Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-03
7 Nincs így, de m ajd lehet, próbálkozni érdemes és alkotmányosan kötelező. Most éppen három különböző próbálkozás látható. A kormányé, a kintieké, és Szili Kataliné. (Sólyom Lászlónak is van nemzetstratégiája, az előbbi három fölött próbál lebegni, nehogy földre rántsa a politikai gravitáció.) Gyurcsány bel- és pártpolitikamentes, klientúrátlanított, az EUs támogatásokat határon túlra is csatornázó nemzetpolitikával próbálkozik. El akarja vágni a Fidesz és a határon túli szervezetek zömének nem nemzeti, hanem nyíltan pá rtos kötődéseit, elejét akarja venni a külpolitikailag esetleg kockázatos aktusoknak, ki akar mászni a szerencsétlen népszavazás utáni csávából. Előre mászni, nem vissza abba az irányba, amely a csávába vezetett. Közben azonban a Gyurcsánykoncepció érzék etlen a „kintiek” több jogos érzékenysége iránt. Hajlamos egy majdani EUjövőképpel félresöpörni nagyon is mostani, és az unió által észre se vett problémákat. Amit az autonómiáról mondott (Kókával egyszerre), olyasmit, hogy nem is annyira fontos és helyes – hát ezt nem is értem. Minden példa azt mutatja, hogy a többségi állam szuverenitása és a kisebbség nemzeti épsége között az ellenmondást egyedül az autonómia oldja fel. Ugyan miért kéne erről lemondani?! A kinti magyar politikai szervezetek (azok, term észetesen) érthetően, a maguk hatalmi legitimációjára is kérik a lehető legtöbb jogot és pénzt az anyaországtól. Elkerülhetetlenül belépnek a magyarországi belpolitikai térbe, hiszen a jog és a pénz osztása: hatalom. A nemzetpolitika, bármilyen szépen becs omagolva, színtiszta hatalompolitika. Ha – ahogy Párkányban is történt - a kintiek könnyebb vízumot, szükség esetén kettős állampolgárságot, régebbi vagy újabb intézményeket és pénzeket igényelnek, akkor a maguk szándékai szerint módosítanák Gyurcsány bel- és külpolitikáját. Ebben kimondatlanul is természetes szövetségesük a Fidesz, amitől a kormány begörcsöl: akkor semmiképpen nem enged. Vagy úgy tesz. Például a schengeni vízumügyekben Budapest szívósan és eredményesen harcolt a vajdaságiakért és a kárpát aljaiakért. Például a pénzek jobban és értelmesebben mennek át. Például jól formálódik az összmagyar kulturális politika. Mindhiába: az érzelmi és hatalmi politika az eredményeket elnyeli, a hiányosságokat felnagyítja, a hibákat megsokszorozza. Bármennyir e rossz volt is – ezt a kintiek is elismerték – vajon célszerűe reflexből lerúgni a pályáról az állandó értekezlet igényét? A határon túliaknak ez kell, rendre meg is rendezik maguknak. És nem érne meg legalább egy próbálkozást a vajdaságiak kettős államp olgársága (az ukrán törvények miatt Kárpátaljával nehezebb volna, de ott is meg lehetne pedzeni)? Nagyon sok Gyurcsányellenes beidegződést viszonylag könnyen lehetne oldani, ha maga Gyurcsány nem ragaszkodna néhány beidegződéséhez. A próbálkozás lehetősé gének politikai hasznát érzi meg Szili Katalin. Felmutatja a szívét - és magát, mint alternatívát Bár (amennyire látni) koncepciójának elemei éppúgy jók vagy rosszak vagy homályosak, mint Gyurcsányé, Szili látványosan érzékelteti: neki szíve is van a nemz etpolitikához. Ő is módosítaná a Gyurcsányét. A Himnuszt hivatalosan hallgatva Gyucsány sokszor a szívére teszi a kezét. A nemzetpolitikában mintha eltakarná vele. Lehet, kicsit neki is módosítania kell a koncepcióján, hogy lehessen hitele – netán eredmén ye is vissza Koszovóért a szerbek Moszkvának fizetnek Népszabadság • P. Keczeli Klára • 2007. szeptember 3. Szerbia polgárainak több mint a fele nem hiszi, hogy Koszovó az ország határain belül marad - áll egy minapi közv éleménykutatásban. Hasonló arányú (60 százalékos) a megkérdezettek közt azok száma, akik - ellentétben egyes kormánytagok nyilatkozataival - akkor sem helyeselnék az EUországokkal való kapcsolatok felmondását, ha ezek történetesen elismernék az albán töb bségű tartomány függetlenségét. Ezek szinte egyhangúlag arról beszéltek, hogy elegük van Koszovóból, szeretnének végre nyugodt körülmények között dolgozni, élni és munkájukból megélni. Tévékamerák előtt azonban szinte senki nem meri kiejteni a száján, hog y Koszovó előtt le is út, föl is út. Még az egykor harcosnak és bátornak megismert liberális ellenzéki politikusok sem. Az ok kézenfekvő: az egyes
