Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-09
24 árulók vagy pedig kollaboránsok voltak. A Pravda – egyedüliként a szlovák napilapok közül – megemlíti azt is, hogy a feszült szlovákmagyar viszony kapcsán Bill Clinton volt USAelnök is elmondta véleményét, aki a hét végén Budapesten tett látogatást. vissza (Sme, HN, Pravda, Felvidék Ma) A régiók jobb együttműködéséért − A regionális és helyi önkormányzatok a demokratikus kohézió megvalósításának útján - Nemzetközi konferencia Újvidéken Magyar Szó 2007.10.09. Vajdaság nemcsak földrajzilag van a legközelebb Európához, hanem gazdaságilag és kulturálisan is. Éppen ezért tudja hatékonyan betölteni a híd szerepét Szerbia és Európa között, főleg a 2000 októb ere után bekövetkezett változások óta, emelte ki tegnap Bojan Kostreš, a Vajdasági Képviselőház elnöke köszöntve az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának résztvevőit Újvidéken, a tartományi parlament nagytermében. A regionális és helyi kormányzatok a demokratikus kohézió (összetartó erő) megvalósításának útján témára először tart az Európa Tanács a Vajdasági Képviselőházzal együtt egy ilyen jelentős, nagy érdeklődést kiváltó nemzetközi konferenciát Újvidéken, Vajdaságban. A tartom ány sajátos helyzetéről szólva a tartományi parlament elnöke kiemelte, hogy a gazdasági, a demokratikus fejlődéssel, átalakulással összhangban a többnemzetiségű, multikulturális Vajdaság megőrzésére törekszenek. A Vajdasági Képviselőház még 2005ben indítv ányozta a neonáci, a neofasiszta tömörülések betiltását az országban, valamint a vonatkozó törvény meghozatalát a Szerbiai Képviselőházban, erősítette meg Kostreš a konferencia szünetében megtartott sajtótájékoztatón. Ez lenne az előfeltétele annak, hogy m egőrizzük a sokszínű Vajdaságot. Minden szélsőséges megmozdulást a csírájában kellene elfojtani, intézményesen. Erre sajnos mindmáig nincs lehetőség. Ezúttal, a vasárnapi események után, remélhetőleg nem marad el az illetékes országos szervek reagálása, mo ndta Kostreš, ismételten elítélve a békés antifasiszta felvonulás alatt történt kilengéseket. Az Európa Tanács minden országának képviselője nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit Halvdan Skard, az Európai Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok K ongresszusának elnöke. Mindenekelőtt a demokrácia értékeit, az emberi jogok érvényesítését, a decentralizációt szorgalmazzák az ETvel együtt, ezen a konferencián is. Az átalakuló országok sokszor kerülnek problematikus helyzetbe. Szerbia jelenleg az elnök lő szerepét tölti be az Európa Tanácsban, november végéig valószínűleg még egy értekezletet tartanak Belgrádban. Nagyon fontos azonban, hogy amikor ilyen jelentős témáról van szó, mint amilyen a decentralizáció, ne csak a fővárosban tárgyaljunk róla, hanem a régióban, az autonóm tartományban, Vajdaságban is. Ezen a konferencián csak tovább folytatjuk a beszélgetéseinket a témáról, s egyben a jobb kommunikációt szorgalmazzuk a helyi, a tartományi, a regionális, az országos szervek; önkormányzatok, kormányzat ok között. Szerbia, mint ismeretes, aláírta az ET Keretegyezményét a helyi és regionális önkormányzatok működéséről. Az Európa Tanácsban programszerűen ellenőrzik a vállalt kötelezettségek megvalósulását. - Így lesz ez Szerbiában is. Külön figyelemmel kísé rjük a régiók helyzetét, fejlődését. Tudjuk, hogy Szerbiában több régió létezik, és hogy itt van Vajdaság Autonóm Tartomány. Emellett tisztában vagyunk Kosovo helyzetének kérdésével is - mondta az újságírók kérdésére válaszolva Skard elnök. A helyi önkormá nyzatok, a községközi, a köztársasági szervek jobb együttműködésének fontosságát emelte ki Milan Markoviæ állami közigazgatási és önkormányzati miniszter és Emil Fejzulahi tartományi titkár. vissza Ján Kubiš külügyminiszter asszisztál a tahósághoz, ahelyett, hogy erkölcsileg a helyére tenné főnökét − Magyarok a Dunán túlra! Új Szó 2007.10.08. Jött, találkozott, beszélgetett. Az is lehet, hogy egy kicsit élvezte is (még ha a programjába beleerőszakolta magát a pozsonyi eln öki iroda), de otthon bizonyára szerzett néhány politikai piros pontot azért, mert érdeklődik a határon túli magyarok iránt. Ez abszolút rendben van. Politikus. Illetve, rendben lenne, ha nem lenne magyar. És a magyarokat pillanatnyilag nem szeretjük. Fesz ült köztünk a viszony. És bizonyára nem azért feszült, mert azokat az embereket, akik a vezetéknevük után írják a keresztnevüket, csúcspolitikusaink hányadéknak és tehénlepénynek nevezik. Azért feszült a viszony, mert azok a rossz magyarok képtelenek tilta kozás nélkül elfogadni, hogy a parlamentünk megerősítette azt a háború utáni véleményt, miszerint mindnyájukat – kollektívan – fasisztának és kollaboránsnak tartjuk. Ráadásul egy magyar diáklány összeverte magát.