Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-10
19 elcsatolásáról, és a németek és magyarok teljes kitelepítése mellett foglalt állást. De 1945ben, a németek kitelepítését követően Európa államainak képviselői kimondták, hogy a továbbiakb an ez az út nem járható, s a magyarokkal szemben nem léphetnek így fel. A szudétanémetek kitelepítése ugyanis nem volt kellőképp megszervezve, atrocitásokra is sor került, s ez a nemzetközi közösség számára elfogadhatatlan volt. Találkoztam olyan nézette l is, hogy a szudétanémetek kitelepítése szabályos népirtás volt… Nehéz a kor eseményeit konkrét jogi kategóriákba sorolni… A szlovák történészek például a deportálás kifejezést sem találják helytállónak a magyarok Csehországba történt átcsoportosítására vonatkoztatva, a negyvenes években ugyanis munkaerőtoborzásnak nevezték ezt a folyamatot. Beneš elnöknek az ide vonatkozó rendelete nem a magyarok eltávolítását célozta, s hogy a későbbiek során ezt használták fel a deportálások jogi alapjául, visszaélés nek minősíthető. A nemzetközi közösség a lakosságcserét fogadta el megoldásként, hangsúlyozva a paritás elvét. Sikerült ennek érvényt szerezni? Ez annyiban nem valósult meg, hogy míg a magyarországi szlovákok önként települtek át ide, a szlovákiai magy arokat hatóságilag kényszerítették. Más ügy, hogy a nemzetközi egyezmények értelmében Magyarországra telepített magyarokat a magyar államnak kellett volna kárpótolnia, ám erre sem került sor. De a Csehszlovákiába települő szlovákok sem mindig azt kapták, a mit ígértek nekik – így jelentős részük Csehországba költözött. Szlovákiában ma erről nem szívesen beszélnek, ez is egyike a számos végig nem mondott gondolatnak… Több ilyen is van…? Említhetném például a politikának a lakosságcsere évfordulójához való hozzáállását. DélSzlovákiában és Magyarországon megemlékezések sokasága zajlott, itthon mintha megfeledkeztünk volna arról a mintegy 59 ezer szlovákról, akik Magyarországról települtek át… Sem az állam, sem a civil társadalom nem hozza szóba, s ebből arr a lehet következtetni, hogy az eseménynek akkora társadalmi hordereje sem volt, mint az 1950 – 60as években végbement természetes migrációnak. Ez némely csehszlovákiai település életében valóban nagyobb változást hozott, mint a lakosságcsere vagy a magyarok deportálása, hiszen a deportáltak mintegy kilencven százaléka később visszatért szülőföldjére. Mit ért az alatt, hogy Beneš elnök egyikmásik dekrétumával visszaéltek? Konkrétan a 88. számúra gondoltam, mely egy szóval sem említi a magyarokat vagy az etnicitás elvét; arról rendelkezik, hogy a háború által tönkretett gazdaság talpra állítása érdekében mozgósítani kell az úgymond parlagon heverő munkaerőt. A gazdaságilag aktív lakosság egy része tehát ideiglenes munkavégzésre egy évre más országrészbe ir ányítható, ám a végrehajtás során ezzel szemben egész családokat deportáltak, tekintet nélkül a családtagok munkaképességére, korára. Tudni kell azt is, hogy miközben a deportált szlovákiai magyarok száma 40 ezer körül mozgott, közel négyszer, ötször ennyi szlovák is részt vett a cseh gazdaság talpra állításában. Ők azonban önként vállalták a munkát, bármikor hazatérhettek, s itthon maradt vagyonukat nem konfiskálták, nem foglalták le. A későbbiek során kétszer hosszabbították meg a magyarok számára a cseho rszági tartózkodás idejét; s érdekes, hogy ez ellen éppen a szlovák katolikus püspöki kar emelte fel a szavát. Beneš elnök dekrétumai, vagy a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei voltak meghatározóak a magyarok sorsának alakulására? Amikor Beneš még nem t artózkodott Csehszlovákiában, az SZNT törvényhozó és végrehajtó testületként is fellépett, s néhány dolgot sürgősen rendeznie kellett. A nemzeti tanács és a Londonban működő kormány között megállapodás született a törvényhozás terén érvényes kompetenciákró l; Beneš elnök dekrétumai tehát csakis abban az esetben voltak érvényesek Szlovákia területén, ha az első cikkelyében feltüntették, hogy az SZNT jóváhagyásával adja ki őket. Némelyik elnöki dekrétum – például a vagyon konfiskálásáról vagy a népbíróságokról szóló – Szlovákiában nem is volt érvényes, mert itt az SZNT rendeletei érvényesültek, s ezek úgymond enyhébbek voltak a magyarokkal szemben. Például a németek, magyarok és hazaárulók földtulajdonának a konfiskálásáról az SZNT ide vágó rendelete úgy határo zott, hogy az csak az 50 hektár fölötti földterületre érvényes, és csakis a
