Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-22
32 Ez volt az első találkozójuk, a hétfői koalíciós tanács óta, amikor az ülés gyors an befejeződött. A SmerDS és a HZDSNéppárt között a Szlovák Földalap körüli botrány miatt keletkezett ellentét. Tegnap a két politikus 20.00 óra körül találkozott. Több mint egy óra elteltével hagyta el Vladimír Mečiar a kormányvillát. A kormányfő Fico 23.00 óra körül távozott. Viszont egyikük sem nyilatkozott a médiának a tanácskozásról. vissza Sme, felvidek.ma Az új oktatási program rugalmasabb, tágabb teret ad az oktatói szabadságnak Felvidék.ma 20071122 08:44 Tanulnak, hogy taníthassanak Az idei Katedra Napok egyik előadója, az utóbbi hónapokban oly sokat emlegetett közoktatási reform keretébe illeszkedő kezdeményezésről, pontosabban projektről számolt be, amelynek majdani alkalmazása teljes szemléletváltást tesz szükségessé a pedagógiai gyakorlatban. Erről az oktatási programról kérdeztük Csicsay Károlyt, a Párkányi Gimnázium magyarszlovák szakos tanárát, aki az Állami Pedagógiai Intézet külső munkatársaként részt vesz annak kidolgozásában, illetve a gyak orlatba történő bevezetésében. – Mi ezzel a projekttel gyakorlatilag megelőztük a készülő oktatási törvényt. Lefutási ideje 34 év, tehát csak azután lesz általánosan bevezethető. Fontosnak tartottuk tájékoztatni erről a kollégákat, hiszem már két éve dol gozunk a projekten, és alig tud róla valaki. Szeretnénk, ha a kollégák kifejtenék véleményüket róla, az Infovek magyar weboldalán nemcsak elolvashatják, hanem véleményezhetik is a programot. Már a Katedranapok címében is arra irányították a figyelmet, h ogy közoktatásunkban szemléletváltásra van szükség. Ön úgy fogalmazott, igyekezetük arra irányul, hogy valamiképpen változtassanak a közoktatásban fennálló áldatlan állapoton. Mitől áldatlan a pillanatnyi állapot? Netán a PISA nemzetközi tudásmérőben tanús ított dicstelen szereplésünkre céloz? – Pontosan. A magyarországi előadó, dr. Setényi János említette a PISA felmérőből azt a matematikafeladatot, mely szerint adott volt két pidzzaszelet, az egyik 30, a másik 80 cm átmérőjű, az egyik 1, a mások 2 euróba kerül. Ha mindegyikből egy szeletet akarok megvenni, melyikkel járok jobban? A gyerekeink játszva ki tudják számolni, mekkora az átlója, mekkora a területe, de nem tudják, melyiknek a megvásárlásával járnak jobban. Tehát nem tudják az ismereteiket a gyakor latban felhasználni. Diákjaink nagyon jó lexikális ismeretekkel rendelkeznek. Tele volt a sajtó vele, hogy a különböző nemzetközi versenyeken milyen nagyszerű eredményeket értek el. Tanulóink elméleti tudása messze meghaladja a környező országokét, ha visz ont alkalmazni kell az ismereteiket, megtorpannak. Egy régi mondás szerint nem mindig a legjobb diákokból lesznek a legjobb tanárok. Át kell élni azt is, hogy milyen ötöst kapni, átérezni azt, milyen problémával találja magát szemben egy közepes vagy egy g yönge képességű diák. Buta gyerek nem létezik, csak rossz tanítási módszer. Tehát meg kell találni azt a módszert, amellyel minden egyes diákra oda tudunk figyelni, nem csak a legtehetségesebbekre. Miért a nyolcosztályos gimnáziumokat választották a refo rmprojekt, az új pedagógiai program célcsoportjának? – A projekt elindítói azért választották elsőként ezt az iskolatípust, mivel az oktatás minőségén kívántak javítani. Erre pedig – elméletileg – a nyolcosztályos gimnáziumok lennének a legalkalmasabbak, ahol a legügyesebb, legfogékonyabb tanulókat az átlag közül kiemelve külön tantervek szerint készítenék fel a továbbtanulásra. Mára bebizonyosodott, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok többsége (különböző okok miatt) nem képes teljesíteni a másfél évtizede m egfogalmazott célkitűzéseket. Ezért másképp kell megkeresni a célhoz vezető utat. Mi ezzel a projekttel nem akarunk egyetlen diákot sem kizárni, sem kiemelni. Olyan kerettanterveket áll szándékunkban készíteni, amelyek lehetővé teszik a különböző szinten l evő tanulók tanítását. Egyaránt gondolunk a legügyesebbekre, de a lassabban haladókra is. Változtatunk az eredeti programon, most már sokkal szélesebb