Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-03
2 magazinja. A szerdánként jelentkező adásban az érdeklődők válogatást kapnak a kárpátmedencei sajtó legérdekesebb írásaiból (KárpátInfo) Polgárközelibb nemzetpolitika − Polgárközelibbé kívánja tenni a nemzetpolitikát a kormány azzal, hogy a MeH illetékes szakállamtitkársága mostantól közkapcsolati irodát működtet. Mint Gémesi Ferenc szakállamtitkár tegnap bejelentette : az iroda feladat az, hogy a megújult fejlesztési és támogatáspolitika gyakorlati kérdéseiben erősítse a nyilvánosságot, szakszerű és közvetlen tájékoztatást adjon a hazai és a határon túli érdeklődőknek, eligazítsa őket a pályázatok ügyében, a vállalkozá si partnerek megtalálásában, valamint a külhoni magyarságot érintő jogszabályokat, az európai uniós programokat illetően (Nsz) Kérdéseket megválaszoló iroda nyílt − Törzsök Erika , a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpo litikáért felelős szakállamtitkárságának főigazgatója elmondta: a külhoni magyarok számára sok esetben nem is a forráshiány, hanem az információhiány okozza a nehézségeket, ugyanis sok esetben nem tudnak hova fordulni az érdeklődők (Magyar Szó) Információ a nemzetpolitikáról – „A kormány megújult nemzet- és támogatáspolitikája és az ezzel járó intézményi és szervezeti átalakulások szükségessé tették, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért felelő szakállamt itkárságán belül létrejöjjön egy közkapcsolati iroda” – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Gémesi Ferenc szakállamtitkár. (Nszv 3.o.) Ügyfélszolgálat határon túliaknak - „Akkor lehet polgárközelivé tenni a nemzetpolitikát, ha van egy olyan platform, ahol kérdéseket és javaslatokat bárkinek meg lehet fogalmazni” – jelentette ki tegnap Gémesi Ferenc , a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségés nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, aki tegnap bemutatta a külhoni kapcsolatok me gerősítése céljából létrejött Közkapcsolati Irodát. „Úgy gondoltuk – mondta Gémesi – , hasznos lehet egy olyan felület megteremtése, ahol napi szinten megjelennek a külhoni magyarság számára fontos információk és szereplők” . (ÚMSz) A kisajátított tér – „ Ágoston Vilmos Kisajátított tér (A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben, EÖKiK, Budapest) tanulmánya egészen eredeti és mondhatnám korszakalkotó munka eredménye.” – Fejtő Ferenc írása (Nszv 7.o.) Alakul a román — magyar kormányülés napirendje - A határ menti városok és kistérségek együttműködése is napirendre kerül a román — magyar kormányülésen, amelyet várhatóan november 14én tartanak meg Nagyszebenben. Bajnai Gordon és Borbély László szak miniszter tegnap Budapesten ismertette a kormányok együttes ülésén napirendre kerülő témákat. (Erdély.ma) Egyeztetés Budapesten - Borbély : „Pragmatikus, gyakorlatias kormányülésre készülünk. A Nagyszebenben tartandó immár harmadi k román – magyar kormányülés ezúttal elsősorban közös fejlesztési projektekre fog koncentrálni.” (ÚMSz) R OMÁNIA A fejlesztési régiók "átrajzolását" szorgalmazza az RMDSZ, a román pártok szerint ez csak 2013 után lehetséges − „A fejlesztési régiók átalakítása minden tagállam belügye, ezért függetlenül a 20072013as uniós költségvetéstől már most át lehetne alakítani a