Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-12
14 az igazságszolgáltatással, a vádlott, a polgári per résztvevői, néha a képviselők és sokszor maga a jogalkalmazó is. A vádlottat és képviselőjét az eljárási jogosultságaik korlátozottsága és az ítélet kiszámíthatatlansága mellett az ügyek elhúzódása zavarhatja. Igaz, gyakran ez utóbbi kifejezetten előnyére van néhányuknak, ez azonban a sértettet és a normáit helyreállítani vágyó társadalmat valószínűleg nem vigasztalja. Egy rosszul működő rendszer számos csoport érdekét képes szolgálni, hasznot lehet húzni a perek elhúzódásából is, de az igazságszolgáltatás társadalmi rendeltetése, tényl eges funkciója csorbul. A parazita jellegű csoport- és egyéni érdekek azonban hatékony koalícióra léphetnek a rendszer fenntartóival. Mielőtt a bíróságok problémás teljesítményét a lehetséges számos illusztráció közül ezúttal csak egy konkrét, a büntető j ogszolgáltatás területéről vett példával érzékeltetném, a címben jelzett probléma két érzékeny pontjára hívom fel a figyelmet. A büntetőügyek elhúzódása, a panaszügyintézés és a nyilvánosság manipulálása egyaránt része annak a tünetegyüttesnek, amely a hat ályos szervezeti viszonyok között illuzórikussá teszi a helyreállító igazságszolgáltatás által kívánt szemléletváltást. A bíróságok és az állampolgárok viszonyának különös területe az ügyfelek panaszainak kezelése. Néhány héttel ezelőtt az új ombudsman é s a főbíró találkozója alkalmából a sajtó is tudósított a két intézmény közötti megállapodásról, néhány eltévedt panasz sorsáról. Miközben a megfelelő címzetteknek küldött, nagyságrendekkel több panasz intézése nem biztosítja az állampolgárok megfelelő táj ékoztatását és sérelmeik orvoslásának esélyét. 2005 márciusában a legmagasabb bírói igazgatási testület, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is foglalkozott a panaszügyintézéssel. Az 56/2005 számú OIThatározat szerint nincs probléma, korábban is gondo san intézték a panaszokat. A határozat "felhívja a bírósági vezetők figyelmét, hogy igazgatási munkájuk során a jövőben is fordítsanak különös gondot a panaszok tartalmi és érdemi intézésére, a panaszosok állampolgári jogainak fokozottabb érvényesülésére, s a bíróságok társadalmi és szakmai tekintélyének erősítésére". Ez a stílus, a minden határozottságot nélkülöző megfogalmazás szinte általános a testület és a megyei igazgatás között, holott ez elvileg egy ellenőrzési tartalommal is rendelkező alárendeltsé gi viszony. Az ellenőrzésnek és felelősségnek egyéb ügyekben sincs sok nyoma. Miközben a több ezer panasz sorsa teljesen bizonytalan: vagy készül valamilyen formális válasz, vagy teljesen válasz nélkül maradnak az ilyen tartalmú beadványok. A panaszügyinté zés napirendi pontjára az OITtag minisztert felkészítő szakmai vélemény szerint a sematikus, formális válaszok helyett közérthető, lényegre törő válaszok szükségesek. Ehhez szemléletváltásra lenne szükség, és nagyobb hangsúllyal kellene a bírák értékelése során a panaszokkal érintett eljárásokat áttekinteni, jelentősebb jogszabálysértés esetén élni kellene a felelősségre vonás eszközeivel. Ez a vélemény, ha elhangzik egyáltalán az OIT ülésén, semmilyen támogatást nem kap. Az igazságszolgáltatási vezetők v iszonya a nyilvánossághoz az elmúlt évtizedben súlyos torzulásokat mutat, tükrözi az igazgatás egészségtelen viszonyait. Egészében a takarás, manipuláció és az információk visszatartásával elérhető legnagyobb önfényezés jellemzi. Ehhez adott esetben könnyű megszerezni a politikusi felelőtlenség támogatását, a jobb, ha nem tudunk semmiről kényelméből kiinduló és a baráti viszonyokat fenntartó ideológiákat. Tragikus, hogy a részeredményeket felmutató próbálkozások is, mint például a civil szervezetekkel való kapcsolatok építése, ennek a stratégiának eshetnek áldozatul. Relativizálja a jogvédőkkel való kapcsolatok ápolását, hogy a szervezet egésze képtelen a megfelelő tanulási folyamatokat beindítani a látványos botrányokkal járó diszkriminatív eljárások kapcsá n. Az ezzel kapcsolatos tudást birtokló megfelelő szakemberek beengedése a Bíróképző Akadémiára nyilvánvalóan helyes irányt jelent, de önmagában a kiválasztás, a belső igazgatási kiszolgáltatottság és szervezeti szocializáció, a szervezeti kultúra változat lansága miatt vajmi kevés eredménnyel járhat. Addig van esélye az ezzel foglalkozóknak, ameddig a legfelső vezetés úgy gondolja, hogy ez jól kommunikálható. De legalább ennyi valóban történt, ezt érdemes elismerni, ha esetleges is. Az alkotmányos jogállam elvárásait esetlenül szimuláló legfelső vezetés alkotmánybírósági beadványai, civilekkel való látványos találkozói, hatékonyan működő sajtókapcsolatai annál intenzívebbek, minél nagyobb a takarni való belső működési rendellenesség, és minél közelebb van az újraválasztás időpontja. Rengeteg példával lehetne illusztrálni az intézményesedett manipulációt, amely a korlátozott nyilvánosság és az átláthatatlanság jótékony homályába burkolja a tényleges viszonyokat. Ez a bíróságok teljesítményének alapvető mutató ival kezdődik, és a bíróságok társadalmi bizalmi indexéig terjed. Tavaly még sokat lehetett hallani egy bizonyos közvéleménykutatásról, amelyet természetesen közpénzből finanszíroztak, de csak egyegy óvatosan kiválasztott kérdés került felszínre, az ered mények nagyrészt a vezetés szempontjai szerint "kommunikálhatatlannak" bizonyultak. Ezért az információs monopólium teljességét megteremtve egy nem