Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-12
20 Naiv hiszékenységnek bizonyult, hogy tervezetet terjesztettünk a parlament elé, kövesse meg a magyarokat a háború után rajtunk ejtett sérelmekért. Elutasítják. A válasz: majd ha a magyar parlament megköveti a szlovák nemzete t az ezeréves magyar elnyomásért. Zsidóknak, kárpáti németeknek kijárt a bocsánatkérés, nekünk nem. Erre a képlékeny állapotra szakadt rá a szlovák nacionalizmus. A parlament siettében magyarellenes nyelvtörvényt fogadott el. Első „demokratikus” megveretés ünk a nyelvtörvény. Első nagy illúzióvesztés. Így a rendszerváltás kezdetén ismét elkezdődött az önvédelem reflexeinek a görcse. Majd a sietős kisprivatizáció. Mire észbe kaptunk, már minden mozdítható „vagyon” elkelt, még az első köztársaság s a háború u táni vagyonelkobzás százszor jogos tulajdonait sem tudtuk magunknak megszerezni. Megfogalmaztuk a szlovákiai magyarság autonómiaigényét, autonómiatervezetét. Ez kellett, hogy legyen a demokrácia szakítópróbája. Leseperték az asztalról. S egy rendkívüli h elyzet 1995ben. A mérleg nyelve lettünk a parlamentben; fél évszázaddal a háború után tudtuk csak kikövetelni a magyar helységnévtáblákat, s a magyarul írható női neveket. Aztán az alapszerződések (magyarszlovák, magyarromán). Nem sokkal ezután követke zett a második szlovák nyelvtörvény – a szlovák nyelv védelmében. Szövetkezetek ’89 utáni felbomlása – a Csallóközt, Gömört, Mátyusföldet, FelsőBodrogközt s más területeket ezzel kettős csapás érte; az elszegényedés s a gazdasági közösségek széthullása. É vtizedek hosszán épített gazdaságok váltak a tékozlás prédájává. S a művelődés: – A főiskolát végzett magyar hallgatók részaránya 50 százalékkal kevesebb a szlovákokénál. – A Csemadok lerombolásával a legnagyobb szlovákiai magyar közösségi erő porlad el – pénz hiányában, a hivatalos magyarországi és szlovákiai politika szeme láttára. S az állandóan kényszerítő és csalogató refrén: ha érvényesülni akarsz, tanulj meg szlovákul... – És a gazdaság: hat délszlovákiai járásban – országos viszonylatban – a legna gyobb a munkanélküliség. – DélSzlovákiában az országos átlag alatt van az iskolázottság szintje. Nagyszámú a csupán alapiskolát végzett magyar – ez a tény is duzzasztja a munkanélküliséget. – Szinte minden kerület déli részében a legalacsonyabb az átlagbé r. – A szociális bizonytalanság következménye a környező országok, közte Magyarország növekvő szerepe a lakosság elvándorlásában. S mindez együtt változatlan történelmi közegben. Emberellenes bűn az igazságtalanság arroganciája és bátorsága a hatalom rész éről. A másodrendűség kényszerű helyzetei és érzése bennünk. Milyen lelkületet, milyen emberarcokat, milyen emberi magatartásokat alakított az elmúlt nyolcvan év? A szüntelen alkalmazkodást – köztes, negatív érzéseket, a bizonytalanság, a félelem, a megal ázkodás, a hízelgés, a behódolás, a hatalom frázisokba fogalmazott dicsőítését, a meghajlásokat, a mindenre kész Jánosokat. Kevés, s alig is van sikerélményünk, inkább az önvédelem reflexei ivódnak belénk. Nyolcvan év, nyolcvanéves vádirat S ezek után t ehetjük fel a kérdést: tíz év alatt hová tűnt ötvenezer magyar? Hány pusztító, alacsonyító hullám verte szinte minden nemzedék arcát, testét, lelkét is... Mi volt ebben a nyolcvan esztendőben a világító pont? A biztató, az éltető... Úgy érzem, megmaradásu nk záloga volt és marad a szlovákiai magyarság életereje. A gödörből való feltápászkodásunk képessége. S csodálkozunk, hogy vannak, akik elfáradnak? Kiégnek? Akik elcsábultak? Akik irányt váltottak? Akik hátat fordítottak önmagunknak? Őseinknek? Anyanyelv üknek? Szülőföldjüknek?
