Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-14
13 javaslatok kerültek véglegesen e rendszer miatt a süllyesztőbe, ám még gyakrabban történt meg, hogy irreális elvárások, javaslatok, félelmek, olykor papagájszerű ismételgetésével fogyott az idő a következű ülé s során is. Arra, hogy a nagyon is eltérő politikai, gazdasági, szociológiai helyzetük nyomán értelmetlen a különböző magyar közösségek problémával ugyanazon szakbizottságok keretén belül egyszerre foglalkozni, a Gazdasági Szakbizottság soraiból már az els ő ülések során rámutattak, és később is többször hangot adtak egyes határon túli magyar szervezetek képviselői. Ennek dacára a MÁÉRT 2005ös "befagyasztásáig" egyik kormány sem vette tervbe a MÁÉRT struktúrájának racionalizálását. Pedig erre a szakbizottsá gok igencsak rászorultak volna. Munkájukat már az 1999es kezdetektől szinte elégtelen szervezés kísérte. Gyakori, szinte általános volt a szakbizottsági ülések késedelmes összehívása, a meghívók olyan időpontban történő postázása, ami nem tette lehetővé a nyugati magyarság tengeren túli képviselőinek a részvételét, az ügyrendekben lefektetett ülésezési gyakoriság kirívó be nem tartása , az írásos szakanyagok elérhetőségével kapcsolatos problémák és a magyar parlamenti pártok fentebb már említett érdektelen sége. A szakbizottságok a szó szoros értelmében nem voltak szakértői bizottságoknak tekinthetők. Szinte sohasem került sor különböző szakmai vagy döntési alternatívák kidolgozására, a munka szinte mindig megmaradt a kormányzati előterjesztések véleményezés énél. Ugyancsak nagyon ritkán került sor hatástanulmányok kidolgozására, a döntések várható következményeinek előzetes felmérésére. A jegyzőkönyvekben gyakran találkozhat a kutató egyszerre szomorú és megmosolyogtató amatőrizmussal e tekintetben, amikor eg yegy kormányzati döntés szociológiai (pl. migrációs) hatásai esetében egyegy közvéleménykutatás megrendelése helyett még a kormányzati "szakemberek" is inkább tanácstalanul tárták szét a karjukat. A legsúlyosabb esetekben pedig még egyegy, egyébként ké sőbb meghozott döntés költségvetési hatásait sem voltak képesek megbecsülni. Alacsony volt a szakértői részvétel is a szakbizottságokban, és e szakértők is többnyire az államigazgatásból kerültek ki, ami egzisztenciális és egyéb szervezeti összefüggések ok án szinte kizárta a szakmai véleménypluralizmus érvényesülését. Sajnos ezzel párhuzamosan kell megjegyeznünk azt is, hogy a szakbizottságok nem csak szakértői szervezetekként voltak csaknem értéktelenek, de politikai szereplőként is súlytalanok maradtak. A szakbizottságok által a közpolitikai ciklus egyik eleme (társadalompolitikai probléma meghatározása; napirend elfogadása; társadalompolitikai alternatívák kidolgozása; program végrehajtása; értékelés/evaluáció) sem lett lefedve. Talán még a problémák azon osításában játszották a legjelentősebb szerepet. A Kormány azonban nem véleményezte az ajánlásaikat, e tekintetben alig volt visszajelzés a szakbizottságok felé. A Kormányt nem kötötték határidők az ajánlások megvizsgálására, végrehajtására. E két elemnek köszönhetően a szakbizottságok a magát a nemzetpolitikai napirendet sem feltétlenül tudták alakítani, azt 2002ig végig erőteljesen a kormányzat dominálta. Az ajánlásoknak ez a súlytalansága, a Kormány szemszögéből azok "elfelejthetősége" vagy "ejthetősége " álláspontom szerint erőteljesen hozzájárult a szakbizottsági ülések "ötletbörze" jellegének kialakuláshoz, az ajánlások felületes jellegéhez, pluralitásához és ahhoz, hogy a kedvezménytörvény kivételével a MÁÉRT fennállása alatt szinte sosem sikerült val ódi prioritásokat teremteni a nemzetpolitikán belül. A szakbizottságok szinte sosem éltek az utókövetés eszközével egyegy ajánlás, de különösen szakpolitikai program alakulását illetően, hacsak nem egyoldalú kormányzati tájékoztatás keretében, ami amúgy is több szakbizottság működési formáját dominálta. Érdemes megemlíteni, hogy a 2002es kormányváltást követően a szakbizottságok működésének szakmai színvonala némileg emelkedett ugyan, ám a második MSZPSZDSZ kormányt is terheli felelősség a szakbizottsá gok - egyébként ügyrendjükbe ütköző - olykor kirívóan ritka összehívása miatt, és azért, hogy elmulasztotta megújítani, hatékonyabbá tenni a magyarmagyar párbeszéd struktúráját. Ha ez megtörtént volna, lehet, hogy a koalíció nem szaladt volna bele 2004. d ecember 5e kaotikus és a magyar nemzetpolitika számára minden lehetséges kimenetelében negatív fejleményeibe. A magyarmagyar párbeszéd létező struktúrája A MÁÉRT újraélesztését szorgalmazó javaslatok dominánsan azt a tényt nem veszik figyelembe, hogy jel enleg is jól működő, plurálisan szervezett szakmai és politikai fórumai vannak a magyarmagyar párbeszédnek. A kormányzati oldalon 2006. december 13a óta működik a MagyarMagyar Kormányzati Konzultáció, melyen a magyar kormány miniszterelnöke és miniszter ei, valamint a Kárpátmedencében élő magyarság képviselői mellett a nyugati magyarság szervezetei is képviseltetik magukat. A MagyarMagyar Kormányzati Konzultáció célja az olyan stratégiai kérdések megvitatása, az ezekben való véleményegyeztetés, melyek a határon túli magyarság egészét érintik. A MagyarMagyar Kormányzati Konzultáción túlmenően a Miniszterelnök - figyelemmel a külhoni magyar közösségek eltérő nagyságára, differenciált voltára és a közösségi vezetők politikai súlyára és elfogadottságára - évente legalább két alkalommal külön is konzultál nemzetpolitikai kérdésekben az RMDSZ, az MKP illetve a VMSZ vezetőivel. Az új támogatás- és fejlesztéspolitikai struktúrának megfelelően módosításra került a Szülőföld Alapról szóló törvény, megszűnt a Szül őföld Alap Tanácsa, melynek feladatát maga a miniszterelnök által vezetett Regionális Egyeztető Fórum vette át, ahol a határon túli magyarság választott vezetőivel vitatja meg az adott
