Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-12
13 Helyreállíthatóe az igazságszolgáltatás iránti bizalom? ÉS 2007.11.09. FLECK ZOLT ÁN Gönczöl Katalin fontos cikke a helyreállító igazságszolgáltatás esélyeiről (Helyreállító igazságszolgáltatás - helyreállítható bizalom, ÉS, 2007/39.) alkalmat szolgáltat arra, hogy az igazságszolgáltatás állapotával való szembenézés munkájából néhány morzsát megismertessünk az olvasókkal. A szorgalmazott szemléletváltás, mint azt Gönczöl Katalin hangsúlyozza, azzal kezdődne, hogy a jogalkalmazó lemond a tévedhetetlenség ideológiájáról. Rengeteg került felszínre a csalhatatlanság illúziója által okozo tt anomáliákból az elmúlt évek során, még többről az olvasók nem tudnak. Ez a tarthatatlan és a korszerű igazságszolgáltatás kialakulását akadályozó dogma ma a rendszer szerves része, ebből származik a hibákkal való szembenézés és a tapasztalatok feldolgoz ásának hiánya, az ellenőrizetlen és felelőtlen igazgatás és az átláthatóság elleni védekezés. A ma hatályos bírósági igazgatási modell kialakításakor a kodifikációs munka egy jeles résztvevője, ma is megyei elnök és az OIT tagja, arra a kérdésre, hogy mily en ellenőrzési eszközöket lehetne beépíteni a megyei igazgatási vezető alkalmatlansága esetére, a következőket válaszolta: Aki eljut vezetői pozícióba, szinte kizárt, hogy alkalmatlan lenne. És valóban ennek megfelelően alakították ki az ellenőrzési mechan izmusokat. Tíz év megyei elnöki beszámolóit áttekintve világosan látszik, hogy nyoma sincs semmilyen felelősségnek, számonkérésnek. Egy felelőtlen igazgatási struktúra képtelen lemondani a tévedhetetlenség illúziójáról. Nem várhatjuk el, hogy akár csak rát ekintsen működése hiányosságaira, társadalmi következményeire, elemi érdeke a takarás. Ezért nem állítható minden további nélkül, hogy a szemléleti változásokat igénylő helyreállító igazságszolgáltatás a jelenlegi intézményi keretben megvalósítható. A szer vezetnek ilyenformán nemcsak az önreflexiója hiányzik, hanem képtelen beindítani a tanulási és korrekciós folyamatokat. Amikor a hagyományos büntető eljárás garanciáit félti egy új típusú büntető igazságszolgáltatás elemeinek beépítésétől, akkor pusztán a saját kényelmét, megszokott rutinjait félti, a legkevésbé sem az állampolgári jogokat. Ennek számtalan példáját hozta felszíne a büntető eljárási jog reformjának végtelen története és jelenleg a büntetési rendszer kodifikációs kísérletének harca. Az újtól való szorongás aktív és hatékony lobbivá alakult, a törvényhozási folyamat minden szakaszában és a hatálybaléptetés után is. Legutóbb a differenciáltabb büntetési rendszer tervezetének a tényleges életfogytiglan átalakításával kapcsolatos megszellőztetett része körüli sajtópolémia jelezte, hogy kifogyhatatlan a korlátoltság a politikai reakciókban is. A kényelemszerető jogalkalmazói védekezés ilyen politikai támogatásokkal képes paralizálni a jogrendszer lényeges elemeit. Ma a törvényhozó szinte semmit nem képes tenni a jogalkalmazói ellenkezésekkel szemben, a jogértelmezés tág határait a szervezetrendszer csúcsainak kényelmi szempontjai töltik meg tartalommal. Lényegében ezért kell a Polgári törvénykönyvnek az emberi méltóság védelmére vonatkozó klasszikus szabályait ma lebutítani, hogy a gyűlöletbeszéd civil jogi szankcionálását ki lehessen kényszeríteni a jogalkalmazóból. A Legfelsőbb Bíróság kollégiumai heves ellenállást fejtenek ki minden olyan törvényhozói szándékkal szemben, amely valamilyen többletmun ka vagy szemléleti váltás veszélyével fenyeget. Sőt néhány éve az OIT néhány erős tagja javasolta, hogy a legfelsőbb bírói igazgatás tagjai részt vehessenek a parlamenti bizottságok ülésein, és aktívan befolyásolhassák a jogalkotás folyamatát, ne kelljen u tólag szabotálni a jogszabályok végrehajtását. Annak idején a jogalkotó biztosan nem számolt azzal, hogy a bírói hatalmi ág teljes leválasztása a végrehajtó hatalomtól azzal jár, hogy néhány év múlva az ellensúlyok hiányából a törvényhozói hatalmat megkérd őjelező expanzió származik. Akkor talán még a Legfelsőbb Bíróság egyik hatalmi eszköze, a jogegységi döntés alkotmányba foglalása is ártalmatlannak tűnt, mígnem az Alkotmánybíróságnak kellett utólag kiküzdenie a kontroll lehetőségét e tisztán jogalkotói in tézmény felett. Ennek fényében illuzórikusnak tűnik elvárni, hogy az állam büntető hatalma új szempontokkal egészüljön ki, a közösségi normák megerősítésének funkciója a büntetési rendszer részévé váljon. Reményt csak az adhat, hogy létezik a bírói kar nyi tott, tanulásra kész, érdeklődő része, amelyiknek éppen olyan tehertétel az alkalmatlan igazgatási struktúra, mint a jogkereső állampolgárnak. Abból azonban, hogy legtöbbször gond nélkül bizalmat szavaznak a regnáló megyei elnököknek, és őket küldik a legf első igazgatási szintre is, az következik, hogy még mindig kisebbségben vannak. Ha mégis a dinamikusabb, kritikus, szakmai programmal rendelkezőnek szavaznának bizalmat, szavazatuk ellenében a központ választottja lesz a nyerő. Fásultság és a hiábavalóság érzete egészíti ki a többség kényelemszeretetét. Az éppen küszöbön álló megyei elnökválasztások mögött már megszületett a megállapodás: mindenkit újraválasztanak, legtöbb helyen alternatíva sincs. Azt írja Gönczöl Katalin, hogy jelenleg a sértett kiszolgá ltatott helyzetben van, nincs tere jogos szempontjainak, az állam megtorló érdeke elsöpri. Ebben a helyzetben hazánkban szinte mindenki kiszolgáltatott, ha kapcsolatba kerül
