Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-12
32 módot. Seve rin azt emelte ki, hogy a tervezett új rendszer jobban figyelembe veszi a demográfiai realitásokat, és a szolidaritást is erősíti a kisebb és nagyobb országok között. Ezzel kapcsolatosan Kelemen megjegyezte lapunknak, nem hiszi, hogy a tervezet különösen figyelembe venné a demográfiai realitásokat, hanem az EP keretei vették inkább figyelembe. „Azt hiszem, elégedettek lehetünk a 32 parlamenti hellyel, a lakosság számát figyelembe véve Románia a hetedik helyen áll, tehát fontos ország az, amelyiknek 32 szav azata van. Én szeretném úgy tudni, hogy ebben magyar szavazatok is lesznek 2009től, illetve már most 2008tól is” – mondta Kelemen Atilla. Ingo Friedrich néppárti német EPképviselő – a nizzai szerződésben rögzített mandátumarányokra utalva – azt mondta: „mi, németek vagyunk az egyetlenek, akik kevesebbet kapunk Nizzához képest. De beletörődtünk, mert hisszük, hogy Európa érdeke fontosabb. Dolgoznunk kell azon, hogy hosszú távú, logikus rendszert alakítsunk ki, és lezárjuk ezt a végtelen vitát.” Az olasz ok – így például Luca Romagnoli (Identitás, Hagyomány, Szuverenitás képviselőcsoport, szélsőjobb) – elégedetlenek az új arányokkal. Szerintük azok inkább a nagy bevándorló tömegeket vonzó országoknak kedveznek. Andrew Duff liberális brit képviselő frakciój a nevében támogatásáról biztosította a javaslatot. Azt mondta, megérti az olaszok statisztikai felvetését; el kell választani egymástól az állampolgárságot, a tartózkodási helyet és a szavazati jogot, de ez rendkívül bonyolult, a nemzeti szuverenitást érin tő ügy, amit nem lehet megoldani egy hét alatt. Johannes Voggenhuber zöldpárti osztrák képviselő azt mondta, frakciója nem szavazza meg a jelentést, mert az „a tisztességes eljárás alapelveit sérti, és történelmi egyenlőtlenségeket állandósít”. Irena Belo horská független szlovák képviselőnő szerint a csökkenő arányosságot az EU intézményeibe történő munkaerőfelvételnél is alkalmazni kellene, ami jelentősen növelné az új tagállamokból érkező munkatársak számát. Az Európai Parlament összetételéről végső so ron a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanácsnak kell döntenie, egyhangúlag. A csütörtöki szavazás tehát nem mondta ki még a végső szót: az uniós állam- és kormányfők október 18 – 19én, Lisszabonban tartanak csúcstalálkozót a reformszerződésről. Előt te a külügyminiszterek október 15én Luxembourgban egyeztetnek. vissza Szendvicspénz Tőkés László kampányára Új Magyar Szó 2007. október 12. Szerző: Barabás Márti Kérdéses, hogy az RMDSZnek lesze nehezebb 5 százalékot ös szegyűjteni, vagy pedig egy független jelöltnek 2,8at – vetette fel Gyergyószentmiklóson Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az RMDSZ ellenében EPmandátumszerzéssel próbálkozó Tőkés a Magyar Polgári Szövetség meghívá sára Székelyföldre látogatott, Kövér Lászlóval, a Fidesz választmányi elnökével, valamint Szilágyi Zsolt kampányfőnökkel együtt. Tőkés szerint matematikailag nem állja a helyét Markó Béla RMDSZelnök számítása, miszerint lehetetlen, hogy mind az RMDSZ elér je a maga 5 százalékát, mind pedig a független jelölt a neki szükséges majdnem 3 százalékot. „Nobeldíjat kellene adni Markó Bélának, mert bebizonyította, hogy 2,8 százalék több, mint 5” – ironizált Tőkés. Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke hangsú lyozta: a Fidesz legfőbb feladata, hogy mandátumának felhasználásával a magyar közösségek érdekeit értékesítse. „Jogunk van ahhoz, hogy a határokon túl rekedt magyarok érdekeiben felszólaljunk” – indokolta a magyarországi párt beavatkozását a romániai EPv álasztásokba Kövér. Szilágyi Zsolt az ÚMSZ kérdésére elmondta: eddig kampánycélokra csak az önkéntesek és egyéni adományozók által összegyűjtött pénzösszegeket tudták fordítani, amit „szendvicspénznek” lehetne nevezni. Ám október 26a, a kampány hivatalo s elkezdése után megpróbálják majd kihasználni „az összes törvényes lehetőséget a pénzszerzésre”. vissza