Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-13
24 Ön szerint mikor lesz lehetséges, hogy a BBTEn a tanárok éves szerződéssel, és nem nyugdíjazásig legyenek alkalmazva, hogy ezáltal a gyenge tanároktól meg l ehessen szabadulni és így lehetővé tenni egy teljesítményelvű szelekciós folyamatot? A jelenlegi – sok esetben katasztrofális – színvonalon ez jelentősen segíthetne, mert az új, tehetséges tanárjelöltek alkalmazásának (azon kívül, hogy a magyaroknak nincs teljes autonómiájuk az alkalmazások terén) a régi, állásukba bebetonozott tehetségtelen "kövületek" is akadályt jelentenek. – Az jó lenne, ha nem lennének bebetonozva, de éves szerződés rövid lenne. Ez az országos felsőoktatás politikán múlik, egyelőre n em látok változást. Mikor fognak a munkaerőpiac igényeihez igazodva felvételi helyeket hirdetni? Értem ez alatt azt, hogy számos olyan szakon – mint amilyen többek közt a szociológia is – , ahol olyan szaktudást és diplomát kapnak a végzősök amivel a tize dük sem tud majd elhelyezkedni? A jelenlegi gyakorlat nem értékelhető bizalommal való visszaélésnek, hiszen számos naiv diák és szülő komoly anyagi áldozata, idő és energiabefektetése vész kárba, amit azért a vezetőség gondolom már tud. Szoktake munkaerő piaci felméréseket végezni a helyek számának meghatározásakor vagy pusztán csak az egyetem büdzséje, üzleti tervei a mérvadóak ilyenkor? – Az állam bizonyos kalkulációk alapján utalja egyetemünknek a felvételi helyeket, tehát ez állampolitikai ügy, és ne m a mi feladatunk. Viszont az egyetem is végez munkaerőpiaci kutatásokat, évi rendszerességgel, tudományos kutatás céljából, de saját döntéshozatal érdekében is. Az említett szociológia szakot végzők az utóbbi 12 évben 84 százalékban elhelyezkedtek, 9 szá zalékuk továbbtanul még, ami összesen 93 százalék. Az, hogy az egyetemi helyek száma – világszerte – viszonylag független a végzéskor rendelkezésre álló „értelmiségi állások” számától, közismert (hiszen az állások rengeteg gazdasági tényezőtől függenek, jó llehet becslések lehetségesek). Mint ahogy az is közismert, hogy az (értelmiségi) munkaerőpiacon szabadverseny van. Ezért nem hiszem, hogy számos „naiv szülő” volna. Antal Lehel: Lincselés veszélyével megkérdem: diáklétszámot nem lehetne kicsit csökkent eni (félhülyéket is felvesznek, csak legyenek magyarok, mert a karok több pénzt kapnak az államtól, ha magyar vonalra járó diákjuk van). És bentlakási [kollégiumi] hely is több jutna, könnyebben lehetne dolgozni velünk, volna hely a könyvtárban. – A nagyo n gyenge diákok lemorzsolódnak (egyetemünkön van egy átlagos, 21 százalékos lemorzsolódás, de ez nem feltétlenül a gyenge eredményű diákokat jelenti, hanem minden lemorzsolódót). Azon dolgozunk, hogy a sokféle diák között is megtaláljuk, felkaroljuk, illet ve képességük és igyekezetük szerint tanítsuk a jó teljesítményűeket. Már tudom, mik a teendőnk ebben, és a szakértőink is rábólintanak – de elismerem, hogy a kivitelezéssel még bajok vannak. „Technikai”, az egyetem szervezésével kapcsolatos kérdések C siszár: Milyen könnyítések várhatók a BBTEn azok számára, akik részben külföldön tanulnának? (Kurzusok elismerése egyetemek között stb.) – Egy új kreditszabályzaton dolgozunk, ez nagyon sokféle kreditátvitelt tesz lehetővé, és a tervezetben a lehető l egnagyobb diákmobilitásra törekszem. Hamarosan életbe lép. Ha egy diák egy vállalatnál internshipben dolgozik, akkor ez számíthate szakmai gyakorlatnak? Az egyetem keresi ezeket a kapcsolatokat az üzleti körökkel? – Igen, már most lehet, és hamarosan s zabályba is foglaljuk ezt. Addig célszerű egyeztetni az évfolyamvezető tanárral. Az egyetem keresi a kapcsolatot a gazdasági szereplőkkel, például a nyáron az autópályaépítő vállalat geológus végzősök iránt érdeklődött, illetve a pálya menti falvak lakoss ágával való viszony érdekében szociológus hallgatók szakmai gyakorlatát biztosította. A Bechtel érdeklődése alapján szorgalmaztam a mérnöki geológia szak indítását magyar tagozaton. A gyergyói kihelyezett tagozaton a kollegák pedig tervezik a magyar tann yelvű geodézia szak indítását. A magyar egyetemi jegyzetek dolgában történik valami fejlődés?