Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-13
28 tusi: A CEEPUS ösztöndíjban és csereprogramban még benne van társkent a BBTE magyar tagozata? A partnerintézetek listája hozzáférhető? – Igen. Keresse fel az egyetem nemzetközi irodáját, a lista ott van – és a honlapon. K. B.: Elképzelhető, hogy a BBTE tanévbeosztása az eddiginél jobban igazodjon a nyugati egyetemekhez? A mostani, bár hagyományos, borzalmas. Gondolok a téli vakáció utáni 3 hetes tanításra, ami után jön a szesszió. Nem lehetne karácsonyig lezárni az első félévet, illetve májusig a másodikat? A tanítás négy évről három évre való csökkentése helyett a tanítási heteket lehetett volna csökkenteni. Tudom, hogy nem ön az illetékes ebben, de ha már fórumon vagyunk, akkor felvetem. – Egyetértek, de ez országos szabályozás, nem függ tőlün k. Vane a BBTEnak vmilyen elképzelése arra, hogy a diákéletbe (mert ott van a tömbmagyar diákság, ami egy kisebb székely város lakosságával egyenlő) bevonják más egyetemek hallgatóit (akik "szórványban" vannak, pl. műszaki, zene stb.)? – Ez elsősorban a diákokon múlik, de a tanári karnak és az egyetemnek is aktívabbnak kellene lennie e téren. Nincs erre elképzelésen, mert nem akarok a diákok helyett cselekedni, de a kezdeményezéseiket támogatni fogom. Eddig is ezt tettem. Hallani se akartam arról, hog y például a diákszövetség által szervezett tudományos konferencia (a TDK) vagy a Romániai Magyar Doktoranduszok konferenciája ne az egyetem falai között, a magyar tagozat védnöksége alatt, aktív hozzájárulásával történjen, miután a diákok ezt kérték. Egyes ek hápogtak, kapkodták a levegőt, de aztán mégsem nyuvadtak meg, megszokták. Antal Lehel: Nem túl felaprózott a képzés, ha már magyarul is 56 szak van? Hogy lehetne ezeket kombinálni? Jó lenne ebben nagyon hatékony tanácsadás a diákoknak arról, hogy mil yen kombinációk felelnek meg legjobban pályatervüknek, mert erről még mindig keveset tudnak. – A szakokat sajnos nem lehet kombinálni, ezt a kormány döntötte el. Áthidaló megoldásaink vannak, az ezekről szóló tájékoztatók hozzáférhetők. Számításom szerint az 57 szakon viszont csak 38 szaknak megfelelő számú tantárgy van, ami arra utal, hogy több közös törzs van a szakok között. Lehetséges, hogy a kérdező nem most jár egyetemre, mert a mai diákok naponta tapasztalják, hogy más szakos diákokkal együtt járn ak közös órákra. Így 1368 féle tantárgyat tanítanak a magyar tagozaton, beleértve a választható tárgyakat. Ezek között vannak átfedések, illetve különböző kombinációban, lebontásban, mélységben tanítanak hasonló tematikát, több szakon. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna * a Figyelőben előfordul ó rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magya r Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó