Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-04
20 1688 – 1690 között a Habsburgok „felszabadító háb orúi” a Balkánfélszigetet is elérték, és ott nagy népmozgást idéztek elő. A Habsburgok mellett felkelt szerbek tömegesen menekültek északra a mai Vajdaság területére, s ott le is telepedtek. A törökök pedig rendkívül nagy számban telepítettek át Albániábó l albánokat az elmenekült szerbek helyére. Ez azzal járt, hogy az albán (és a szerb) etnikai határ északabbra tolódott. Az albánok a XVII. század végi és a XVIII. század eleji népmozgás révén lettek Koszovó többségi lakói. Ugyancsak akkortól számolhatunk jelentős számú szerb etnikummal a Dunától és a Szávától északra fekvő területeken. A nagy népmozgást két személy neve fémjelzi: Csernojevics Arzén szerb pátriárka és Yegen Oszmán pasa. 1820ban a szultán elismerte Szerbia belső autonómiáját. Az 1878as Sa n Stefanoi béke és a berlini kongresszus határozatai szerint Szerbia és Montenegro elnyerte függetlenségét. A XIX. század második felére orosz segítséggel a Balkán nagy része megszabadult a török uralomtól. Nem így Albánia. „Albán kérdés nincs” – jelentet te ki Otto von Bismarck német kancellár a berlini kongresszuson. Az albánok tehát továbbra is megmaradtak török alattvalóknak, sőt egyszerre kerültek ellentétbe az oszmánokkal, a nagyhatalmakkal és balkáni szomszédaikkal. Berlinben a nagyhatalmak az albáno k lakta Antivari és Budua vidékét tengeri kijáratul Montenegrónak adták. ► Prizren Liga Mindkét népet, a szerbeket és az albánokat is, erős érzelmi szálak kötik Koszovóhoz. A szerbek számára Kosovopolje a „szerb Mohács”, a nemzeti tragédia színhelye, val óságos zarándokhely, „a szerb ortodoxok Jeruzsáleme”, „a középkori szerb állam és a szerb kultúra bölcsője”. Viszont az albánok is „bölcsőnek” tekintik Koszovót, a XIX. század második felében itt fogantatott a Prizren Liga, az albán nemzeti újjászületés z ászlóvivője. A szkipetárok számára Pristina, a főváros legalább annyira „kincses”, mint Tirana, az anyaország fővárosa. 1878 – 1881ben albán felszabadító mozgalom bontakozott ki, de a törökök leverték a Prizren Liga csapatait. Számos történész és politika i szakértő szerint a Koszovóval kapcsolatos bármely történelmipolitikai elemzés az 1912 – 1913as balkáni háborúval és annak következményeivel kezdődik. Az albánok akkori felkelése az oszmán uralom lerázását és a független albán állam létrehozását tűzte ki célul, etnikai határok között. Harc nélkül sikerült elfoglalniuk Koszovó és Macedónia városainak nagy részét és 1912. augusztus 12én bevonultak Üszkübbe (Skopje). A Balkáni Szövetség csapatai (Bulgária, Szerbia, Görögország és Montenegró) lényegében az O szmán Birodalom ellen viseltek háborút, de annak balkáni politikaikatonai összeomlása nyomán albánok lakta területeket foglaltak el. Az albánok 1912. november 28án Vlorában kikiáltották országuk függetlenségét. A kis Albánia alig tudott beleszólni határa inak megállapításába, s ennek következtében nagy számban maradtak albánok a szomszédos országokhoz került területeken. A háború nyomán Koszovó (a novopazari szandzsákkal és Macedónia nagy részével együtt) Szerbiához került, s az albánok a Sztyepán Dusán k özépkori állama határainak visszaállítására induló szerb csapatok akkori bevonulására nem szívesen gondolnak vissza. Így nem meglepő, hogy az első világháború idején a legyőzött szerb hadsereg maradványainak visszavonulása a görögországi Korfu szigetére – Koszovón és Albánián át – az albán lakosság heves ellenszenvnyilvánítása közepette történt. A két világháború közötti Jugoszláviában csak három népet, a szerbet, a horvátot és a szlovént ismerték el, a muzulmán albánok is kilógtak a sorból. 1941ben Koszo vót (de nem a mai egész területével) az olaszok által megszállt Albániához csatolták, s így Benito Mussolini segédletével létrejött „Nagy – Albánia”. A második világháború után Koszovó visszakerült az immár szocializmus útjára térő Jugoszláviához. A jugoszl áv és az albán kommunisták, a két pártvezér, Joszip Broz Tito és Enver Hodzsa kezdetben szorosan együttműködtek. De Belgrád és Tirana viszonya fagypont alá süllyedt a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform) 1948. június 28i, a Jugoszláv Kommunista Pártot elmarasztaló és kizáró határozatát követően.
