Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-13
27 – A diplomát továbbra is államilag ismerik e l, de a BBTE magyar tagozata szakmailag igazolja azok mellékletét. Ez részletesebb választ is igényel, esetleg keressen meg ezért. foumas: Kérdésem arra vonatkozik, hogy a jól hangzó retorika ellenére miért nem valósul meg az egyetemen az interdiszcipli naritás gyakorlati alkalmazása? Az egyetem karai, azon belül a szakok túlságosan bezártak, úgy látom, a Bolognafolyamatot kissé félreértelmezte az egyetem, és méginkább bezárta a diszciplinákat. Magiszteri szinten talán látok némi nyitást, ellenben az is megfigyelhető, hogy az úgymond interdiszciplináris magiszteri karok ,,elbuktak", amennyiben a jelentkezők számát nézzük. Nem azért van ez, mert az alapoktatásban nincs lehetőségük a diákoknak a tantárgyak közti átjárhatóságra? – Valószínű, hogy ön már vé gzett, mert legújabban mind alapképzésben, mind mesterin javultak a mobilitási lehetőségek. A Bolognafolyamatot akár az egyetem is félreértelmezhette volna, mert mi is tévedhetünk, de most például ezt a kormány értelmezte félre, és hajunk tépve kell halad nunk a kényszerpályán. Kedvenc tevékenységem: a kiskapuk keresése. Üdvözlöm a duplaszakosítás újrabevezetését, ellenben szeretnék látni diszciplinákon belüli átjárhatóságokat is, értve ezalatt, hogy az alaptantárgyak elméleti, gyakorlati keretei szempon tjából közelítenék meg más diszciplinák alapobjektumait. Igen, igaza van. todor k: Miképpen lehetne kiküszöbölni a tanárok közötti különbséget a magyar csoportokban is? 1520 nagyszerű, igazi profeszor mellett gyakran van egykét nagyon elmaradott, a tanítás területén nem modern, semmit sem érő tanár. Kérem önt, hogy vegyék valóban figyelembe a diákok között végzett közvéleménykutatást a tanárokról. – A diákok évente űrlapon, írásban, névtelenül minősítik a tanárokat (ezt a laikus olvasónak írom, és a kérdező valószínű erre utal). A diákok minősítése számít a tanárok differenciált fizetésében. Szerencsére a közismerten gyenge vagy nehézkes tanár már kevés van, a generációváltás sokat segített: egyre több fiatal, külföldön képzett oktatónk is van, és a közben idősebbé vált professzoraink körében is már főleg csak az értékes tanárok tanítanak. De a kivételek bosszantóak, és lehangolóak – ezt elismerem. Sajnos, olyan törvények vannak, hogy nagyon nehéz valakit eltávolítani, ha az illető különösebb fegye lmi kihágásokat nem követ el. Szabo C: BBTE ad már ki nemzetközi szabványos, ún. parciális anyakönyvet az "auditos" hallgatók számára (tavasszal már a formáján dolgoztak)? Erre rávezetik az eredeti szak diplomájának adatait? - Igen, ad. Rávezetik azoka t a személyi adatokat, amik a diplomán is szerepelnek, tehát a kettő egymás mellett érvényes. Kinga B: Milyen formában lehet a régi rendszerben (értsd: főiskolai formában) végzett magyar tanítóképzősöknek teljes értékű diplomát szerezni? Sokféle válasz kering ezzel kapcsolatban, arra gondolok, hogy ön a legilletékesebb ebben. – Tanulmánykiegészítés keretében. Keressem meg telefonon, mert több technikai részlet van, és a megfelelő részleghez irányítom. A tanulmánykiegészítésre – általában, nem csak a tanítóképzős szakon – milyen tandíjmentességek vannak? – Ez az előzetes képzés finanszírozási körülményeitől függ, de vannak mentességek. Keressen meg, mert a válasz sok részlet tisztázását igényli. Vane hozzáférhető könyvészeti anyag a tanulmánykiegé szítő csoportoknak, olyan mint a magyar tagozat távoktatási csoportjai esetében, mert azok, akik érintettek vagyunk ebben, dolgozunk, és nem tudunk Kolozsváron lenni. – Az öt kihelyezett központban van, de szükség esetén gondoskodunk; a távoktatást ajánlo m.