Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-15
32 A térségi elit fele lőssége Sorolhatnék további, a fejlesztéspolitika megszerveződéséhez szorosan kapcsolódó példákat, a következtetés hasonló lenne. Ha ebben a régióban fejlesztéspolitikai lépéseket szeretnénk tenni, akkor ehhez az endogén kapacitás általában kevés. Tervezé s, stratégiaépítés, policyalkotás, jövőszcenáriók kidolgozása – nagyon kevés kivételtől eltekintve legfeljebb csak a fogalmak szintjén ismertek a térségi elit számára. A fejlesztéspolitikai gondolkodás gyakorlatilag kimerül abban, hogy pályázatokat kellen e írni (értsd: pénzt kellene szerezni). Nos, itt jön be egy olyan téma, amelyről nem szokás beszélni. Ez pedig az országos kisebbségi közéletipolitikai térségi elit felelőssége. Az endogén kapacitások hiányára ugyanis az elmúlt másfél évtized során bizony rá lehetett volna segíteni. Ha kedvelném a populista szólamokat, azt mondanám, hogy ezt a folyamatot a térségben intézményesen elindítani nem került volna sokkal többe, mint 23 tornaterem építése. Eszébe sem jutott senkinek. Nem telepítettek a térségbe o lyan intézményeket, amelyek autoritásukkal és pragmatikusságukkal megtörik az amúgy anakronisztikus „széki paradigmát". Nem indítottak be olyan, térségre szabott információs és egyéb szolgáltatásokat, amelyek lehetővé tették volna a soksok pontszerű fejle sztési modell mögött álló szakember egymáshoz kapcsolódását, hatékony projektelitté formálódását. Ez a most formálódó úgynevezett ellenzéki elittől sem várható, hiszen az sokkal inkább falak és nem információs rendszerek építésében gondolkodik. Nyilván erre lehet azt mondani, hogy mindez a térségi elit, a térségi intézmények dolga, s ha ezt nem hozták létre, akkor az legyen az ő bajuk. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy az erőforráshiányos, elöregedéssel küzdő falusi térség találja ki és hozza létre a maga idősellátó intézményrendszerét. Nyilván nem mondunk ilyet, mert belátjuk, hogy hiányoznak ehhez a helyi kapacitások, és külső erőforrás bevonásával, szakmai tudás transzferével, a program külső szakmai legitimitásának biztosításával megoldjuk a probl émát. Nem tudom, hogy a székelyföldi térség jelenlegi elitjétől és intézményrendszerétől milyen alapon várjuk el, hogy önállón és a maga teljességében oldja meg – az anyagi, a szakmai és a társadalmi legitimitás minden elemére kiterjedően! – saját fejleszt éspolitikai kérdéseit. Aki ezt elvárja – annak érzésem szerint az alapoktól kell megmagyarázni, hogy mit jelent a regionális fejlesztéspolitika. Nyilvánvaló, hogy mindez külső rásegítés nélkül nem megy, és mindeddig kísérlet sem történt arra, hogy ezt a rá segítést a romániai magyar közélet erős szereplői céltudatosan kezdeményezzék vagy – uram bocsá’ – helyi szereplőkkel együtt elgondolják. Csutak István jó alaposan belecsapott a levesbe, a forró cseppek és a zsírfoltok azonban csak a térségi eliten landoln ak. Az meg – ha teheti – a felszisszenés és a pettyek letörlése után igyekszik majd elfordulni, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Kezdeményezni azonban nem fog, többek között azért sem, mert a térség új fejlesztéspolitikai pályára állításának elgo ndolásához szükséges térségi feltételek együttese hiányos. Kívülről jövő ösztönzés, tudástranszfer, no meg a fejlesztéspolitikai folyamat társadalmi legitimitásának támogatása (!) nélkül ez a folyamat nem indulhat el. Történelmi produktum, földrajzitárs adalmi adottság Végezetül egy szakmai kérdés, amelyben nem értek egyet Csutak Istvánnal. A széki (regionális, kistáji) tagolódás a székelyföldi régióban nem csupán maradi történelmi produktum, hanem földrajzitársadalmi adottság is. Az anakronisztikus men talitást kidobhatjuk az ablakon, de a medencék és tájegységek maradnak, s a hozzájuk kapcsolódó identitások, networkok, kapcsolati tőkék is. És ez egyáltalán nem baj, sőt! A gond talán nem is a széki léptékű szerveződéssel van, hanem annak tegnapi és mai m űködési módjával. A kistájakhoz kapcsolt identitás, a beélhető környezethez szabott életvezetés kialakulása – akár úgynevezett széki keretben is – a következő évtizedek egyik meghatározó fejlesztési paradigmája lesz. A térségi, kistáji tagolódás pedig az e gyik legfontosabb székelyföldi fejlesztési potenciál lehet. Ez viszont már olyan szakmai kérdés – több más témával egyetemben – , amelyekkel a fejlesztéspolitikához értők az egyetemi oktatásban, a szakfolyóiratokban foglalkozhatnak ugyan (s foglalkoznak még ebben a térségben is), de a térségi fejlesztéspolitikában való hasznosításukra ma még nincsenek meg a minimális intézményi és policykeretek. vissza
