Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-12
19 Néhány éve kutatom a román állambiztonsági iratokat. Mellőzni fogom az ügy erkölcsi vonatkozásait, amelyek Xantus Gábor nyilatkozata után kizárólag az érintettekre tartoznak. Történészként csupán néhány módszertani megjegyzésem lenne: A nyilatkozat több pontjában is ellentmondásokat tartalmaz. Xantus Gábor nem azonos „Bíró Ferenccel”. Nem ott találkozott tartójával, ahol feltélezhető volt (Klakások), és nem arról beszélt/írt/jelentett, amiről az interneten olvasható iratok tanúskodnak. Ráadásul a „Pártnak” jelentett , mivel a BM tisztjei, miután Xantus elutasította beszervezését, eltűnnek a képből. Vegyük sorra a fenti állításokat: 1) Xantus Gábor megkérdőjelezi nemcsak a Securitate, hanem a CNSAS és Könczei Csilla állításainak hitelességét, amikor azt állítja, hami s az ellene felhozott vád, miszerint ő lenne az iratokban szereplő fedőnevű személy. De akkor ki lenne “Bíró Ferenc”? Egy másik, azokban az években éppen a kolozsvári mozgalmat különös figyelemmel kísérő magyar nemzetiségű, a bukaresti magyar adásnak dolg ozó operatőr/riporter? A “két ügynök” létezéséről szóló állítás rendkívül logikai bukfenc. 2) Xantus Gábor szerint nem a belügyminisztériumnak, hanem kizárólag az Román Kommunista Párt, az RKP illetékesének tett jelentést. Az iratokat azonban nem a Párt , hanem a Kolozs megyei állambiztonság termelte, hatáskörükhöz tartozott a kolozsvári táncház (de Szék község és az egyik kolozsvári gimnázium felügyelete is): itt valóban több alosztály, valamit a központ és a periféria jól összehangolt, eredményes művele téről van szó. A Párt illetékesei, ha beszélgetésre is hívták az érintett személyt, nem adhattak volna neki semmilyen (ráadásul munkatervet és az ügynök felkészítését, kiképzését igénylő) operatív “feladatot”. Ez szigorúan a BMhez, tehát a Securitatéhoz tartozott. Ráadásul nem fordulhatott elő, hogy a hálózati személy (főleg olyan nagyvárosban, mint Kolozsvár!) nem konspirált, védett lakásban, hanem mindenki szemeláttára a Párt székházába vagy a Securitate parancsokságára ment volna “beszámolni”. A Klakás, a fokozott védettség az ügynöki munka elengedethetlen eszköze volt. Hiszen milyen ügynök az, akiről mindenki tudja/tudhatja, hogy ügynök? Ha Könczei Ádám éppen csak sejtette volna, hogy “Bíró Ferenc” jelent róla, soha nem mert volna mindarról beszél ni, amiről beszélt. 3) A “beismerő” vallomásban többször szó esik az érintett ellen alkalmazott kényszerről. Valószínű, hogy ez is szerepet játszhatott a beszervezésben (a magyarországi állambiztonsági iratok kutatói “kényszerbeszervezésről” beszélnek). “ Bíró Ferenc” ügynöki pályafejlődése azonban inkább szakszerűségrőltúlbuzgóságról tanúskodik. “Bíró Ferenc” nem esik az “ellenálló ügynök” kategóriába. 4) A nyilatkozat arra utal, hogy Xantus Gábort is ellenőrzés alatt tartották. Ez sajnos természetesne k számított a szovjet típusú rendszerek által működtetett állambiztonságokban: az ügynököket is titkos eszközökkel figyelhették (telefon- és szobalehallgatás, levélellenőrzés, vagy éppen az “ügynöknek ügynökkel való ellenőrzése”). A megfigyelési dosszié es etleges létezése semmiképpen nem változtat az iratokból egyértelműen kirajzolódó képből. 5) Végezetül néhány olyan közérdekűnek számító kérdést tennék fel, amire a közlemény nem adott választ:
