi ismertetések arányossága területén észrevehető pozitív haladás történt. Ezt leginkább a morvakor kiemelésének csökkenő arányán figyelhetjük meg. Az 1961. évi 1446.9 %os, azaz 16szoros túlé rtékelés, 1971ben már 1125.7 %ra, azaz 11szeresére csökkent. Az aránytalanság azonban még így is igen nagy, és éppen azokon a területeken mutatkozik meg, ahol a szláv népek megjelenését várja a szlovák történetírás! Táblázatunkkal csupán arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a kései ókor meg a korai középkor keretében a jövőben milyen kérdéseknek kell fokozott figyelmet szentelni. IX. KISEBB MEGJEGYZÉSEK Ide soroltam Peter Ratkos minden olyan nagyobb nyomatékkal közölt kifogását, amelynek a tanulm ány értékelésére nézve ugyan semmi jelentősége nincs, de demagógikus jellegük miatt számonkérésük elhanyagolása kutatói becsületem rovására menne. 1. Pribina Nitrawáját nem sorolhattam a szlovákiai Nyitra adattárába, mert az a fennmaradt források földra jzi meghatározása szerint az I. Justinianuskori Pannónia meg a Belgrád vidékén elterülő Moesia területén feküdt.93 2. Állítja, hogy elhanyagolom a régi Pozsonyt, a mai Bratislavát az 1000 előtt említett helyek közül. Úgy vélem, hogy “Az ősi Nyitra…” c. tanulmányom első oldalán (az I.Sz. 119. lapján) az első jegyzetben szereplő mondat: “Szlovákia területén három helyről esik szó az 1000 előtt kelt oklevélben: …2. az ország fővárosa 907ben…” ez a meghatározás minden Szlovákiában élő ember számára a szövet ségi köztársaság fővárosát – Bratislavát, Pozsonyt illetve Pressburgot – jelenti. (Lásd még a következő pontot is!) 3. Azonose Brezalauspurc Pozsonnyal? Peter Ratkos Pozsony első említése kapcsán – melyet addig 907re volt szokás helyezni – elmagyaráz za, hogy annak Brezalausburch (!) neve Predslavov hradot, vagyis Predslav(nak a) várát jelenti. Valóban igaz, hogy a Salzburgi Nagyobb Évkönyvben a 907. év kapcsán olvashatjuk, hogy Luitpold bajor őrgróf “a legszerencsétlenebb háborút Brezalauspurc melle tt július 4.én vezette”94 Ehhez azonban meg kell jegyezni, hogy a salzburgi (Iuvavum) nagyobb évkönyvek nem eredeti szövegek, hanem egy ismeretlen korábbi, 826 körüli, de az eseménnyel nem egykorú kompiláció alapján a XV. században újraszerkesztett szöveg ről van szó. Persze vitapartnerem egyetlen szót sem ejt arról, hogy minek alapján tekintette a korábbi történetírás Brezalauspurcot Pozsonnyal azonosnak. ………………………………………………………………………………………… 1. A kárpátmedencei államalapító népek uralmi időszaka Az elem- zés tárgya Kvádok Gótok Lango bardok Húnok Avarok Nagy morvák össze- sítés tól 21 406? 489 379 568 833 21 ig 406 - 489* 489 568 454 805 894 894 az évek száma 385 455 83 79 75 237 61 873