Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-11
11 Nikolic is tökéletesen elegendőnek tartja az alkotmányos szabályozást, mivel pártja szerint Szerbiában soha nem volt, nincs és nem is lesz neonácizmus. A liberálisok ezzel szemben úgy vélik, hogy az alkotmánynak a faji, nemze ti, vallási és egyéb ellentétek szítását büntetendőnek nyilvánító paragrafusa nem elég. Többre, a magasztos erkölcsi elveken túlmenő szabályozásra van szükség. A pár nappal ezelőtti újvidéki összecsapás azért alakulhatott ki, mert a rendőrség - szóviv őjének elmondása szerint - addig nem léphetett fel a neonácik ellen, amíg azok csöndben gyülekeztek, s nem léptek akcióba. A szerb belügyminiszter dicsérte a rendvédelmi szervek fellépésének szakszerűségét. vissza A Bernádygyűjtemény Szentendrén Budapest, 2007. október 10., szerda (MTI) - A Bernádygyűjteményt október 20tól a szentendrei MűvészetMalomban tekintheti meg a nagyközönség - közölte Sütő Csaba, a tárlat kurátora szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A Szé pművészeti Múzeum anyagaként egykor ideiglenesen marosvásárhelyi letétbe került alkotások több mint 90 év elteltével láthatók ismét Magyarországon. A gyűjtemény része Barabás Miklós, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Ferenczy Károly és Fényes Adolf több f estménye is. Sütő Csaba kurátor, a Szentendrei Művészeti Alapítvány ügyvivője elmondta: a Bernádygyűjteményként ismert 44, nagy értékű alkotás 1913ban a Szépművészeti Múzeumból szekereken utazott Marosvásárhelyre, egy ottani kiállításra, Bernády Gyö rgy polgármester kérésére. Nem sokkal később kitört a világháború, majd a trianoni békeszerződés következtében a képek a román állam tulajdonában kerültek. A felbecsülhetetlen értékű alkotások mostanáig, évtizedeken át a marosvásárhelyi múzeum raktára iban porosodtak - tette hozzá. Az oktatási és kulturális tárca közreműködésével, az összefogás eredményeként a festmények 4 hónapon át lesznek megtekinthetőek Szentendrén. A biztosítók által csaknem félmilliárd forintra értékelt alkotások között s zerepel például Munkácsy Mihály: Mosónők, Vaszary János: Ádám és Éva, továbbá Ferenczy Károly: Levétel a keresztről című alkotása. Mellettük Lotz Károly és Fényes Adolf legértékesebbnek tartott képeivel, valamint Barabás Miklós által festett, ritkaságnak s zámító művekkel is megismerkedhet a nagyközönség - hangsúlyozta a kurátor. Sütő Csaba a tervekről szólva elmondta, hogy a MűvészetMalomban ezentúl 2 évenként kiállítást rendeznek Határtalanul címmel a Trianon előtti Magyarország nagyvárosainak múzeumi gyűjteményeiből, a tárlatokon a legnevesebb magyar alkotók műveit mutatják be. A legközelebb a Kassán összegyűjtött, a két világháború között született képzőművészeti remekek lesznek láthatóak. vissza Kubis élesen bírálta a Magyar Koalíció Pártját és Sólyom Lászlót Prága, 2007. október 10., szerda (MTI/APA) - Élesen bírálta Ján Kubis szlovák külügyminiszter a Magyar Koalíció Pártját (MKP) és Sólyom László magyar köztársasági elnököt a Lidové Novinynek adott nyilatkozatáb an. A cseh lap szerdai száma közölte az interjút. Kubis egyfelől az MKP minapi javaslatára reagált, másfelől pedig visszatért Sólyom László közelmúltbeli révkomáromi magánlátogatásához. A Kubis által rosszallással emlegetett MKPjavaslat szerint Szlovákiának és Magyarországnak kölcsönösen bocsánat ot kellene kérnie egymástól bizonyos történelmi eseményekért, és jelképesen kártalanítani kellene azokat a magyarokat, akiket a második világháború után Edvard Benes akkori csehszlovák elnök dekrétumai értelmében Csehszlovákiában megfosztottak tulajdonuktó l és állam polgárságuktól. A szlovák diplomácia vezetője szerint Csáky Pál, az MKP elnöke "bombát robbantott" ezzel az indítvánnyal a szlovákmagyar kapcsolatokban. Az ellenzéki párt szerdán szóvivője útján visszautasította a vádat, és közölte: Ján Kubis szándéka az volt a nyilatkozattal, hogy elterelje a figyelmet a szlovákmagyar viszony valódi problémáiról. "Sajnálatos, hogy a SmerSD (a kormányzó IránySzociáldemokrácia párt) közelebb került az SNS módszereihez, ahelyett, hogy az ellenkező irányba haladna" - m ondta Dunajszky Éva, az MKP szóvivője, hozzáfűzve, hogy Kubis külügyminiszter - mint fogalmazott - "agresszív kijelentése" ennek a folyamatnak a része. Az MKP a Ján Slota vezette ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szemére veti, hogy a párt ösztön zésére fogadott el a pozsonyi parlament egy olyan dokumentumot (a szlovákiai magyarokat jogaiktól megfosztó Benesdekrétumok érinthetetlenségét kimondó parlamenti határozatot), amely az ellenzéki párt szerint "demokratikus nézőpontból problematikus".