Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-13
22 Azóta az egyetemen 57re emelkedett a magyar tannyelvű szakok száma, így a kezdeti 300 hely ma már nevetségesen kevés lenne. Az utóbbi években a magyar állami helyek száma 10001150 között mozgott. Ez lehetővé teszi, hogy a m agyar tagozatos elsőéves diákok 59,5 százaléka tandíjmentesen tanuljon. Antal Lehel: Igaze, hogy ön tegeződik és együtt bulizik a diákjaival a szociológián? – A tegeződés kezdő tanár koromból maradt meg, a diáknemzedékek láncolatán továbböröklődött. V iszont van diák, akinek nehezére esik egy tanár tegezése, ezért ezt sosem erőltetem (most közel negyvenéves vagyok). Buli: szokott lenni. Mit takar a médiatudomány, amit ön tanít? – Néhány téma az előadásomból: a modern média kialakulása, a média szabál yozása és médiapolitika, a média szociológiai elméletei, a tömegkultúra, a romániai magyar sajtó. Ezen kívül a médiakapcsolatokról szóló gyakorlatibb jellegű tantárgyam is van. Mi a kedvenc munkája a rektori hivatalban? Mit utál a legjobban? – Kedvencem , ha valami olyasmin dolgozom, ami az oktatás hasznosságát vagy jobb szervezettségét eredményezi a magyar tagozaton: szabálymódosítás, a reformból származó átmeneti problémák kezelése, következő időszak tervezése. Az egymásnak ellentmondó, rossz szabályzat ok kibogozását és a különböző tűzoltómunkákat utálom. csutakk: A román állam mennyit fizet egy diákért az egyetemnek ? – Mivel ez szaktól és (az én egyetemem esetében) a tannyelvtől függ, nagyon változatos összegek vannak. Ezért példákat adok csak. Min den alábbi szám az egy tandíjmentes diákra költött évi összeget jelenti, új lejben. Természettudományi szakokon, illetve egyes, kisebb létszámban működő humán szakokon, román tagozatos diák esetében: 2895 lej, magyar tagozatos diák után 5790 lej, tehát du plája. Közgazdaság szakokon 1754,7 lej, magyar tagozaton kétszer annyi. Színészképzésben, mivel az kiscsoportokban működik és sajátos igényei vannak: román tagozat: 5264 új lej (magyar tagozat: 10528 RON). Az elmúlt költségvetési évben országos viszonylatb an az állam átlagosan 2300 új lej körül költött egy hallgatóra. Mit szokott mondani a rektornak az autonóm magyar karokról? – Csaknem szó szerint azt, amit a magyar oktatók tanácsa megfogalmazott a magyar tagozat intézményes kereteinek szükségességéről. A jelenlegi keretek az egyetem egyes részeiben ugyan már most önállóságot biztosítanak a magyar oktatásnak, de ennek általánossá, rendezetté tétele szükséges. Nos, az egyik legtámogatottabb alternatíva valóban a magyar oktatást szervező karok alakulása. A témáról utóbb kötetlenebb keretben is beszélgettem az egyetem vezetőivel, megvizsgáltuk a szakmai érveket, félretettük az érzelmieket. Ismert, hogy az egyetem szerkezetéről szóló koncepcióban két tábor van: az egyikbe a magyar oktatók többsége és a román oktatók kisebb csoportja tartozik. Ez a tábor valamilyen sajátos kari keretben képzeli el a magyar oktatás szerveződését. A másik táborba a magyar oktatók kisebbsége, a román oktatók többsége tartozik. Utóbbi tábor sokkal nagyobb, és a jelenlegi tagozatos formában tartaná meg az egyetemet. A két tábor között még mindig nagy a véleménykülönbség. (Van egy harmadik tábor is, amibe talán a román oktatók elég nagy része, illetve a magyar oktatók egy része tartozik: ők nem vagy alig foglalkoznak ezzel a témával .) Megjegyzem, hogy jelenleg a meglévő vegyes „románmagyar” karok sem túlságosan autonómak, az egyetem túlközpontosított. Miért kímélte mindig Hantz Pétert és társait, pedig nyilván tudja, hogy mindent összekavartak? Miért falaz nekik? – Nem akarok ebb en a keretben más személyekre vonatkozó kérdésekre válaszolni. Hol van és mit csinál mostanában az egyetemisták és tanárok között közutálatnak örvendő Szamosközy? Hol rejtegetik? Ugyanaz a válaszom, mint az előbbi kérdésre. Masoddudascsardaban: Terve ze találkozót a magyar diáksággal, hogy meg tudjuk ismerni?