Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-14
12 A nemzetpolitikai múltba fordulás programja,avagy a Magyar Állandó Értekezlet ismételt életre hívását kezdeményező javaslatok szakpolitikai értékelése Budapest, 2007. szeptember 13., csütörtök (OS) - A nyári politikai ub orkaszezon idején több alkalommal felvetésre került úgy egyes magyarországi pártok, mint határon túli magyar szervezetek részéről az az - inkább egyszerű politikai kommunikációs üzenetnek, semmint tényleges szakpolitikai kezdeményezésnek tekinthető - javas lat, mely a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, egykori szakbizottságainak újra felállítását indítványozta. Ez a gyorselemzés, mely a Magyar Állandó Értekezlet teljes iratanyagát feldolgozó nagyobb lélegzetű kutatási munka eredményeiből építkezik, az a lábbi, MÁÉRTtel kapcsolatos érveit és megállapításait - az esetleges politikai indítékú támadások elhárítása kedvéért - elsősorrban a szakbizottságok 1999 és 2002 közötti működésére, az akkor keletkezett iratokra alapozza, bár természetesen nem hagyja, ne m hagyhatja figyelmen kívül a második szocialistaliberális kormány alatt e területen történteket, adott esetben a negatívumokat sem. Mint ismeretes, a MÁÉRT mint struktúra két, alapvetően különböző és eltérő jogi helyzetű szintből tevődött össze. A MÁÉRT, mint csúcsértekezlet, mely a Magyar Köztársaság Kormányát, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártokat, a szomszédos országokban parlamenti vagy tartományi képviselettel rendelkező magyar pártokat, illetve a nyugati magyarság képviselőit (kezdetb en az MVSZt) fogta össze, egy minden közjogi formától mentes, alapvetően politikai jelenség volt. Szakmailag nem tekinthető többnek, másnak, mint egy nagy nemzetpolitikai kommunikációs, reprezentatív eseménynek, aminek a magyarmagyar párbeszéd intézménye sültségét, a Magyar Köztársaságnak a világ, de különösen a szomszédos államok magyarsága iránti felelősségérzetét kellett volna elsősorban szimbolizálnia. A Magyar Állandó Értekezlet azonban, ha akaratlanul is, más szimbolikus tartalmat is hordozott. Azt a gondolkodást, mely a kilencvenes évek elejétől kezdve egy Budapest és magyar állam központú, paternalista, elosztó politika folytatásához biztosított hátteret, végül pedig egy valamennyi magyart egységbe forrasztó romantikus politikai közösség képviseleté t ellátó ineffektív szervezet létrehozásában tetőzött. A sors furcsa iróniája, hogy ugyanezen gondolatkör hívei taszították a politikai túllicitálás örvényébe 2005ben intézményi gyermeküket, a MÁÉRTet, nem számolva az akkori kevéssé felelős döntések máig ható más következményeivel sem. Ez a paternalista gondolkodás túlbecsüli az anyaország problémamegoldó képességét és lehetőségeit a határon túli magyar közösségek társadalmi kihívásainak megoldása, problémáinak orvoslása tekintetében. Azt a hamis képzetet sugallja - ami nem idegen egyes magyarországi politikai szervezetek kommunikációjától sem - hogy az anyaország segítségével, és nem a szülőföldjükön élő határon túli magyarok munkájával, szorgalmával és szellemi kapacitásával virágoztathatók fel a környez ő országok magyarok lakta régiói és őrizhető meg e területeken a magyarság. A Magyar Állandó Értekezlet a paternalista gondolkodásnak is a szimbóluma, a felelős szakmai egyeztetés helyett a nemzetpolitikai túllicitálás terepe, és ráadásul a magyarmagyar p árbeszéd létező kormányzati fórumai, illetve a KMKF mellett teljesen felesleges, duplikált struktúra. A magyar nemzetpolitika megújított struktúrájával, fejlesztésorientált megközelítésével szemben a múltba forduló, konfliktusorientált szellemiség letétemé nyese. A MÁÉRT szakbizottsági rendszerének hatékonysága A MÁÉRT ún. szakbizottságai , bár politikailag a MÁÉRT ajánlásait szakmai szinten előkészítő grémiumoknak szánták őket, jogilag kormánybizottságokként jöttek létre, és felállásukat követően megkérdő jelezhetetlenül - soksok visszássággal terhelten - ekként is működtek. A MÁÉRT két szintje közötti kapcsolatot a résztvevő állami szervek és határon túli magyar szervezetek azonossága teremtette meg. A szakbizottságok elnökei minisztériumi államtitkárok, titkárai a HTMH magas - többnyire osztályvezetői, főosztályvezetői - beosztású köztisztviselői voltak. Azokkal a felvetésekkel szemben, miszerint a szakmailag kellőképpen megalapozott nemzetpolitika folytatásához elengedhetetlen lenne a szakbizottságok ism ételt felállítása és működtetése, viszonylag egyszerűen leszögezhető és be is bizonyítható, hogy a szakbizottságokban - kevés tiszteletreméltó kivételtől eltekintve - felkészült szakmai, szakpolitikai munka éveken keresztül nem folyt. Ez a szomorú tény sze rteágazó okokra vezethető vissza. Feltétlenül meg kell említeni a magyar parlamenti pártok delegáltjainak majdnem teljes érdektelenségét a szakbizottságok munkája iránt, ami az ülésekről való távolmaradásban, jelenlét esetén a hozzászólások hiányában, a de legált személyek sűrű rotációjában érhető tetten, és ami kivétel nélkül minden parlamenti pártra igaz volt. A szakbizottságok üléseit a kormányzati előterjesztések túlsúlya, valamint a határon túli magyar szervezetek szinte kizárólagos - sokszor szakmailag kiegyensúlyozott, felelősségteljes, olykor azonban szélsőséges, egyszerű kívánságműsorrá fajuló - aktivitása jellemezte. Ez utóbbi irányába hatott a szakbizottságoknak az a súlyos strukturális hiányossága is, hogy valamennyi határon túli magyar közösség k épviselői egyszerre, egy testületben üléseztek. Így a konkrét problémák megoldására koncentráló szakmai munka ab ovo lehetetlen volt. A különböző szervezetek képviselői általában egymással is versengve csak ismertetni tudták közösségeik - általában jelentő sen különböző - helyzetét, problémáit, és ennél többre az egyes - 2002 előtt is ritkán összehívottszakbizottsági ülések során nem is igazán volt lehetőség. Mivel az ülések között a tagok részvételével szakmai munka szinte alig folyt, így g yakran fordult elő, hogy megfontolásra érdemes
