Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-30
19 Az elnök által konzultációra invitált parlamenti alakulatok közül elsőként a Demokrata Párt küldöttei jelentek meg, tárgyalni az egyéni választókerületek bevezetésére vonatkozó tör vényjavaslatról. A találkozó végén Emil Boc PDelnök kijelentette, nincs nagy különbség az általuk s a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott javaslatok közt. Ezért akár tárgyalhat is róla a két alakulat, mondta Boc. A PSD képviselői nem jelentek m eg a Băsescuval folytatott találkozón, a PD viszont ismertette saját törvényjavaslatát: a kétfordulós, többségi rendszert szeretné bevezetni, ahogyan az államfő javasolta, és most, hogy a PD a parlamentbe is benyújtotta, képviseletet biztosított annak a né gymillió szavazónak, aki a referendumon erre a változatra voksolt. A demokraták után az RMDSZt fogadta az államfő, aki, mielőtt kézfogásra nyújtotta volna kezét Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető, Kelemen Hunor ügyvezető elnöknek és Márton Árpád kép viselőházi frakcióvezetőnek, nevetve tett még egy csípős megjegyzést. „Ezt megúsztátok” – mondta Băsescu, utalva az ötszázalékos választási küszöb sikeres átlépésére. Az ügyvezető elnök átnyújtotta az RMDSZ indítványait az oktatási csomaggal kapcsolatosan , megjegyezve: az elnöki hivataltól kapott szövegváltozatban egyetlen mondatban sem szerepel az anyanyelvi oktatás. Băsescu elismerte a hiányosságot, és megígérte, tanulmányozza az indítványokat. Az egyéni választókerületes törvénnyel kapcsolatban az álla mfő hangsúlyozta: mintegy négymillió, a népszavazáson megjelent román állampolgár – köztük az RMDSZ szavazói is – az általa javasolt törvény mellett foglalt állást. Kelemen viszont azt válaszolta, az RMDSZ olyan rendszer bevezetését tudja támogatni, amely a magyar kisebbséget nem hagyja képviselet nélkül. „Băsescu szerint a kormány által is javasolt változat követésének nagyobb a kockázata, mint az ő verziójának. Mi viszont elmondtuk, hogy ez legfeljebb a Székelyföldön jelentene képviseletet” – mondta lapu nknak Kelemen Hunor a találkozót követően. Az ügyvezető elnök szerint noha az RMDSZ udvariasságból tett eleget az államfő meghívásának, konkrét javaslatokkal érkezett a találkozóra, és inkább az államelnöki intézmény, mintsem az államfő személye iránti udv ariasságból jött. A liberális demokratákat a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója követte, amely az RMDSZhez hasonlóan szintén az oktatási rendszer hiányosságaira hívta fel az államelnök figyelmét. Délutáni kiértékelő nyilatkozatában az államfő nem vette jó néven a többi párt távolmaradását a konzultációkról. Megjegyezte, a gesztust a jövőben sem felejti majd el, amikor kijelöli az új miniszterelnököt. Băsescu ugyanakkor arra kérte a PSDt, a PDt és a PLDt, egyeztessenek a parlamentben az egyéni vá lasztókerületes szavazási rendszerről, hiszen mindhárom alakulat ezt támogatja. vissza Utóhangok ÚMSZ 20071129 23:21:47 Székedi Ferenc A győzelmi mámor után ott bizony van amit rendbetenni, illetve van amin morfondíroz ni. Ha az RMDSZvezetés végigtekint nem is egyszer és nem is kétszer a megyénkénti, helységenkénti euroválasztási statisztikákon, akkor minden bizonnyal arra is rájön, hogy az időszerű politikai perpatvar csupán a felszín, a jelenségeket jóval mélyebben ér demes és kell is elemezni. Băsescu nem adja fel. Erről beszélt tegnap este a hozzá látogató néhány párttal folytatott tárgyalásai után, és így szinte biztosra vehető, hogy az egyéni választókerület témájára írt bukaresti szappanopera folytatódik. A néps zavazással kudarcot vallott elnök helyét most két másik főszereplő próbálja átvenni: a Demokrata Párt új indítványával a parlamentben próbálja elfogadtatni mindazt, ami Băsescu referendumának nem sikerült, a Liberális Demokrata Párt pedig megpróbálja módos íttatni a népszavazásra vonatkozó törvényt: ne legyen