Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-22
16 elbagatellizálni. Hasonlóan állunk a nagy egység mítoszával is. Ide kívánkozik egy történet, mely remélhetőleg majd a nnak tollából is – ha másként nem, de emlékiratként – napvilágot lát, akivel megesett. Történt egyszer, még a 2004es választások előtt, hogy egyik autonomista politikusunk valamiféle szervezési baki folytán egy olyan fogadáson kötött ki, ahol a román nemz etbiztonság tisztjei szórakoztak, s (értelemszerűen) meglehetős nyíltsággal beszéltek egymás között. Sztorink hőse beszélgetésbe keveredett az egyik „kollegával”, aki kérdezgette az RMDSZ belviszonyairól, majd midőn meghallotta, hogy jó esély van arra, hog y az RMDSZ esetleg ne kerüljön be a román parlamentbe, úgy reagált, mintha darázs csípte volna meg. Leszögezte, hogy ez román nemzetbiztonsági ügy, s mindenképpen tenni kell ez ellen, akár a legmagasabb szinten közben járni, hisz az nem történhet meg, hogy az RMDSZ ne legyen ott a törvényhozásban. No hát ennyire akar a román hatalom megosztani minket. A nemzeti oldal Erdélyben is kényes helyzetben van. Azt a közel másfél évtizeden keresztül – még az egységes szervezet keretein belül – megélt, de a történel em által is fényesen bebizonyított valóságot, miszerint az RMDSZ csak a ne vében magyar szervezet (lassan egyébként már román elemző is akad, aki látja, hogy hajdani harcos kisebbségi szervezet megpuhult, kiherélődött, kakasból kappan lett), s valójában a román nemzetstratégiai célok kiteljesítője, a választói bázis nem fogadja e l. Kellő médiaerő híján pedig igencsak nehéz elfogadtatni. Ki lehet mondani, hogy egységet akarunk, de nem szervezeti egységet, hanem az autonómiáért őszintén tenni akarók cselekvési egységét – ergo az RMDSZ mai vezetősége nélküli egységet – de erre a feli smerésre egyszerűen nem érett meg a közösség, melyet elbódít a román és a magyar média főárama, mely a látszatot közvetíti, a lényegről pedig hallgat. A nemzeti oldal radikálisai legszívesebben elzárkóznának mindenféle tárgyalás elől, mint ahogy 2002ben Szász Jenő vezetésével kikényszerítették azt a döntést a Reform Tömörülés kongresszusán, hogy a platform ne vegyen részt a 2003as RMDSZkongresszuson. Elvszerű döntés volt, de kontraproduktív, azaz nem nekünk használt, hanem ellenfeleinknek. Ennek a strat égiának már láttuk egy ízben az eredményét, midőn a Polgári Szövetség jelöltjei a Népi Akció listáján indultak, és annyi szavazatot sem sikerült összeszedniük, mint ahány aláírást leadtak nem sokkal korábban. A cél az, hogy – megtartva az értékelvi alapáll ást – kommunikálható, érthető gesztusokat tegyünk. A sértődött távolmaradás és a tárgyalástól való elzárkózás önsorsrontó magatartás. Pillanatig nem kétséges: az RMDSZ célja, hogy lehetetlen helyzetbe hozza Tőkés Lászlót. Vagyis olyan (a malomjátékból ism ert) körülményeket teremtsen, melyben a nemzeti oldal exponense csicsicsukival áll szemben. Ha elfogadja az ajánlatot a közös listára nézve, hiteltelenedik támogatói táborának tekintélyes része előtt, ha elzárkózik, akkor rá lehet sütni az összeférhetetle nség bélyegét. Mit lehet akkor tenni? Meggyőződésem szerint éppen azt, ami Tőkés László s a mögötte állók tesznek: a megegyezést kemény feltételekhez kötni, visszájára fordítani a csapdát. Más szóval olyan helyzetet kreálni, melyben akkor is nyerünk, ha az RMDSZ elfogadja a nemzeti célprogramon alapuló feltételrendszerünket, hisz ez adhatja a közös cselekvési program elvi alapját, és akkor is, ha elutasítja, hisz ez esetben hiteltelenné válik. E stratégiában jó nyitólépés volt Markó Bélát Tusnádra hívni, k ülönösen, hogy országvilág láthatta: mennyire kívánja az RMDSZ elnöke az oly sokat hangoztatott párbeszédet. Tőkés László – aki végül Markó Béla távolmaradása miatt Gál Kinga moderátor mellett egymaga vállalta, hogy az RMDSZ – EMNTnézetütköztetés számára fenntartott műsoridőt kitöltse – rámutatott: meg kell előlegezni a bizalmat a közös listáról való tárgyaláshoz, annál is inkább, hogy az RMDSZ válságban van, segíteni kell rajta. A tárgyalásokon azonban nem pártlistáról, hanem magyar érdekekről kell egyeztetni. Rendszerváltásra van szükség az erdélyi magyar közéletben, a közpénzek elosztásának társadalmiasítására. „Amíg mindezeket a kérdéseket nem oldjuk meg, nem számoljuk fel a politikai patronázsrendszert, és amíg a hiteles magyar közképviseletet nem teremtjük meg, addig merő nagyképűség európai képviseletről beszélni” – szögezte le Tőkés László. „Véget kell vetni a Markódoktrínának: annak, hogy az RMDSZ egyenlő a romániai magyarsággal, a magyarság pedig az RMDSZből áll. Csak egy megújult rendszerben lehet politikai versenyhelyzetről, pluralizmusról, egészséges érdekképviseletről beszélni.” Markó Béla a tusnádi nyílt vita vállalása helyett kiadott egy szépen fogalmazott nyilatkozatot. Ebben olvashatjuk többek között a következőket: „Bár meggyőződésünk szerint céljaink közösek, számos kérdésben nem gondolkodunk egyformán, és vannak, akik a romániai magyarság túlny omó többségének támogatását bíró RMDSZen kívül keresik a politikai alternatívát. 1989 után minden választáson megjelent valamilyen formában az
