Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-27
20 azért, mert csalva kedveztek neki – így a közfelfogás, és ha erre rájátszik némely népbarát politikai erő, máris lehet szavazni. Az 1989 óta uralkodó keletközépeurópai elit ek általában adósok maradtak az esélyek, a lehetőségek és a szabályok egyenlőségének biztosításával. A tisztességes, jó kormányzás és ellenzékiség csak kivételképpen valósul meg. A joggal vagy félig okkal csalódottak, a tényleg vesztesek, a nem eléggé nye rtesek – az alsó középosztályból - célpontokat keresnek a haragjuknak. Fogékonyabbak a szociális és/vagy nemzeti demagógiára, vágynak valamilyen tisztább, egyszerűbb közviszonyokra. Tudni szeretnék, mi a jó és ki a rossz. Hogy a jók lehessen végre ők is, ha már jobb nem lehet nekik. Ezt az igényt érezték meg a kicsit vagy nagyon populista pártok, korántsem mellékesen: nyugatabbra is. De nálunk, keletebbre, ez az igény veszélyesebb. Törékenyebbek a demokrácia szokásjogi és emberi normái, rugalmatlanabb a t ársadalmi indulatok vezetékrendszere, az utak is rosszabbak, könnyebb köveket ragadni. Ha nem is teljesen simán, de Ausztria kikezelte magából Haidert, Itália megszelídítette Finit, a belgák biztos helyen tartják Dewintert. A visegrádi négyeknél és túl, még nincs példa és tapasztalat a populizmus kezelésére. Elszigetelni nem elég, mélyebb okai vannak annál, hogy puszta szélsőségként kezeljük. De kitartóbb is annál, hogy türelmesen kivárjuk, amíg magától a margó legszélére szorul. Hát akkor? Miután már majdnem minden mást kipróbáltunk, nincs más hátra: elkezdeni a jó kormányzást és a tisztes ellenzékiséget. vissza Három tévéstáb - egy incidens - A budapesti szlovák követség előtt riporterekbe kötöttek bele a tüntetők Nép szabadság • Szilvássy József • 2007. szeptember 26. Három pozsonyi tévéstáb számolt be kedden kora este, élő közvetítésekben a budapesti szlovák nagykövetség előtti tüntetésekről. Közülük Richard Jurist, a Joj kereskedelmi tévé riporterét megfenyeget ték és lökdösték. Megkeresésünkre tegnap elmondta: – A tüntetés kezdetén a rendőrkordon mögül, az épületen belül forgattunk. Akkor azt kiabálták többen, hogy gyávák, patkányok, miért nem jöttök ki? Közelképeket akartunk készíteni, ezért kiléptünk a tünte tők elé. Ekkorra már hazátlanok meg területrablók lettünk, akik még a szlovák címerben látható kettős keresztet is ellopták magyaroktól. Néhányan lefasisztáztak bennünket. Az indulatok akkor csaptak magasra, amikor a nagykövetség munkatársai nem voltak haj landóak átvenni a tüntetők petícióját. Jobb híján rajtunk akarták levezetni a dühüket. Az egyik idős hölgy ki akarta tépni a kezemből a mikrofont, egy hatvan év körüli férfi az operatőrt lökdöste. Talán belénk is rugdostak volna, de közbeléptek a rendőrök, akiknek a kíséretében bántódás nélkül értünk vissza a nagykövetség területére. Ott megköszöntük szakszerű intézkedésüket, mire az egyikük azt válaszolta, nehogy azt mondjuk, hogy bántalmazás ért minket. Szili Katalin lemondta a jövő hétre tervezett szlov ákiai látogatását, és semmi okot nem lát arra, hogy megváltoztassa döntését – mondta Kerényi György, a házelnök kabinetfőnöke tegnap. Előzőleg Pavol Paska, a szlovák parlament elnöke kifejezte azt a reményét, hogy Szili mégis ott lesz a kettejük védnöksége alatt zajló kassai és eperjesi eseményen, és így módja lesz mérsékelni a feszültséget. A kabinetfőnök felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatás lemondásával Szili Katalin szolidaritását akarta kifejezni a Magyar Koalíció Pártja és elnöke, Csáky Pál mell ett. Ugyanakkor a házelnök azért küld a szlovákiai programokra személyes megbízottat, mert fontosnak tartja, hogy az ottani magyarság érezze, nem őket akarja cserbenhagyni. (MTI)Figyelmeztetésük nélkül sem közöltünk volna ilyesmit. Egyébként este nyolc utá n már szétszéledtek a tüntetők – nyilatkozta lapunknak a tévériporter. Hozzátette, Szlovákiában a szélsőjobbos tüntetéseken jórészt fiatalok hőbörögnek, itt