Reggeli Sajtófigyelő, 2007. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-11-12
12 érdemes volt tanulnia. Ezt teszi a szerkesztő és publicista csapat egy része is, különösen Ruxandra Hu rezean, aki rendszeresen készít interjúkat magyar személyiségekkel. Meglepő, hogy erre a szellemilelki értelemben is környezetbarát sajtótermékre mennyire nem figyel oda az erdélyi magyar ember. Nekünk még mindig mintha a Funarkorszakban kialakult ellen ségkép lenne a fontosabb. A magyar nyelvű lapokból úgy tűnik, hogy egy tapodtat sem mozdult el a köztudatot formáló magyar nyilvánosság horizontja. A sok évtizeden át kialakult gyanakvás, frusztráltság és a románokkal szembeni lenéző magatartás bezárkózást eredményezett, olyan valóságképet, amely az erdélyi magyarokat megpróbálja kiszigetelni a nagyobb egészből. Holott az egykori transzszilvanisták egy része igen csak büszkének látszott arra a kulturális sokszínűségre, vallásszabadságra, amelyre érdekes mód on most ez a román lap odafigyel. A gyanakvó magyar olvasó, persze, joggal gondolhat arra, hogy ez csupán újabb fortély, hogy édesgetve asszimiláljanak. Nemrégiben, a második évfolyam 46. (október 11i) számában a címlap szalagcíme - Maghiar de Cluj (Kolo zsvári magyar) - alatt Kézdi Imola színésznő portréja áll. A főszerkesztő vezércikke Printre unguri si sasi (Magyarok és szászok között) bensőséges hangnemű visszaemlékezés a gyermekkorban kötött barátságokra, majd pedig hat oldalon következnek a portrék a hírneves, sikeres, példaszerűen építkező magyar vállalkozókról, akiknek egyikéről, Pászkány Árpádról azt tudjuk meg, hogy a kolozsvári vasutasok (CFR) focicsapatát a harmadik vonalból az A ligába "hozta fel". Mezei János életútja pedig azt példázza, hogya n lett egy tizenegy gyermekes Írisztelepi család gyermekéből, az egész család életszínvonalát felemelő, igazi polgár. A Kézdi Imolával készült interjú ugyancsak vonzó portré a Kolozsvári Magyar Színház Romániaszerte megbecsült művészcsapatának egyikéről, akikkel szívesen dolgoznak a legjobb román rendezők. Magam is román anyanyelvű szakmabeliek, lelkes nézők közt ültem az Andrei Serban rendezte Ványa bácsi nyilvános, fergeteges sikerű főpróbáján, ahol senkit nem zavart az ügyesen elhelyezett román felirat ozás. Legújszerűbbnek az a tényfeltáró összeállítás tűnik ebben a számban, amit a lap Mátyás, magyar királynak, valamint Fadrusz Jánosnak és az építész Pákey Lajosnak szentel a szerkesztőség ilyen címmel: Regele maghiarilor, sufletul Clujului (A magyarok királya, Kolozsvár lelke). A most már restaurálás alatt álló szobor felavatásának (1902. október) évfordulója alkalmából a korabeli Gazeta Transilvaniei című román lap tudósításaiból is szemlét közölnek ezen az oldalon. Török Árpád, projektmenedzser, a kil encedik oldalon nyilatkozik az ugyancsak magyar cégekhez köthető, nemrégiben megnyílt Polus Center építészeti koncepciójáról. A lehetséges ellenvetés, ismerem magunkat, az lenne: hamis minden, amit "a románok" a multikulturalitásról állítanak. Ám ugyanebb en a számban szólaltatnak meg olyan román egyetemi tanárokat, például Aurel Codobant, akik a rendszeresen közlő Mircea Micleához hasonlóan éles bírálatuknak adnak hangot a képmutató zsarnoknak bizonyult Andrei Margával, a multikulturalitás egyetemi ideológ usával szemben. Különös helyet foglal el az egész bemutatott értékszerkezetben Koós Ferenc, aki a magyarromán kereskedelmi kamara megalapítója. De nem csupán üzletember. A személyében több erdélyi etnikumot megjelenítő mecénás régi könyveket is gyűjt, fü ggetlenül azok nyelvétől, és a magyar könyvesboltok fenntartása mellett saját ingatlanában nyitott meg egy hatvanezer könyvet tartalmazó közkönyvtárat. A lap rokonszenvvel jeleníti meg a kolozsvári RMDSZ új arculatát alakító elnököt, László Attilát, és ki emeli a város vezetésében szerepet játszó magyarok aktív, hatékony munkáját a város gazdasági, szociális és egyéb ügyeinek igazgatásában. Az összeállítás az Ungurii nostri (A mi magyarjaink) címet viseli. És ez a tiszteletteljes hangnem alkalmas morális, kulturális önbecsülésünk, lokálpatriotizmusunk és nemzeti méltóságérzetünk növelésére. Kár lenne fölösleges frusztrációkkal alább adnunk, hiszen "a mi kezünknek munkáját" és szellemi tevékenységünk színvonalát tekintve nem ad okot a kisebbségi komplexus to vábbi, egyes politikusaink által erőltetett fenntartására. Ne felejtsük el: "Nem sokaság, hanem lélek..." Valóban ezek vagyunk? A Foaiából mindenesetre ez tűnik ki.
