Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-05
11 Olyan kérdés is előállt, amelyet meg kell vitatni, és ez már hosszú távú döntéseket is igényel. Elindították a Magyar Polgári Párt bejegyzését, s mindenféle segítséggel ez a bejegyzés meg is fog történni. Szinte nem is érdemes arról beszélni, hogy az MPP az autonómiát nem tűzi ki céljául, ezt Szász Jenő elnök is nyilatkozta. Nem is az a célja, hogy a magyar emberek érdekeit képviselje, de ez egészen más történet. Azonban az egyik oldalon lesz egy erős pártstruktúrával, pártként működő szervezet: a Magyar Polgári Párt, amely hatalmas fegyelemmel, központi erővel és más segítséggel fog döntéseket hozni, és nyilván harcba szállni az önkormányzati és parlamenti választásokon. Más felől van egy laza RMDSZ, amely a rá jellemző módon, a területi szervezetek autonómiáját tiszteletben tartva, mindenkit, Toró T. Tibortól Garda Dezsőig, a szervezeten belül tolerálva, próbál készülni a jövő évi politikai mérkőzésekre. És ez nem biztos, hog y szerencsés. Ezt is figyelembe kell venni, amikor átszervezésről, átalakításról beszélünk, és arról, hogyan vágjunk neki a jövő évnek, milyen következtetéseket vonjunk le a november 25i választás eredményeiből. A következtetések döntéseket is feltételezn ek. nErről szó lesz az Szövetségi Képviselők Tanácsának hét végi ülésén? Ez az új Szövetségi Képviselők Tanácsának alakuló ülése, amely a mandátumok hitelesítésével, az elnök megválasztásával és a választások elemzésével foglalkozik. Tervezünk viszont jö vő év elejére, talán már január végére egy újabb SZKTülést, ahol már az önkormányzati választásokra való felkészülésről és néhány más fontos döntésről is szót ejtünk. nSzóba kerülte az elemzések során, hogy a Kárpátokon túl, Havasalföldön, Moldvában meg lepően sokan szavaztak magyar jelöltekre, többnyire Tőkés Lászlóra? Mi lehet ennek a hátterében? Sok minden lehet a hátterében. Ezeken a területeken megnéztük a részletes eredményeket. Olyan településeken szavaztak Tőkés Lászlóra, ahol sem a Duna Tvt, se m a Hír Televíziót nem nézték a szavazás vasárnapján, mert általában nem szokták nézni. Olyan településeken, ahol sokan még úgy tudják, Iliescu az államfő, ahol magyar ember soha meg nem fordult. Tehát teljesen kizárt, hogy Tőkés Lászlóra azért szavaztak v olna, mert emlékeznek 89es szereplésére. Nehéz magyarázatot találni erre, feltételezések lehetnek. S mivel ezeket a feltételezéseket nem tudjuk bizonyítékokkal alátámasztani, nem vágnék bele a spekulációkba. Az viszont biztos, hogy Orbán Viktor és Tőkés L ászló Vasluiban nem kampányolt. Valószínű, hogy a Háromszéket sem olvasták Vasluiban és Neamtban, és hogy vasárnap délelőtt nem Hír Tvt néztek, az hétszentség. nHogyan tovább? Lesz erdélyi magyar – magyar kiegyezés, vagy folytatódik a versengés? Ez nem az RMDSZen fog múlni, amint szeptemberben sem az RMDSZen múlt. Szeptember 6án, amikor Tőkés László azt mondta, nem lesz megegyezés, mi azzal álltunk fel az asztaltól, és a sajtótájékoztatón is azt mondtam, hogy választások után folytatjuk a párbeszédet. Továbbra is a párbeszéd hívei vagyunk, ha nem lesz megegyezés, az nem rajtunk fog múlni. nA múlt héten az RMDSZ megjelent a Basescu államfő kezdeményezte egyeztetésen. Jelzésértékűnek tekinthetjük, hogy több parlamenti párttal ellentétben az RMDSZ egyált alán elment erre a találkozóra, illetve a delegáció tagjaként hogyan látja: érdemes volt? Az államelnök megköszönte, hogy elfogadtuk a meghívást, és részt vettünk ezen a megbeszélésen. Egyértelmű volt, hogy az elnök célja, hogy az egyéni választókerületes rendszerről beszéljünk, s nem az oktatási paktumról, hiszen utóbbiról az államfő semmit nem mondott. Én szándékosan kezdtem a beszélgetést az oktatási paktummal, de az államfő azt javasolta, kezdjük az uninominális rendszer bevezetésével. Viszont mi úgy é rtékeltük, hogy a romániai magyarságnak sokkal fontosabb az, hogy mi történik az oktatási reformmal, amikor új törvénytervezetek készülnek, mint az, hogy hogyan kell az államfő által javasolt választási rendszert megmenteni. Úgy vélem, hasznos volt elmenni , mert elmondhattuk Basescunak, hogy az általa javasolt oktatási paktum számunkra elfogadhatatlan, mert az ezzel foglalkozó elnöki bizottságban egyetlen magyar szakember sem volt jelen, nem hívtak meg senkit. Vélhetően ennek tulajdonítható, hogy az általa javasolt szövegben egyetlen szó sincs a magyar oktatásról. Mi átadtunk egy ötoldalas dokumentumot, konkrét javaslatokkal az oktatási reformra, a magyar oktatásra összpontosítva. Azt is közöltük, hogy az RMDSZ akkor tud aláírni egy oktatásról szóló paktumot , ha ebben megfelelő módon lesz jelen a magyar oktatás kérdése. Az egyéni választókerületes rendszerről