Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-10
20 konkrét vétkesség bebizonyítását követően foganatosítható. Beneš elnök Csehországban életbe lépett rendelete ugyanakkor már etnikai elven fogalmazódott meg, és a teljes vagyonelkob zásról szólt. Mikor történt meg e jogi normák összehangolása? 1946 májusában, amikor sor került a 64/1946os számú rendelet elfogadására; ez már „kompatibilis” volt Beneš elnök dekrétumával, tehát a bűnösség elvét etnikai alapokra helyezte. Mindezt azé rt hangsúlyozom, mert különbséget kell tenni a szlovákok és a csehek hozzáállása, illetve a beneši dekrétumok és az SZNT rendeletei között. Ugyanakkor fontos kiemelnem azt is, hogy a lakosságcsere semmilyen összefüggésben nem volt ezekkel; ez nemzetközi eg yezmény alapján valósult meg, csakúgy, mint az „anyások”, azaz a magyar államhatalom által a bécsi döntést követően hivatalhoz juttatott személyek egyoldalú kitelepítése is. Nem ellentmondásos, hogy a mai napig nem tisztázott: törvényes elnöke volte az országnak Eduard Beneš, vagy sem? A korszak egyik paradoxonja, hogy a nemzetközi közösség legálisnak fogadta el a londoni csehszlovák kormányt, holott Csehszlovákia már nem létezett, és területének egy részén létrejött egy új állam, melyet a nemzetközi k özösség nem ismert el – a Szlovák Állam. Ráadásul a cseh és a szlovák jogtudomány időközben talált olyan támpontokat, melyek alapján ma már a jogászok többsége azt vallja, Beneš az idő tájt a törvényeknek megfelelően gyakorolta a hatalmat. A kulcsfontosság ú mozzanat a Csehszlovák Köztársaság felbomlása, illetve a Cseh – Morva Protektorátus és Szlovák Állam létrejötte volt. Mivel a protektorátus elnöke Hitler akaratából vette át az ország irányítását, Beneš kijelentette, lemondása kierőszakolt volt, s így a de mokratikus elvek értelmében érvényét veszítette. Ezek az elvek mondják ki azt is, hogy ha az adott körülmények között nem lehet megtartani a demokratikus választásokat, az előző időszakban megbízott elnök gyakorolja tovább a hatalmat. ĺgy maradhatott elnök 1942t követően is, s hozhatott dekrétumokat. Hogy ezek érvényesek legyenek, 1946 márciusában sor került a ratihabícióra, azaz utólagos törvényesítésükre. Ma milyen súlya van a Benešdekrétumok politikai szinten történő érvénytelenítésének vagy megerősí tésének? Abszolút semmilyen – a történelmet ugyanis nem lehet megmásítani. Vegyük például az állampolgárság elvesztéséről szóló dekrétumot – mit lehet ezen módosítani, amikor a magyarok a 245/1948as számú törvény értelmében ismét megkapták a csehszlovák állampolgárságot, s később, 1953ban a németek is…? Az SZK jelenleg is érvényben lévő, az állampolgárságról szóló törvénye európai mércével mérve is teljesen szolid jogi norma, melyet nem lehet társítani a Beneš elnök dekrétumaiban foglalt irányelvekkel. A Benešdekrétumok eltörlésére törekedni olyasmi, mintha mondjuk Mária Terézia úrbéri pátenseinek érvényességét akarnánk megszüntetni. Viszont egy sor dekrétum és rendelet éppen a vagyon elkobzásáról szólt. Ön szerint lehetne ezt orvosolni? Ami a mezőg azdasági földtulajdon konfiskálását illeti: a kommunista vezetés már 1948 decemberében elfogadta a Megbízotti Testület azon rendeletét, mely alapján a magyarok visszakapták a földjeiket, ám ekkor más, szocialista szellemiségű intézkedések léptek életbe – p éldául akik beléptek a szövetkezetbe, több földet kaptak, mint amenynyijük eredetileg volt. Más kérdés, hogy mit érünk el azzal, ha eltöröljük az SZNTneak a mezőgazdasági tulajdon konfiskálásáról szóló rendeletét? Olyan káosz keletkezik, melyet többé senk i át nem lát. Ön tehát nem tartja reálisnak a jog- és vagyoni sérelmet szenvedett személyek kárpótlását? Többször hangsúlyoztam, hogy a második világháborút követően egyoldalú politikai döntések születtek, melyek ugyancsak politikai döntésekkel megmásí thatók. Mindez a politikai akaraton múlik… De felmérte valaki, hány ember tulajdonjogi viszonyát kellene rendezni, hány örökösödési eljárást kellene lefolytatni? Külön bizottságokra lenne szükség, melyek minderre fényt derítenének, s ez rengeteg bürokráciá val járna – nem beszélve arról, hogy lehetetlenné válna a spekuláció kiszűrése. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a kormánypolitika elhatárolódik ettől; lehetséges megoldásként az átalányosság elvén alapuló rendezést tudom elképzelni, ám ez is a politi kai akaraton múlik.
