Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-22
36 magyar tannyelvű oktatásra, a szülőföld fejlesztésére. A magától értetődő magyar anyanyelvűség, magyar nemzeti identitás és a magyar kultúrához való ragaszkodás a szlovákiai ma gyar családokban ma is jól működő nyelvikulturális szocializációs bázis és minta. A (cseh)szlovákiai magyarság alapvetően olyan kulturális közösség, amely a csehszlovák, illetve a szlovák állam politikai, gazdasági, jogi feltételei között saját intézménye ivel, kompakt településhálózatával pótolni tudja a hiányzó közjogi státust, a területi, kulturális, személyi autonómia közösségi jogrendjét. Mindazonáltal szlovák részről minimális az empátia a kisebbségi közösségépítés igényével, programjaival, követelés eivel, céljaival szemben. A magyar többségű kisrégiók létét – miként az egész 20. században, úgy ma is inkább – egyfajta történeti, etnikai anomáliaként fogják fel, nem pedig a Szlovák Köztársaság kulturális, történeti gazdagságának fontos, megőrzendő rész eként. A szlovákiai magyarság hatalmas energiákkal kialakított kétnyelvűségét kevesen és ritkán képesek méltányolni, annál több méltatlan támadás, kritika, gúny, tiltás érte a kétnyelvűségükben is a magyar anyanyelvhez ragaszkodó magatartást. Magyarország is csak lassan, körülményeskedve ismeri fel a kisebbségi helyzet átalakulásából adódó megváltozó szerepeket, feladatokat, együttműködési lehetőségeket. A kiegyezés lehetősége vagy illúziója Az 1968, majd az 1989 évi fordulat idején – a prágai tavaszt és az 1989. évi fordulatot egyaránt azonnal követő nacionalista hullámok ellenére – a 20. század második felében húsz éven belül volt két rövid pozitív periódus, amikor esély nyílt a közösségi jogok elfogadtatására, a csehszlovák állam által képviselt demokr atikus értékek mentén minden korábbinál erősebb és tartósabb közösségi szintű integrációra. A múlékonynak és jórészt illúziónak bizonyult lehetőségekből levont tanulságok sokfélék lehetnek. Partnerként csak szükséghelyzetben fogadják el a magyar szervezete ket, pártokat. Értékalapú politizálás nélkül esély sincs a demokratikus szlovák pártokkal való tartós és stratégiai típusú együttműködésre. Az 1968. évi dubèeki emberarcú szocializmus délibábja, illetve a “bársonyos forradalom” gyorsan elenyészett ígéretei megmutatták, nincs teljesen kizárva annak lehetősége, hogy a szlovákiai magyarság képes érzelmileg is azonosulni azzal az állammal, ahova ugyan nem önszántából került, de ahol elismerik és tiszteletben tartják emberi, közösségi jogait, ahol kultúráját sza badon gyakorolhatja, ahol elismerik jogát a szülőföldjéhez, és nem vonják kétségbe az egyetemes magyarsághoz való tartozását. Az önálló Szlovákiában a magyar közösséget az első öt évben az ellenzéki magatartás, az ellenállás, a jogvédelem tette ismét tudat os és vállalt közösséggé. Kérdés, vajon meddig terhelhető a mindennapi népszavazásokhoz amúgy már régen hozzászokott kisebbségi magyar. Kétnyelvűsége mindenesetre alkalmassá teszi őt arra, hogy bármilyen nehéz körülmények közt is megéljen. Igényli a demokr atikus szlovák értelmiség és pártpolitika törődését, megértését, együttműködését, elfogadja a felkínált együttműködési lehetőségeket, lojális állampolgárként mindent megtesz az ország fejlődése érdekében, de cserébe saját közösségi jogainak elismerését, ti szteletben tartását kéri. A szlovákiai magyarság keresi a Magyarországgal való új, testvéri, partneri viszony kialakításának lehetőségét. Aggódva figyeli és bírálva elemzi a magyarországi folyamatokat, fejleményeket, részben azonosul velük, részben távol ságtartással követi nyomon azokat a polarizálódási tendenciákat, amelyek 1989 óta egyre élesebben megosztják a magyarországi politikai, gazdasági és kulturális világot. Kilenc évtized a nemzetállamok kisebbségi kalodájában Kilenc évtizedes történelmük sor án a szlovákiai magyarok képesek voltak arra, hogy a történelem által rájuk bízott kulturális értékeket, tradíciókat a történeti folytonosság képviselőiként, megújítóiként, a szomszédsággal való együttélés hagyományainak és kihívásainak alakítóiként, a táj hoz, országhoz, szülőföldhöz kötött kulturális kincsek, sajátosságok őrzőiként és éltetőiként áthozzák a 21. század digitális világába. A többségi nemzet szemlátomást nem akarja tudomásul venni, hogy az élni akarás, a közösségépítés valóságos bázisait a m agyar kulturális, történeti, néprajzi kistájak, kisrégiók jelentik. Hiába próbálta Šrobár és Husák, Novotný és Meèiar, megannyi belügyminiszter, kormányfő, megbízott, pártfőtitkár négyöt évente újabb meg újabb közigazgatási reformmal eltüntetni ezeknek a kulturális kisrégióknak a nyomát, a felső- és alsócsallóközi, mátyusföldi, zoboralji, honti, barsi, nógrádi, gömöri, bodrogközi és Ungvidéki regionális magyar identitásformák túlélték mindezeket az adminisztratív beavatkozásokat. Minden erőszakos asszi miláció, ki- és betelepítés ellenére Pozsonyban, Kassán és a többi szlovák többségű vagy azzá lett városban is megmaradtak, újraalakultak és
