Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-12
19 Nehéz meghatódás nélkül fogadni ezt a napot, amikor gyermekeink először indulnak el a nagy útra, az emberré válás útjára, s mi, szülők, felnőttek féltő ag godalommal kísérjük, követjük őket, mert azt akarjuk, hogy kézen fogja őket a Sors, meg a szerencse, és sikeresek legyenek ott, ahol a tudást, az emberi magatartás mértékét és erkölcsét mérik. Az emlékek sokasága mellett azonban ilyenkor felidéződik előtt ünk a múlt is, a küzdelmekkel, megpróbáltatásokkal teli múlt, melyben életünk értelmét, a fennmaradás és megmaradás lehetőségeit kerestük. Szemünk a jövőt keresi, gyermekeinkben a jövő építőit, megtartóit látjuk – és joggal. Ők a folytatás, ők a továbbviv ői annak a szándéknak és akaratnak, amelyre mi tanítjuk őket. Mégpedig a múlt tanulságaival együtt! Ez a múlt számunkra sosem volt könnyű, feledésre érdemes. A küzdelem volt mindig a társunk, hogy emberként, magyarként megmaradhassunk szülőföldünkön. Szül őföldünk nagy tapasztalatot, nagy tanulságokat és lehetőségeket hord magában. Trianon a magyar nemzet vérvesztesége. Trianon nagy területeken rombolt: meghamisította, eltörölte a magyar nemzeti kisebbségek történelmét... Igen, 1919től a magyar nemzetiség ek máig érő létküzdelmet folytattak nyelvünkért, műveltségünkért, anyagi létünkért, egyenlő társadalmi jogainkért... A többségkisebbség viszonyában az állam erőszakhatalma van jelen. S ezzel együtt a többségi társadalom beidegzett, mindmáig újraéledő mag yarellenessége: – Trianonnak szerepe volt az 1946os „párizsi békekonferencia” kimenetelében, az utódállamok bosszúvágyának élesztésében, a nagyhatalmi világfelosztás megismétlésében. – Trianon második világháború utáni idejében „virágzott ki” a birodalm i internacionalizmus, az erősebb előtti hódolat kényszere, a „nemzetiségi kérdés minden ország belügye” című, az erőszakhatalmat kényszerítő s igazoló ideológia. – Trianon utókorában nőtt ki a „szocialista hazafiság kényszerzubbonya”. Trianon és a második világháborút befejező nagyhatalmi paktum után a történelem kereke tájainkon először 1956 Magyar Októberével, majd ennek eltiprása után 1968 Prágai Tavasza során fordult. Nemcsak a nemzetek, a csehek és a szlovákok közti viszony kérdése került napirendre, hanem a nemzetiségek ügye is. 1968 a szlovákiai magyarság első lázadása; az autonómia elvére épülő, európai rangú kisebbségi alkotmánytörvényt vívtunk ki. S alapítottunk számos magyar intézményt, utat törtünk Magyarország felé, meghatározó ereje voltunk a Prágai Tavasznak. Már a hatvanas években elkezdődött a hatalom magyar iskolák elleni asszimilációs rohama: az „internacionalizálás” – közös igazgatású iskolák erőszakolása. A szándék hatalmas ellenállást robbantott ki, több mint 10 ezer tiltakozó levele t kézbesített az illetékeseknek a posta. A megfélemlítés a nyolcvanas évek végén is megjelent, az ellenszegülés következménye lett a magyar iskolák jogát védő pedagógusok és iskolaigazgatók leváltása, eltávolítása. A magyar iskolákat asszimiláló program b elenyúlt a rendszerváltási évekbe. Hisz Mečiar „hazafias” programja az alternatív iskolák „demokráciájának” hatalmi erőszakolását szorgalmazta. A rendszerváltás lehetőséget adott a szólásszabadságra és a politikai szerveződésre. Több szálon bontakozó társ adalmi folyamatok kezdődtek: a keresztény és a nemzeti eszmeiség politikai arculatának formálódása, a talajtalan liberalizmus víziója, s a Csemadok majd százezres tömegének a súlya... A parlament magyar képviselőinek hevülő szabadságszeretete a történelmi igazságszolgáltatást követelte.
