Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-12
18 Duray: Soha többé Hír TV 0071011 18:28 Azok ellenzik a történelmi eseményeknek a megismerését, akik haszonélvez ői, netán tevékeny részesei voltak maguk is az eseményeknek - mondta a „Soha többé” című, a Benesdekrétumok hatását bemutató kiállítás megnyitóján Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. Balassagyarmat Palóc Múzeumában a Benesdekrétumok után i kitelepítésekről szóló kiállítást mutatnak be. Tyekvicska Árpád, a tárlatot szervező nógrádi levéltár igazgatója a Független hírügynökségnek elmondta: a II. világháborút követően a Csehszlovákiához került területekről több mit ötvenezer magyart deportált ak a mai Csehországba. Jogfosztottságuk miatt mintegy hetvenezren menekültek át Magyarországra, a magyarszlovák lakosságcsere egyezmény keretében is 80 ezer felvidéki magyar települt át vagyonát vesztve az anyaországba - mondta a szakember. A levéltáriga zgató hozzátette: nem azért akarják feltépni a hatvan éve szerzett sebeket, hogy azok fájjanak, hanem azért, hogy elégtételt adjanak azoknak, akik elszenvedték azokat. Haszonélvezői és tevékeny részesei Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja a lelnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta, azok ellenzik a szégyenteljes történelmi eseményeknek a megismerését, akik haszonélvezői, netán tevékeny részesei voltak maguk is az eseményeknek. Duray közölte: előbb Brüsszelben, majd odahaza egy Pozsony me lletti községben mutatták be kiállításukat, amelyet úgy tervezik, hogy vándorkiállítás keretében ismertetnek meg az anyaországi és az attól elszakított területeken élőkkel. Duray szerint csak a Benesdekrétumok életben tartását célzó szlovák törvény vissza vonásával teheti magát a Szlovák Köztársaság európai állammá, ám a pártok közti egyezségre jelenleg nem lát szándékot a politikus. Duray kitért a szlovák miniszterelnök Gyurcsány Ferencnek tett meghívására is: véleménye szerint azt az európai szocialisták kezdeményezték. A találkozónak semmi más értelme nem lehet, mint Fico és politikája szalonképessé tétele - jelentette ki a felvidéki magyar politikus egy kiállítás megnyitóján. A balassagyarmati bemutatón több száz diák vett részt, a közreműködő történel emtanárok szerint nekik a napi hírek hátterének megismerését segíti „Soha többé” elnevezésű kiállítás. vissza Vajdaság jelöltet állítana a szerb elnökválasztásokon Vajdaságma.info 2007. október 11. [17:21] Bojan Kostreš (a képen), a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke bejelentette annak lehetőségét, hogy a vajdasági „polgári opció” saját jelöltet állít a szerbiai elnökválasztásokon. Az újvidéki médiumok híradása szerint ez a jelölt a harmadik utat képviselni a radiká lisok és a demokraták jelöltjei között, írja a Beta. Kostreš szerint a jelöltnek nem kellene feltétlenül valamelyik pártvezetőnek lennie. A vajdasági pártok és civil szervezetek összefogása a cél, mindazoknak az összefogása, akik polgári, decentralizált, e urópai Szerbiáért szállnak síkra. A jelölt személyéről még nincs konkrét elképzelés, de egy szűkebb választás – kéthárom névvel - már megtörtént. vissza Stefano Bottoni − SOK A KÖVETKEZETLENSÉG − Ha Xantus kényszerből jele ntett, akkor miért volt olyan buzgó? Transindex [24.9.2007] A nyilatkozat alapján nem tiszta, hogy ha Xantus nem „Bíró Ferenc”, akkor ki az? Miért nem használtak konspiratív lakást, és miért a pártnak jelentett? – kérdez Stefano Bottoni.