Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-11
12 A Lidové Noviny újságírója az interjúban megkérdezte Kubistól: miért ne gyógyíthatná be egy szlovákmagyar közös nyilatkozat a kétoldalú viszonyban elszenvedett korábbi sebeket, s példaként említette az 1997es csehnémet megbékélési nyilatkozatot. A szlovák külügyminiszter szerint a két dolog nem vethető össze, "hiszen a csehnémet nyilatkozat két állam komplex diplomáciai erőfeszítéseinek eredménye volt, nem pedig valamely politikai párt valamilyen elképzelésének végrehajtása". "Szükség lenne valami lyen eszközre, valamilyen szerződésre, hogy le lehessen küzdeni az ösztönreakciókat, amelyek még nem tűntek el" (a szlovákmagyar viszonyból) - vélekedett. Sólyom László révkomáromi látogatásáról szólva kijelentette: "Nem lehet elmosni a határt egy mag ánjellegű és egy hivatalos látogatás között. Azért vannak a diplomáciai játékszabályok, hogy kiszámíthatók legyünk egymás számára. Ha ezek a szabályok sérülnek, az rendkívül veszélyes jelenség az államközi kapcsolatokban" - mondta, hozzátéve, hogy ez (a ma gyar köztársasági révkomáromi látogatása és ottani megnyilatkozása, amelyben bírálta a szlovák parlamentnek a Benesdekrétumok "érinthetetlenségét" kinyilvánító határozatát) szerb politikusok szomszédos államokban tett utazásaira emlékezteti, amikor is fel keresik az ott élő szerb kisebbséget. "Ez az egész túlságosan is emlékeztet a Balkánra" - mondta Kubis. vissza Első ülését tartotta a magyarszlovén regionális munkacsoport Lentiben Lenti, 2007. október 10., szerda (MTI) - Az eddig már kialakult szoros helyi együttműködésnek kíván nagyobb lökést adni a két ország kormányzata azzal, hogy életre hívta a magyarszlovén határon átívelő regionális munkacsoportot - közölte szerdán a testület Lentiben tartott első ülésén S zaló Péter szakállamtitkár, a fórum társelnöke. A megbeszéléseken a magyar Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a szlovén Helyi Önkormányzatokért és Regionális Politikáért felelős szakállamtitkárság, továbbá Szlovénia budapesti és Magyaro rszág ljubljanai nagykövete képviseltette magát a helyi önkormányzatok és gazdasági szereplők mellett. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a megbeszélések szünetében az MTInek elmondta: a munkacsoport négy területen - az önkormányzati kapcsolatok, a regionális fejlesztéspolitika, valamint a turizmus és az infrastruktúrafejlesztés területén - tekintette át az együttműködés további lehetőségeit. Szaló Péter közölte: természetesen eddig is voltak kapcsolatok, de a kor mányzatok a helyi önkormányzatokkal és a gazdasági szereplőkkel ebben a térségben még nem alakítottak ki ilyen típusú együttműködést. "A súlypontnak a helyi szereplők együttműködésén kell lennie" - fogalmazott a szakállamtitkár. Mint hozzátette: a jövő héten tartandó első magyarszlovén együttes kormányülésen bizonyosan támogatják, hogy legyen hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiája a közös "Muránia" régiónak. Ladislav Lipic, Szlovénia budapesti nagykövete a távirati iroda kérdésére elmondta: Sz lovéniában most van a parlament előtt a regionális törvény. Az eddigi 12 helyett 14 régiója lenne az országnak, de a két új területi szerveződés nem érintené a magyar határhoz közeli területeket. A törvényt a szlovén parlament várhatóan novemberben tárgyal ja, és még az idén el is fogadja - tette hozzá a nagykövet. vissza Kormányszóvivő: érkezett megkeresés a FicoGyurcsány találkozóról Budapest, 2007. október 10., szerda (MTI) - Valóban érkezett hivatalos megkeresés a sz lovák féltől egy Robert FicoGyurcsány Ferenc találkozóra, azonban nem tartalmaz pontos időpontot és helyszínt - mondta a kormányszóvivő szerdán újságírói kérdésre válaszolva. Budai Bernadett annak kapcsán mondta ezt, hogy pozsonyi lapjelentés szerint Robert Fico, a vezető szlovák kormánypárt, az IránySzociáldemokrácia (SmerSD) elnöke hivatalos találkozóra hívta meg Gyurcsány Ferencet, az MSZP elnökét. Robert Fico szóvivője, Silvia Glendová a lapnak annyit megerősített, hogy Fico nem zárkózik el az informális találkozótól, de mert "a hivatalos találkozókat rendkívül fontosnak tartja, magyar partnerét hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg". A magyar fél már megerősítette, hogy a két kormányfő a pár nap múlva esedékes portugáliai EUcsúcson mun kamegbeszélést tart, s "ott majd alkalmuk kínálkozik pontosítani a személyes találkozó időpontját." Az MTI pozsonyi tudósítója úgy tudja, hogy Fico hivatalos meghívóját Juraj Migas, Szlovákia budapesti nagykövete kedden Budapesten már át is adta. Budai Bernadett közölte: a két miniszterelnöknek lehetősége van, hogy a jövő csütörtökpénteken Lisszabonban tartandó informális EUtanács ülésen találkozhasson. Közölte: ha Robert Fico szándékai valósak, és valóban gesztust szeretne tenni annak érdekében, hogy "a két fél közötti elmúlt napokban nem túl barátságos viszony egy picit enyhüljön", akkor ezen a kétnapos lisszaboni csúcson lehetősége lesz szót váltani a magyar miniszterelnökkel, erre Gyurcsány Ferenc nyitott. vissza