Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-13
19 értekezik személyes nézőpontból. Amikor 19. századi szerzők – Ürmösy Sándor, Kőváry László, Jókai Mór – szövegeit elemzi, nemcsak megismerteti olvasóját a magyar irodalom románságképével, hanem tévhiteket is oszlat. Amikor Erdélynek a magyar é s a román köztudatba való beépülését vizsgálja az elmúlt másfél évszázadban, akkor a mai állapotok eredetére világít rá. Amikor pedig történész kollégái munkásságát teszi mérlegre, egyértelműen igazolja: az említett szemléletváltás folyamatban van. vissza Julija Timosenko immár szövetségesei árulásáról beszél Népszava 2007. november 13. Szerző: Dunda György Tegnap ismét kísérletet tett a szeptember 30án megválasztott új ukrán parlament alakuló ülésének előkészítésére az a munkabizottság, amely kétszer már dolgavégezetlenül állt fel az asztaltól. Az eredménytelenség abból fakadt, hogy csak a két „narancsos” erő, a Julija Timosenko Tömb (BJUT) és a Mi UkrajnánkNépi Önvédelem (NUNSZ) képviselői jöttek el az egyeztetésre, a másik három parlamenti párt távol maradt. A hétfői egyeztetésen már mind az öt parlamenti párt jelen volt. Közel másfél hónappal az előrehozott választások után még mindig csupán a nagy bizonytalanság jellemzi az ukrán belpolitikát. Igaz ugyan, hogy a „ narancsos forradalom” két utódpártja még október közepén parafálta a demokratikus koalícióról szóló egyezményt, de annak véglegesítéséhez szükség van a BJUT és az NUNSZ színeiben mandátumot szerző valamennyi képviselő aláírására, márpedig a Mi Ukrajnánkbó l hárman is vonakodnak ezt megtenni. A renitenskedők – Igor Kril, Vaszil Petyovka és Ivan Pljuscs – közvetlenül az elnöki csapat tagjai, ami szakértők szerint azt jelzi, hogy kijelentéseivel ellentétben Viktor Juscsenko a valóságban egyáltalán nem repes Ju lija Timosenko miniszterelnökjelöltségétől. Kril és Petyovka amúgy kárpátaljaiak, utóbbi politikus Munkács polgármesteri székét hagyta ott a képviselőségért, legfőbb támaszuk az elnöki titkárság vezetője, Viktor Baloga, aki szintén kárpátaljai. Az ukrán sajtóban olyan információk kaptak lábra az aláírás megtagadása kapcsán, miszerint Baloga és Pljuscs (az utóbbi a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára) titkos alkudozást folytat Viktor Janukoviccsal, a Régiók Pártja (RP) elnökével és Rinat Ahme tovval, az ország leggazdagabb emberével, az RP főszponzorával. A legfőbb közös céljuk Timosenko kormányfőségének megtorpedózása. Állítólag nagykoalíciós megállapodáson törik a fejüket, Baloga lenne a miniszterelnök, Janukovics pedig a házelnök. Julija Tim osenko máris árulásról beszél. vissza Diszkriminatív törvénymódosítás Erdély.ma [ 2007. november 12., 21:14 ] Forrás: Duna TV Markó Béla szerint az európai parlamenti választásokat megelőző kampány idején Romániában els zaporodtak az idegengyűlölő, kisebbségek ellen irányuló megnyilatkozások. Az elnök aggodalommal állapította meg, hogy a képviselőházban a konzervatív párt javaslatára két diszkriminatív törvénymódosítást is elfogadtak a magyar anyanyelvű diákok román nyel voktatására vonatkozóan. Amennyiben a rendelkezéseket a szenátusban is elfogadnák, ez megszüntetné annak lehetőségét, hogy a magyar anyanyelvű diákok a román középiskolások tankönyveiben foglaltaktól eltérő tananyag szerint sajátíthassák el a román nyelvet , valamint kötelezővé tenné a magyar óvodákban is a román nyelv oktatását. „A román politikusok egy része ugrásra készen várja, hogy köztünk megszakadjon valami, hogy megosztottak legyünk, és szerintem nagyon sokan meg is tesznek mindent, amit megtehetne k” – nyilatkozta a Markó. Az RMDSZ elnöke arra is figyelmeztetett, hogy nagyon veszélyes lenne feladni az RMDSZ képviseletét az Európai Parlamentben, hiszen ha nem lesz erős érdekképviselet, akkor a magyar oktatás, a kultúra és a nyelv visszaszorítására irányuló törekvések valósággá válhatnak. vissza