Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-23
31 után lemondott Verestóy Attila széki elnök helyébe az RMDS Z januárban megbízott elnökként Birtalan Józsefet helyezte. „Nem az én tisztem leváltani a polgármestert, megteszik ezt a székelyudvarhelyi polgárok, hiszen tarthatatlan, hogy második éve egy személy vezesse diktatórikusan, önkormányzati testület nélkül a várost" – jelentette ki Birtalan. – Amennyiben megbíznak, természetesen vállalom a polgármesterjelöltséget, de úgy gondolom, nálam alkalmasabb, nagyobb eséllyel versenybe szálló jelölt is van" – tette hozzá a Krónika kérdésére. Birtalan vagy Bunta? Az E Pválasztások azonban nemcsak a Verestóy Attila lemondását hozták, hanem az eddigi er ő vonalakat is átrajzolták. Ennek egyik els ő jele, hogy az RMDSZ Hargita megyei Egyeztet ő Tanácsa idei els ő ülésén csak a csíki és a gyergyói széki szervezet beszámolóját f ogadta el; mind az udvarhelyszéki, mind a megyei beszámoló elfogadásakor tartózkodott. Birtalan József a jelenleg Borboly Csaba által vezetett testület újjáélesztését és az itt kötött székközi megállapodások betartását szorgalmazta. Ezzel pedig azt a látsz atot er ő sítette, hogy a megújuló udvarhelyi vezetés Borboly oldalán áll abban a konfliktusban, amely a megyei önkormányzat elnöke, Bunta Levente, és alelnöke, Borboly Csaba között másfél éve csendben parázslik. A tét akár a székelyudvarhelyi polgármesteri szék is lehet, hiszen Bunta Levente székelyudvarhelyi lévén, jó eséllyel szállhatna harcba a városi polgármesteri székért. Ő eddig inkább saját eredményeivel igyekezett a közvélemény el ő tt megjelenni, kevésbé szállt be a politikai bozótharcba. „Személyi am bíciókról vagy lezárt csoportérdekekr ő l még korai beszélni, hiszen a jelöltállítás folyamata még el sem kezd ő dött" – hárította el a Krónika kérdését Bunta Levente. – Amúgy is a választóknak kell majd dönteniük, és én szívesen folytatom a megyei elnöki munk át, hiszen jó eredményeink, jó csapatunk van. Ha felkérnek kapok, természetesen mérlegelem a székelyudvarhelyi polgármesterjelöltség elfogadását is, de az is lehet, hogy a megyei önkormányzat elnökét is közvetlen szavazással választjuk meg az idén, és akk or változik a helyzet. Szász Jen ő még kivár A másik oldalon Szász Jen ő a Krónika kérdésére kijelentette, egyértelm ű , hogy továbbra is közéleti szerepl ő marad, tehát részt vesz a választáson, azonban ő sem árulta el, indule negyedszerre is a polgármester i székért. „A család, a gyerekek miatt nem szívesen szakadnék el Székelyudvarhelyt ő l, de ha a Magyar Polgári Pártot bejegyzik, az már országos szerepvállalásra kötelez. Ugyanígy módosíthat a döntésen az egyéni választókerületek bevezetése is" – mondta Szás z, aki a polgármesteri, megyei önkormányzati elnöki, de akár a képvisel ő i vagy szenátori tisztséget is megcélozhatónak tartja. Hangsúlyozta azonban, még nem döntött, melyikért száll versenybe. A polgári oldalon egyel ő re nem is látszik, hogy lenne trónkövet el ő a polgármesteri székre, amennyiben azonban Szász Jen ő más tisztségért szállna versenybe, akkor biztosan lesz polgármesterjelöltje a polgári oldalnak, hiszen számukra is stratégiai fontosságú a város, már csak a bejegyzend ő Magyar Polgári Párt központj a okán is. Lesz kihívója Rádulynak? Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete szorgalmazni fogja, hogy minden helyi szervezet maga döntse el, hogyan választja ki jelöltjeit. Borboly Csaba, csíki területi RMDSZelnök elmondta, azon településeken, ahol nem kielég ít ő a polgármesterek tevékenysége, el ő választásokat fognak szervezni, hogy az emberek döntsék el, ki a legmegfelel ő bb jelölt. „Akit rátermettnek érez a közösség, azt szeretnénk felvenni a listára" – mondta Borboly. Az RMDSZ csíkszéki szervezete minden tele pülésen készül jelöltet állítani. Borboly Csaba szerint nincs szükség nagy változtatásokra, mivel a polgármesterek dönt ő többségének munkájával elégedettek. Csíkszeredában a jelenlegi polgármester, Ráduly Róbert már többször meger ő sítette a sajtónak, újra jelölteti magát, nem valószín ű , hogy a szövetségen belül er ő s kihívója akadna. Az MPSZ is valamennyi településen készül jelöltet állítani, bár mint Papp El ő d, az MPSZ csíkszéki elnöke a Krónikának elmondta, a kérdéssel csak azután foglalkoznak érdemben, hogy megtörtént az MPP bejegyzése. „Sok helyen megvannak az embereink, a négy évvel ezel ő tti jelöltjeink is, de óvatosan kezeljük az ügyet, amíg be nem jegyzik a pártot. Amennyiben január 24én kedvez ő lesz a döntés, g ő zer ő vel látunk munkához" – fejtette k i Papp El ő d. Egyel ő re csak el ő készületeket tett a csíkszéki MPSZ. „Még számbavételt kell készíteni, a kiválasztási procedúra sincs meg" – mondta Papp El ő d, aki maga is indulna a választásokon a polgármesteri tisztségért, amennyiben a szervezet jelöli.