Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-03
21 Ezt lenne feladata megírni ifjú ösztöndíjasunknak, nem hallgatva el az aljasságok, a hitszegés, az árulás, a kapzsiság és a jóra való restség megannyi szimbolikus megmutatkozását, a házon belüli ellenvélemény brutális megtorlásától a zsíros kenőanyagüzletig, a szekusoknak elkótyavetyélt borvízforrásoktól és a z exportkvótabiznisztől a székely havasokban folytatott rablógazdálkodásig. Igen, talán ez a kép volna méltó az RMDSZ kampányplakátjaira: a tarvágással kiirtott erdő. Az eltüzelt és eurómilliókba átlényegített fenyvesek, amelyekre már csak szomorú csonko k, a közösségi érdekekről mélázó fatuskók emlékeznek némaságukban. A fenyveskezűek étvágya pedig már uniós léptékűvé dagadt, jó lenne bizony Brüsszelben afféle üzletközvetítő lobbiirodákat nyitni, politikainak álcázott agentúrákat, amelyeken keresztül végr e európai volumenben is bonyolítható a bukaresti vircsaft. Nohát ez az, amire alkalmatlan Tőkés püspök, aki nem volt képes elsajátítani a seftelgetés elemi ismereteit sem. Mennyivel jobb lenne oda valaki, aki megfelelő jutalékért, százalékért, csúszópénzér t mindent vállal, valamilyen dörzsölt prókátor, Ady után szabadon: egy sperczemberke. Késői koroknak és aggodalmas arcot vágó kortársaknak hadd szögezzük le: aki az RMDSZ híve, az az RMDSZre szavazott. Aki viszont semmiképp nem adná szavazatát az RMDSZre, hanem távol maradna, esetleg valamelyik román pártra szavazna, akiket tehát a szövetség kiábrándított és elvadított magától, azoknak megadatik egy másik (magyar) lehetőség. És mert elég sokan élnek vele, az RMDSZ jelöltjein kívül nyertünk még egy helye t Brüsszelben. De vajon Tőkés László élete, életműve, értékrendje ellentétes, netán ellenségese az RMDSZszel? Amikor létrejön egy szervezet, azt a szervezetet olyanok hitelesítik, akiknek súlya, népszerűsége, tekintélye, tettei ha nem is garanciát, de ígéretet jelentenek. Amikor az RMDSZ megalakult, Tőkés László ottléte és részvétele óriási lökést adott annak, hogy a szövetség Erdélyszerte mint hiteles, vonzó és ígéretes párt jelenhetett meg. Nem túlzás azt feltételezni, hogy ha ugyanaznap alakult voln a egy másik magyar párt Tőkés László vezetésével, az RMDSZt azóta már rég el is felejtettük volna, és csak a politológusok emlékeznének rá, hogy volt egy ilyen nevű kísérlet is. Később aztán — mindig vannak, akik szívesen ülnek be a készbe — a semmiből é rkező figurák kapaszkodnak fel a belső szamárlétrákon. Retorikájuk az, hogy minden tisztségviselőt az RMDSZ legitimál. Tehát nincs egyéni érdem és teljesítmény. Attól vagyunk valakik, hogy a szövetségnek vagyunk elnöke, prókátora, szemfényvesztője, szövets égi bohóca, miegyebe. Amilyen igaz ez őrájuk nézve, annyira hamis azok felé, akiket ez az egybemosás meg szeretne fosztani alanyi jogon szerzett népszerűségüktől, mindenkit egybepasszírozva egy reménytelen szürkeségbe és katyvaszba. Az egység nevében. Beszéljünk világosan: Arany Jánost nem az hitelesítette a maga korában, hogy akadémikus lett. Ellenkezőleg, a fennállása óta egyik ostobaságot a másik után elkövető, Bolyai Jánost még hírből sem ismerő magyar akadémia volt az, amely presztízsben és komolya nvehetőségben gyarapodott azáltal, hogy Arany Jánost akadémikussá, sőt, akadémiai főtitkárrá avanzsálta. De ez nem jogosíthatta fel Hazaffyas Béla akadémikus epigon költőt, hogy úgy tekintse: súlya és életműve egyenértékű az Aranyéval, hiszen mindketten ak adémikusok vagyunk, nemde? És főleg nem jogosította fel arra, hogy Arany Jánost féltékenységből, irigységből, hatalomvágyból kifúrja, kiszorítsa, megrugdossa, és elszívja előle a levegőt. Ami meg végképp paródiaszerzők tollára méltó: ha az akadémiából ki utált Arany János elszánta volna magát arra, hogy önálló, akadémiától független költőként írja meg és adja ki legújabb költeményeit — ez messze nem jogosította volna fel az akadémiát, hogy sértődötten hörögni kezdjen, és kiátkozza, amiért meghasonlást okoz a magyar költészetben, aminek az lehetett volna az eredménye, hogy nem lesz képviseletünk az európai költőakadémián. Éljen az egység, pusztuljon Arany János. Ezt gondolnák, sikítanák és hörögnék a seregestől jött senkik, a felfuvalkodott uborkafapromine ncia, vagyis protipendáda, és talán meg sem fordulna mindezek fejében, hogy a Magyar Akadémia nem Arany János távozása
