Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-12-05
12 pedig elmondtuk, hogy olyan öngyilkos változatát a rendszernek nem tudjuk elfogadni, támogatni, amely egymillióhatszázezer embert hagyna arányos politi kai képviselet nélkül. És itt nem az RMDSZről, hanem a romániai magyar emberekről van szó. Az államfő által javasolt rendszerben a magyar szavazatokból román mandátumok lennének. Ez ilyen egyszerű. Legtöbb hathét képviselőt lehetne küldeni a román törvén yhozásba, ami köszönő viszonyban sem lenne az arányos képviselettel. Ha a demokráciában van néhány alapelv, akkor az arányos képviselet olyan alapelv, amelyhez nekünk politikusoknak, romániai magyar embereknek is ragaszkodnunk kell tizenhét év után. nEzek re a felvetésekre érkezett érdemleges válasz az államfő részéről? Azt mondta, számunkra a küszöb sokkal nagyobb kockázatot jelent, mint az általa javasolt egyéni választókerületes rendszer. Mert ha nem érjük el a küszöböt, akkor egyáltalán nem lesz képvis elete az erdélyi magyarságnak, míg az általa javasolt változatban a Székelyföldnek lenne néhány képviselője. Nem akarja megérteni, hogy az erdélyi magyarságnak mintegy 4045 százaléka él a Székelyföldön, a többiek pedig képviselet nélkül maradnának. Egy fe lelős politikus minden magyar emberre gondol, nem csak a székelyföldiekre. Mondom ezt csíki képviselőként. Nekem az is feladatom, hogy gondoljak a beszterceiekre, a Fehér és Hunyad megyeikre, a nagyváradiakra, kolozsváriakra, szatmáriakra, temesváriakra és így tovább. Nem lehetek annyira szűk látókörű, hogy csak a székelyföldiekre gondoljak. Az államfő egyébként azzal kezdte a találkozónkat, hogy „megmenekültetek”. Néhány egyéb megjegyzéséből is az derült ki, hogy ő arra számított, az RMDSZ nem fog bejutni az EPbe. Adott pillanatban elmondta, amikor a neki szállított exit pollokat nézte, délután négyöt óra körül, úgy tudta, hogy az RMDSZ nem fog bejutni. Ekkor megkérdeztem: És elnök úr örvendett, amikor ezt látta? Kicsit elgondolkodott és azt mondta: jóles ett volna azért, hogy tanuljátok meg a leckét. Ez volt a válasza, és egy ilyen elnöki válasz sok mindent elárul. nÖn szerint, 2008ban hogyan fogunk képviselőket, szenátorokat választani? Azt még nem merném megjósolni, hogy listára vagy egyéni szavazóker ületek szerint. Én elmondtam az államelnöknek, hogy ha nem hagyja jóvá a kormány által javasolt tervezetet, és nem küldi el közzétételre a Hivatalos Közlönybe, akkor meglátásom szerint a mostani, azaz a listás rendszer szerint szavazunk 2008ban. Ugyanis h a az államelnök visszaküldi a törvényt újratárgyalásra a parlamentbe, akkor minden esély megvan arra, hogy a törvé nyhozásban nem kapja meg a szükséges szavazatokat, a két ház létszámának a fele plusz egy szavazatot. Egy évvel a választások előtt senki senkinek nem tesz semmiféle gesztust. Mindenki a szavazatszerzésre, a politikai jövőjére gondol, és nem arra, hogy mil yen gesztust tegyen ellenfeleinek, mert ezt kívánja az állam elnöke. nAz ön meglátása szerint Traian Basescu aláírja a Pro Democratiaféle és a kormány felelősségvállalásával elfogadott törvényt, vagy minden kockázat ellenére visszaküldi a törvényhozásnak ? Úgy érzem, ezt még nem döntötte el. Ha az Alkotmánybíróság alaptalannak nyilvánítja az alkotmányossági aggályokat, akkor az államelnök olyan helyzetbe kerül, amiből – ha bölcs és nem csak a bosszú és az egyéni hatalomvágy vezérli – úgy tud kikerülni, ha aláírja. Ha a bosszú és az egyéni hatalomvágy fogja motiválni, akkor viszont nem írja alá. nEmlítette, hogy mindenki a szavazatszerzésre összpontosít. Mégis, úgy tűnik, változik a román belpolitikai paletta, szövetségek körvonalazódnak. Ön hogyan érzékel i ezt? A Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt között látok közeledést és esetleges szövetséget. Más szövetséget nem mernék megjósolni, nem is hiszem, hogy bármelyik párt stratégiájában szerepelne ez. Jelentős alakulatokról beszélek, nem kis pártok ról. nNetán a liberálisok és a szocdemek között? Kizárt. Politikailag lenulláznák magukat, ha szövetséget kötnének. Ezzel Traian Basescunak és a Demokrata Pártnak is mintegy ellenségképet, céltáblát állítanának, most, amikor nincs az államfőnek céltábláj a. Lenne kire lőni mind a PDszékházból, mind a Cotroceni Palotából.