Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-03
3 jelenlegi fejlesztési régiók határait” - fejtette ki kedden az MTInek Winkler Gyula romániai távközlési és infor matikai miniszter, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) gazdasági szakpolitikusa. Az RMDSZ két hét múlva bemutatja az új fejlesztési régiókról szóló elképzelését, majd nyilvános vitára bocsátja a dokumentumot. Jelenleg az RMDSZszel együtt korm ányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a következő választásokon legesélyesebbnek tartott Demokrata Párt (PD) sem ért egyet az ily korai módosítással. Szerintük leghamarabb csak 2011ben lehet elkezdeni erről a nyilvános vitát, hogy aztán 2013 után végrehaj tsák az esetleg szükséges határmódosításokat (MTI) Basescu három eshetőséggel számol a bizalmatlansági indítvány sikere esetén − Nyilatkozatában jelezte: ha szerdán a honatyák megszavazzák az indítványt, demokrata politikust bíz na meg egy többséggel bíró koalíció létrehozásával. Ha kudarcot vall, és nemzeti egységkormány sem alakul, akkor előrehozott választásokat kell tartani, amiben szerinte a demokratákon kívül egyetlen párt sem érdekelt. „Ha az indítvány megbukik - mondta , Calin Popescu Tariceanu kisebbségben lévő kormányának kötelessége lesz parlamenti többséget kialakítania” (MTI) Ma megbukhat a román kormány − A szavazás kimenetele szerda reggelig kétesélyesnek tűnt. Ha ugyanis a képviselők és sz enátorok valóban jelen lesznek teljes létszámban, és tartják is magukat a pártfegyelemhez, elvben az indítványnak van esélye a sikerre. A szenátus és a képviselőház délben kezdődő együttes ülésén a 463 honatya közül legalább a jelenlévők felének plusz egy főnek kellene Calin Popescu Tariceanu kabinetje ellen voksolnia (FigyelőNet) Román voksokat is megcéloz EPkampányában az RMDSZ − „Nemcsak a romániai magyarságot, de a teljes román társadalmat meg kívánja szólítani az RMDSZ most induló EPkampányában” – hívta fel a figyelmet Markó Béla RMDSZelnök, teg nap tartott sajtótájékoztatóján (Transindex) Magyar régiót szeretne az RMDSZ − Az RMDSZ több és egységesebb fejlesztési régiót javasolna Romániában, hog y hatékonyabban hívhassák le az uniós pénzeket. A román pártok azonban nem értenek egyet ezzel, mivel ez egységes székely régiót hozna létre (FigyelőNet) Románia retteg Koszovó függetlenségétől − Románia egyik fontos külpolitika i állásfoglalása az elmúlt napokban Koszovó ügyében fogalmazódott meg. A román vezetés nem ért egyet az amerikaiak által szorgalmazott függetlenség gondolatával, inkább olyan megoldást szorgalmaz, amelyet mindkét fél elfogad (Nsz) Tőkés László nélkül ünnepel az Arad megyei RMDSZ − Nem hívta meg Tőkés Lászlót az október 6i aradi megemlékezésre az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. Király András azzal indokolta döntését, hogy az eddigieknél ünnepélyesebbre szánt rendezvénysoroz atnak a romániai magyarság egysége jegyében kell lezajlania, a megemlékezés nem válhat politikai csatározások színterévé (MH) Általános politikai káosz fenyeget? − Általános politikai káosz kezdődhet mától abban az esetben, ha a parlament ma megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Ez a PNL – RMDSZ összetételű kormány megbukását jelentené, s egyben azt is, hogy egy