Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-27
26 belgákat kívánja képviselni az Európai Parlamentben, tehát választási programként egy retorikailag nagyon is képzett embertől meglehetősen sovány eresztés. Nos h át mint ahogy mi, úgy Tőkés László és stábja is tisztában van, mégsem lehet, hogy a püspök hívei főpaphoz méltatlanul gyenge szlogent halljanak, nem beszélve arról, hogy ilyen és ehhez hasonló transzparenssel nem lehet átlépni az erdélyi és a magyarországi ingerküszöböket. A tölténynek élesebbnek kell lennie, jöjjön akkor Orbán. A Fidesz elnöke jelezte is, jön, itt lesz Erdélyben: Csíkban, Partiumban, Marosvásárhelyen, és dőlni fog a nép. De ha dőlni fog a nép, akkor már baj van, mint tudjuk, a tiszta búzá ba néha ocsú is vegyül, akik nem lennének mások, mint az RMDSZ füttyösei. Tudja valahonnan – meg nem nevezett forrásból – Szilágyi Zsolt kampányfőnök, hogy a szövetség meg kívánja zavarni Orbán Viktor „püspökerősítő” útját, az is lehet, hogy kertek alján m ár gyülekezik a siserehad, fúj és fúj, a nép nehogy megtudja, hogy Tőkés püspök nem fog ölelkezni a diktatúra örököseivel, azokkal és azok hozzátartozóival, akik az 56os hősök kivégzésében tehetők felelőssé. Fújni, sípolni, csörömpölni fognak az RMDSZ füt työsei, nehogy megtudja a nép, hogy a független jelölt kampánya egészen szerény lesz, „mert nem állnak rendelkezésére magyar és román kormánypénzek”, amiért a Gyurcsánykormány akár szégyellhetné magát, mert szelektíven ad. A román kormánynak már nincs is miért szégyenkezni, mert a Dimbovita partján olyant nem ismernek. Szóval megvan a kampányfogás, az RMDSZ össze is van mosva az MSZPvel, a kádári diktatúra örököseivel, lehet ebből még Erdélyben bejutási küszöböt meghaladó eredmény. S ha futja ennyire a választási kampányleleményből, talán még arra is kitelik, hogy kiderítsék nekünk: Orbán Viktor vagyonosodásának kivizsgálására kezdeményezett hatósági vizsgálódás mögött nem is az MSZP, hanem az RMDSZ áll. Majd azt magyarázza meg Nyakó… vissza A reform mércéje nem az, hogy mekkora fájdalmat okoz Népszava 2007. október 27. Nem híve az önostorozásnak Kiss Péter és annak még kevésbé, hogy bárki ezzel próbáljon hitelt szerezni a politikában. A kancelláriaminiszter nem szeretné, ha a kormányfő köztisztasági csomagja a reformprogram helyébe lépne. Szerinte ugyanis ez csak részletkérdés, nem kínál megoldást az ország előtt álló feladatokra. A lapunknak adott interjúban Kiss Péter azt is kifejtette, most nem támogatna alternatívaker esést Gyurcsány Ferenc ellenében. Nem hiszem, hogy attól jó a reform, ha fájdalmas, s akkor hiteles a politikai elit, attól lesz morálisan nagyobb tartása, ha saját magának vagy a „padtársának” fájdalmat okoz. A hitelességhez ezek hozzájárulnak, de ennél jóval többre van szükség – Sok a tróger a politikai baloldalon? – Szerintem átlagosan legfeljebb ugyanannyi, mint máshol. – Nem szoktuk meg öntől, hogy úgy kifakadjon, ahogy a Baloldali Tömörülés rendezvényén tette. Akkor azt mondta, nem hagyjuk, hogy a politikai baloldalról „néhány tróger” miatt általánossá váljon az a nézet: ezek így kívánnak meggazdagodni és morálisan tarthatatlanok. – Nem is szoktam így kifakadni. De őszintén szólva mélységesen felháborított a rejtett kamerás videóra adott magyaráz at. A felvételen szereplő fiatalember ugyanis védekezésképpen azt mondta, ő tulajdonképpen nem csinált semmit. Csak arra gondolt, hogy úgy lesz ranggal, súllyal rendelkező ember, ha ő ezt ott elmondja. Nyilván megrendítő az, amikor az ember látja, hallja, hogy valakik hogyan járnak el, hogyan próbálják felhasználni – nem létező – politikai „befolyásukat”, de ennél is felháborítóbb, ha védekezésül azt hozzák fel: tulajdonképpen csak egy általuk vélt többségi közízlésnek kívántak ezzel megfelelni. Na, ez az, ami engem felháborított. – De ilyenek még sokan lehetnek az MSZPben. – A politikai elit világa sem mentes attól, hogy ott trógerek legyenek. Nagyon olcsó dolog volna, ha most az elit azzal lenne elfoglalva, hogy elitellenes magatartással próbálja hitel esíteni saját magát. Ez önellentmondás. Két dolgot kell egyszerre csinálni: az igazságszolgáltatást támogatva az ügy végére járni, hogy ha igaznak bizonyul a vád, kiki elnyerje méltó büntetését. A legnagyobb hiba az volna, ha a demokratikus intézményrends zer egészére