Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-14
12 Szerzo: Balogh Levente Eltüntetni a történelmi csontvázat Krónika 20071114 Szarka László történész a Benešdekrétumokról, a szlovák – magyar viszonyról, a Malina Hedvigügyről. Sajnálatos módon a Benešdekrétumok ügyében a jelenlegi szlovákiai ellenzéki és kormánypártok között konszenzus van a tekintetben, hogy ezt a történeti kérdést semmilyen formában sem szabad újra megnyitni, még a szlovákiai magyarok állampolgári egyenjogúságát kétség bevonó esetekben sem – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia EtnikaiNemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. ÁllásBörze A felvidéki születésű történész szerint némi csekély esély van arra, hogy kiderüljön az igazság a nemzetisége miatt bántalmazott Malina Hedvig ügyében. Az elmúlt időszakban példátlanul elmérgesedett a magyar – szlovák államközi viszony, amely legutóbb abban csúcsosodott ki, hogy Robert Fico szlovák kormányfő az országból való kitiltással fenyegette meg Sólyom László államelnököt. Honnan eredeztethetőek ennek a konfliktusnak a gyökerei? Onnan, hogy a pozsonyi parlament szeptember 20án határozatban megerősíte tte a II. világháború után született Benešdekrétumokat, vagy még korábbról, a Malina Hedvig bántalmazása körüli botrány kipattanásától? Távolabbról kezdeném az okok kibontását. A keletközépeurópai régióban a rendszerváltás óta többféle kísérlet történt a kétoldalú államközi kapcsolatok rendezésére. Az alapszerződések rendszerének kétségkívül volt konszolidáló hatása, példának okáért éppen a bilaterális kapcsolatokat gyakran megnehezítő kisebbségi kérdések pragmatikus kezelésében. Ugyancsak ennek, a regi onális viszonylatban befejezetlenül maradt és fejlődésképtelennek bizonyult szerződésrendszernek a pozitív hozadékát jelentik a kisebbnagyobb hatékonysággal, de rendszeresen működő vegyesbizottságok. A visegrádi és a CEFTAtömörülés, vagy a délszláv válsá g és konfliktus kapcsán kialakult diplomáciai kezdeményezések több esetben szintén jótékonyan hatottak az államközi kapcsolatok alakulására. A legsikeresebb modellnek egyértelműen az integrációs, EUbővítési logikához kapcsolódó regionális és bilaterális k ezdeményezések tűnnek. Magyarország láthatóan a közös kormányülések kezdeményezésével, a közös fejlesztési, válságkezelési elképzelésekkel (utóbbiak közé tartozik pl. a Roma Évtized Programja) próbálja a politikailag és gazdaságilag gyorsan integrálódó tér kölcsönös előnyeit láthatóvá tenni és közösen a többi szomszéddal felhasználni. Ezekben a keretekben Magyarország jelenlegi hét szomszédja közül Ausztriával, Horvátországgal, Szlovéniával és a kétoldalú kapcsolatokban folyamatosan pragmatikus magatartást tanúsító Romániával építetett ki jól működő kapcsolatokat. A gyorsuló fejlődési pályára lépett Ukrajna egyszerre több térségbeli állam számára jelenti a jórészt gazdasági jellegű kapcsolatoknak, illetve a potenciális migrációs, energetikai és politikai kon fliktusoknak a lehetőségét. A látványos gazdasági stabilizációt és eredményeket felmutató Szlovákia számára a biztos csehországi háttértámogatás és szoros gazdasági kapcsolatrendszer lehetővé teszi, hogy a magyarországi kapcsolatokban érzékenyen reagáljon minden negatív jelenségre, és ne törekedjen minden áron egy EUszabványnak megfelelő jó szomszédi viszonyrendszer kialakulására. A szlovák részről alapvetően belpolitikai okokra, magyar részről pedig nemzetiségpolitikai összefüggésekre visszavezethető nega tív trendben sajnos 1989 után is csak átmeneti javulásokat lehetett regisztrálni. Az elmúlt fél- egy évben pedig többször is a diplomáciai mélypont felé közelített a két ország viszonya, ami nemcsak a régióban, hanem Európaszerte keltett fokozott figyelme t és gyakran megütközést. Ebben a kontextusban a rendezetlen történeti viták, történeti gyökerű kisebbségi sérelmek, lezáratlan államközi problémák (BősNagymaros kérdésére gondolok például), bármikor elővehetőek, és a lokális etnikai konfliktusokkal páros ítva azonnal rendszerbe állíthatóak. A két ország katolikus egyházának 2006. júniusi kölcsönös bocsánatkérése, Sólyom László és Ivan Gašparovič köztársasági elnökök elakadni látszó kezdeményezése, Göncz Kinga és Ján Kubiš folyamatos kapcsolattartása, a jún iusi pozsonyi miniszterelnöki találkozón elfogadott 14 pontos kapcsolatépítési menetrend jelentheti a továbblépés lehetőségét, de ehhez mindkét oldalról több szinten is intenzív párbeszédre lesz szükség a közeljövőben.
