Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-12
3 a Tőkést támogató szervezetek megfigyelőket küldhettek volna az országos, valamint a megyei választási bizottságokba és a választási központokba (Paprika Rádió/Erdély.ma) Toró T. Tibor: nem túloznám el Szász Jenő fontosságát − „Személyesen csak annyit mondhatok, hogy emberileg én is sajnálom Sógor Csabát , mert igen nehéz helyzetbe került, hiszen azok, akik az előválasztásokon hozzásegítették szenátori szer epéhez, azoknak jelentős része közelebb áll a Tőkés László képviselte értékrendhez, mint az RMDSZ által megjelenített politikai értékekhez.” (ÚMSZ) „A megméretkezés következik“ − Interjú Toró. T. Tibor RMDSZképviselővel, az EMN T alelnökével − „Az RMDSZ színeiben induló Sógor Csabának nem lesz könnyű élete az európai választási kampányban” – jósolja Toró T. Tibor . Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke – az RMDSZ parlamenti képviselője egyben – volt az egyik fő szorgalm azója a szövetség és Tőkés László megegyezésének, amely végül „kútba esett” (ÚMSZ) Méltatlankodnak Tőkésék − É rtetlenkedve fogadta Markó Béla tegnap a Tőkés Lászlót támogató szervezeteknek az RMDSZ által összeállított EPlista j elöltjeivel szembeni kifogásait. A szövetségi elnök lapunknak azt mondta: „aki megkérdőjelezi Frunda György alkalmasságát az RMDSZ listáján, az nevetséges” (ÚMSZ) Pohár, tiszta vízzel − „Akinek eddig kétségei voltak, hogy a Tőké s Lászlót támogató szervezetek és az RMDSZ közötti tárgyalásokon melyik fél nem akart megegyezni, annak számára most már nyilvánvaló: nem a szövetségen, nem Markó Bélán , de nem is Tőkés Lászlón múlott, hogy nem lett meg az a bizonyos összefogáslista” − Si mon Judit írása (ÚMSZ) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA A legerősebb szerb párt a magyarokkal példálódzik − A vajdasági magyarok Magyarországra történő könnyű beutazásával példálózott kedden a szerb parlament ülésén a leger ősebb szerb párt egyik vezetője, bizonyítva, hogy semmit sem tud a valóságról. Aleksandar Vucic , a radikálisok frakcióvezetőjének a helyettese az állampolgársági törvény módosításával foglalkozó ülésen - a más országban élő szerbek helyzetén könnyítendő - a vajdasági és szlovákiai magyarok példájára hivatkozott, akik szerinte „ személyazonosságot igazoló hazai okmánnyal utazhatnak Magyarországra ” (MTI) Dragan Jočić: Módosítani kell az állampolgársági törvényt − … jogilag rendezni k ell a Szerbia és Montenegró államközösségének széthullása után kialakult helyzetet. Montenegró önállósulása után ugyanis a Szerbiában élő montenegrói állapolgárok állampolgárság nélkülivé váltak, tehát módosítani kell a törvényt, hogy kedvezményes módon ők is szerbiai állampolgársághoz juss a nak (Vajdaságma.info) Pásztor Bálint helyreigazította Aleksandar Vučićot a parlamentben − A vajdasági magyarok is csak útlevéllel és vízummal léphetik át a magyar határt (Vajdaságma.info) A nemzeti tanácsokról szóló törvénytervezetről egyeztettek a szakértők − A nemzeti tanácsok megválasztásáról, hatásköréről és pénzeléséről szóló törvénytervezet kompromisszumos változatának kidolgozására ült össze ma délután Szabadk án a