Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-16
16 Erdély a fesztiválon helyet kapó összes műfajban – képzőművészet, film, zene, színház, tánc, opera, irodalom – képviseltette magát, legnagyobb sikere pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt. „A Társulat Budapesten három helyszínen, három különböző műsort mutatott be, minden este más közönség előt t, de mindig telt házzal. Sőt, a Thália Színház Régi Stúdiója csak száz néző befogadására képes, de legalább százötvenet ültettek le” – újságolta nagy lelkesedéssel az igazgató. De nemcsak Budapest közönsége, hanem a Biennále egyik vidéki helyszíne, Gyula is határozott érdeklődéssel fogadta a vásárhelyiek által előadott Alvajáró románcot, a zenés színpadi játék itt is – az elvárásnak megfelelően – telt házas volt. A fesztivál első pár napja – az igazgató elmondása szerint – egy kicsit döcögősen ment, így az első hét végén helyet kapó határon túli magyar filmek bemutatkozása is. Igaz, az alkotók – akik részvételükkel megtisztelték az eseményt – már az együtt töltött perceknek is örültek, illetve annak, hogy megmutathatják, a határokon túl is születnek magya r filmek. „Igény van erre a fesztiválra itthon és a határon túl egyaránt” – mondta tapasztalatait összegezve Goldschmied, majd hozzátette: „a rendezvény mindkét részére – zenei, illetve kortárs összművészeti fesztiválra – szükség van, de lehet, hogy a zen e esetében nem augusztusban kellene gondolkodni, hiszen akkor a rengeteg egyéb program mellett elhalványul ennek az eseménynek a jelentősége.” A programot szervező irodához már most érkeztek visszajelzések a fesztiválon részt vett külhoni művészektől, mel yek az igazgató szavait erősítik meg, hogy bizony jó volt Magyarországon, és szeretnének visszatérni ismét. Illetve olyanok – főként zenekarok – is jelentkeznek, akiknekamelyeknek idén nem volt lehetőségük a bemutatkozásra, de szívesen jönnének. „Ez a Bi ennále egy kiváló kezdet ahhoz, hogy a határon túli alkotók és alkotások Magyarországon ismertek legyenek, de a 2009es rendezvény és eközött bizony összekötő eseményekre van szükség, hogy a külhoni művészetet bemutató kép tiszta maradjon” – zárta az igazg ató. vissza Történelem, közelképben Új Magyar Szó 2007. október 16. Szerző: Székedi Ferenc Nem volt sorcsapás és nem volt átok. Nem volt végzet és nem volt felmagasztosulás. Nem volt világméretű összeesküvés. Manapság, a betűszavak, valamint mindenféle más, internetszülte rövidítések korában alighanem nagyfokú újságírói konzervati vi zmusra vall, ha leírom egy intézmény teljes és meglehetősen hosszú nevét, de a pontosság kedvéért most mégis így kell tennem, méghozzá megtoldv a a bennem kialakuló, egyre hangsúlyosabb megállapítással: a Magyar Köztársaság Hadnagy Miklós vezette sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja KKK igen hasznos és átgondolt küldetést teljesít. Ezt a megfogalmazást, persze, most alá lehetne tám asztani a kiállítások, előadások és más megnyilvánulások egész sorával, témákkal, műfajokkal, helyszínekkel, résztvevőkkel és így tovább. De nem célom sem elemezni, sem visszhangozni az intézmény tevékenységét, hanem mindössze annak egyik alapvonulatát sze retném kiemelni: a maga nem túlságosan nagy dobra vert, csendes és következetes munkájával a KKK olyan értékeket közvetít, amelyek az erdélyi és a székelyföldi magyarság számára a politika mindegyre rázúduló hullámverésén, a gyakran mármár fojtogató média szövegek ellentmondásosságán túl egy másik Magyarországképet rajzolnak ki. Egy jóval inkább megbecsülhetőt, egy jóval inkább szerethetőt, egy olyan képet, amelyet még mindig ott hordunk magunkban: az irodalom és a művészetek Magyarországát, a tudomány Ma gyarországát vagy mondjuk, azoknak a rádióadásoknak a Magyarországát, amelyek nem betűszavakkal és számokkal, hanem számunkra olyannyira kedvelt nevekkel vagy éppen bármikor és bárhol felismerhető szünetjelzésekkel kezdték meg napi műsoraikat.
