Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-27
19 Szlovákiában (!) és Magyarországon, ahol a civil társada lom és maguk az emberek azt mondták, hogy nem a múltba szeretnének visszafordulni, inkább előre néznének.” A riporter kérdez: „Tesz Magyarország valami lépéseket, hogy az ügy az Európai Unió és az Európai Parlament elé kerüljön?” Külügyminiszter: „Beszélt ünk európai parlamenti képviselőinkkel, de közvetlenül ezt mi nem tudjuk és nem is akarjuk befolyásolni.” Riporter kérdez: „Mit gondol a külügyminiszter, a szlovák parlament döntését fogjae hivatalosan is tárgyalni az Unió?” Gönc Kinga: „Hogy hivatalosan fogjae tárgyalni, azt nem tudom.” Riporter: „Miért nem javasoljuk ezt?” Külügyminiszter: „Igazából meg kell várni, mi a szlovák reakció.” Riporter: „A reakció azt volt, hogy hivatalosan is megerősítették a Benesdekrétumokat.” Göncz: „Remélhetőleg lesz eg y olyan nyilatkozat, ami visszalépést jelent ehhez képest.” Ehhez képest... vissza Pop Népszabadság • Füzes Oszkár • 2007. szeptember 26. Tudni szeretnék, mi a jó és ki a rossz. Hogy a jók lehessen végre ők is, ha már j obb nem lehet nekik. Ezt az igényt érezték meg a kicsit vagy nagyon populista pártok, korántsem mellékesen: nyugatabbra is. De nálunk, keletebbre, ez az igény veszélyesebb. Miután az összes hivatalos magas rangú találkát lemondta a magyar állam, és minde n lehetséges fórumon tiltakozott a politikum, mi értelme volt tüntetni a szlovák nagykövetség előtt? Ade célszerű többletet, nagyobb nyomatékot a Benesdekrétumok megerősítése elleni tiltakozásnak? Nincs és nem, sőt: csak tápot ad az egyébként téves nyug ati általánosításnak, hogy itt két keleti kiskakas nem bír lemászni a történelmi szemétdombról, pedig már az EUtól kapják a gyémánt félkrajcárt. Különben is: egy normális demokráciában normális jog az utcai tiltakozás – de az igazán normális demokráciáb an ezzel a joggal nem kell élni. Hiszen a szabadon választott hatalom elvégzi nemzeti érdekeink ésszerű képviseletét. A mostani ügyben elvégzi. Akik mégis tüntettek, nyilván kevesellték ezt, és bár nem mondták meg, ugyan mit lehetne még, azt elérhetik, ho gy pont akiknél lobbizunk, azok majd megsokallják. És persze a mélyszlovákok sem hagyják annyiban, ha magyar tévéstáb jár arrafelé. Leírni is kár, annyiszor (mindannyiszor!) bizonyosodott be, hogy radikális nacionalizmus ellen nem véd egy másik radikális nacionalizmus, sőt. Lépjünk tovább, általában: az egyik radikális leegyszerűsítés, bármilyen vonzó, ránt maga után néhány másikat, amelyek egyáltalán nem vonzóak. Akár magyar, akár cseh, akár szlovák, akár lengyel mezben próbáltuk ki a populizmusokat, e redmény sehol, hátrány annál inkább: a brüsszeli pozíciók gyengülnek, a nemzetközi megítélés romlik, a tőke odébbáll, már ha a populista dumát nyomó politikus komolyan gondolja, amit mond. Többnyire nem gondolják komolyan, Fico se, a lengyel ikrek sem, a cseh államfő sem, a mieinket meg most hagyjuk, ez nem belpolitikai publicisztika. De hát akkor a viszonylag sikeres és abszolút gyors nyugatiasodás közepette miért nő a különféle populizmusok befolyása a környékünkön? Persze, a gyémánt félkrajcárból t úl sokaknak túl kevés jutott, vagy túl keveseknek túl sok, mindegy, a kettő között nincs összefüggés ugyanis. A populizmust nem újraelosztási igény szüli, még a baloldalit sem: az „embereket” nem elsősorban a jövedelmi és vagyoni különbségek irritálják. H anem az esélyek, lehetőségek és a szabályok egyenlőtlensége. Aki nyer, biztosan
