Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-25
15 függetlenségét, s annak ő maga lett az első uralkodója. A művészlelkű, szobrászkodó Alkiviadis miért, miért nem, egy év múltán Romániába menekült. Őt bizonyos Nicholas Matoussi követte a tr ónon, de a kalandortermészetű fejedelemtől már 1943 augusztusában egy tősgyökeres dunántúli nemesi család sarja: báró Milványi Cseszneky Gyula vette át a jogart! Cseszneky százados számára – 1940ben, a második bécsi döntést követő északerdélyi bevonulás során, a Ludovika Akadémia lovas különítményének tagjaként a szilágysági Milvány falu mellett tanúsított „különleges hősiességéért” – Horthy Miklós engedélyezte a milványi előnév viselését. A ludovikás tiszt 1941től II. Tomiszláv horvát király tanácsosa l ett, aki elismerte és megerősítette bárói címét. Két év múlva a szomszédos aromán előkelőségek kérték fel az uralkodásra, s bár a németek és olaszok görögellenes stratégiájának köszönhetően létrejött fejedelemséget megálmodói „elektív” monarchiának nyilván ították, a mi Gyulánk I. Iuliu néven dinasztiaalapító szándékkal foglalta el a trónt. Vesztére tette, mert ugyanazok, akik megválasztották uralkodónak, két hónap elteltével elkergették a pinduri Pindusból… Jelesek és identitáskeresők Ám ne űzzünk ízetlen tréfát egy kicsi, de jobb sorsra érdemes nép történelméből: mindenkori írástudói és az aromán identitástudat mai szószólói egyaránt úgy vélték, úgy vélik, hogy a legnagyobb bajuk a szétszóratás és a gyakran kényszerű vándorélet mellett éppen a saját állam iságuk hiánya volt. Ilyen körülmények között a nemzetté válásuk is elakadt valahol félúton. A vidéki arománok többségének évszázadokon keresztül az állandó vándorlással járó kétlegelős pásztorkodás (transzhumancia) volt a fő foglalatossága, még a huszadik század közepén is voltak olyan nagycsaládok, amelyeknek ez a téli – nyári legelőváltást jelentő életforma biztosította a megélhetést. Polgárosodott városlakóik viszont ügyes mesteremberek és főleg sikeres kereskedők, vállalkozók voltak, akik, akár örmény vag y zsidó társaik, szétszóródva több határon átnyúló hálózatot építettek ki, s jelentős mértékben járultak hozzá az őket befogadó ország gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődéséhez. Ennek a rétegnek volt kiemelkedő képviselője a „mi” Emanuil Gojdunk és un okaöccse, a magyar íróként jeleskedő Gozsdu Elek, de ebből a nációból vétetett az erdélyi püspök, Andrei Saguna, avagy a költőpolitikus Octavian Goga is. A 19. századtól kezdődően a legtöbben természetesen a román fejedelemségek, majd a királyi Románia te rületén telepedtek le, több hullámban. A román közéletnek, kultúrának és tudományosságnak másfél évszázad alatt olyan neves személyiségeket adtak, mint Ion Bolintineanu, Anton Pann, Stefan Octavian Iosif és Gala Galaction író, Camil Ressu festő, Constantin Noica filozófus, Mina Minovici orvostudor, Toma Caragiu, Dan Pita és Ion Caramitru színművész, valamint Gica Hagi labdarúgó és… Gigi Becali, a vállalkozói, a sportvilág és a politikum színes alakja. Témánk szempontjából a legérdekesebb: Costica Canachiu d emokrata párti, illetve Puiu Hasotti liberális politikus bevallottan aromán származású. Csakhogy egymásnak teljesen ellentmondóan ítélik meg népük, pontosabban a Romániában élő arománság helyzetét, aspirációit, jelenét, jövőjét. Míg az utóbbi a balkáni áll amokból több hullámban ide költözött (menekült, sodródott, telepített) néptöredék hagyományainak ápolása, idiómájának megőrzése mellett a „befogadó anyanemzethez” való teljes idomulásnak a híve, az előbbi a Romániai Arománok Közössége (Fara Armenasca dit R omania) elnökeként az önálló identitás vállalásáért, tudatosításáért, az arománok kisebbségi státusának elismertetéséért küzd, annak minden velejárójával, a nemzeti kisebbségek tanácsabeli tagsággal, parlamenti képviselettel, anyanyelvi oktatással, sajtóva l, könyvkiadással, templomi szolgálattal, nyelvhasználati jogokkal egyetemben. A körülbelül 7000 tagú, kisebbségi státusért harcoló civil szervezet a történelmikulturálisérzelmi érvek mellett két nemzetközi dokumentumra alapozza a státus elnyerésének jog i szempontjait: az Európai Közösség 1988ban ismerte el az aromán nyelv különálló voltát, az Európai Tanács pedig az 1997ben kibocsátott 1333as Ajánlásában arra szólította fel a balkáni államokat, hogy ratifikálják a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Ch artáját, és segítsék elő az aromán nyelv bevezetését az oktatásban, a sajtóban, az egyházi szertartásban. Akkor Románia strasbourgi képviselői is megszavazták az Ajánlást, csakhogy azon melegében nem tartották országuk számára érvényesnek, merthogy… Románi a nem balkáni állam! Nemcsak a néhány érintett állam, hanem a különböző országokbeli arománság is igen eltérő módon viszonyult a kérdéshez. A romániaiak legtöbb szószólója – tekintettel az anyanemzettel való teljes azonosulás gyakorlatára – tárgytalannak, értelmetlennek, sőt az összrománság érdekei ellen valónak minősíti azt, a görögországiak többsége immár elfogadja az ottani hivatalos álláspontot: nincsenek kisebbségek, minden állampolgár görög, „latinizált” görögöknek tekintik magukat, akik visszatalálta k a görög nemzet kebelére, az albániai arománok egy része is a hellén orientáció híve, hiszen az megkönnyíti számukra a göröghoni munkavállalást vagy üzleti tevékenységet. Macedónia az üde kivétel: az európai uniós tagságra aspiráló ország alapdokumentumna k tekinti az 1333as Ajánlást az arománok megmentése, megmaradása vonatkozásában. Aromán amazon
