Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-12
4 szakértői munkacsoport, közölte az Újvidéki Rádió Goran Bašićnak a bejelentésére hivatkozva a nemzetek közötti viszonyokat kutató központból (Vajdaságma.info) Segítséget várnak a Vajdaságban − "Azt várjuk a köztársasági eln ökkel való találkozásunktól, hogy Magyarország adja vissza lappangó állampolgárságunkat – mondta Páll Sándor , a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke. A politikus Sólyom László holnapi szabadkai látogatása előtt nyilatkozott (MH 8.o.) S ZL OVÁKIA A szlovák házelnök szerint most indokolatlan a magyarszlovák megbékélési nyilatkozat − „Jelenleg semmi sem indokolja a magyarszlovák megbékélést célzó bonyolult szövegtervezet előterjesztését” - jelentette ki kedden Pav ol Paska szlovák házelnök, miután Csáky Pál , a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke letette asztalára párt a parlamenti nyilatkozat szövegtervezetét. Az MKP elnöke a múlt héten pénteken az MTIvel már ismertette a felek kölcsönös bocsánatkérésére alapozo tt megbékélési nyilatkozatát, amelyet azonban a hét végén a szlovák kormánypártok vezetői olvasatlanul elutasítottak (MTI) Fico: bocsánatot kérni? Égbekiáltó arcátlanság! − A szlovák kormánytriumvirátus kitett magáért bocsánatk érésügyben. Robert Fico elképesztő arcátlanságnak tartja azt a felvetést, hogy a szlovákok kérjenek bocsánatot a magyaroktól. Vladimír Mečiar zavaros történelmi fejtegetésekbe bocsátkozva lefasisztázta a kitelepített magyarokat. Az MKP ugyanakkor kölcsönö s bocsánatkérést javasolt mindkét fél részéről. Ez lett belőle (Kitekintő) Fico is kirohant a magyarok ellen − Védett dekrétumok (MN 19.o.) http://mn.mno.hu Dobos László: A szlovákiai magyar p olitizálás kérdőjelei − „A népszámlálás bizonyította, a magyarságvesztés mementó. A szlovákiai magyarság eddig kikezdhetetlennek hitt tömbje, egysége megtört. A szlovákiai magyar nemzeti közösségben „új erők” hatnak. Elindult valami más, s ezt a jelensége t (folyamatot) nem lehet alkupolitikával, húzd meg – ereszd meg politikával ellensúlyozni. A „magyarázom a bizonyítványomat” ősöreg szokása nem segít. A magyarságfogyásunkat ellentételezni kell. A magyar etnikumot átfogó érdekkifejező, politikaitársadalmi p rogramot kell kimunkálni, benne szigorúan kijelölve az autonómiapontokat. Nem elég a parlament, nem elég a kormány fóruma, nem elég a televízióban villogni; az önkormányzatokra, önkormányzatiságra épülő, építhető, nemzetiségi érdekeinket védő politizálásra van szükség” 2 (Felvidék.ma) Az önigazgatás felé araszolva − „Még mindig csak az előszele érezhető a szlovákiai oktatási rendszer évek óta tervezett gyökeres reformjának. A felsőoktatási törvény nemrég történt módosítása nem ad o kot a bizakodásra, hogy a közoktatás előkészületben lévő új jogi szabályozása alatt nem kell ismét foltozást érteni, hanem olyan törvény megalkotását, amely valóban megteremti az oktatási rendszer mély és átfogó szervezési és tartalmi átalakulásának feltét eleit. Még kevésbé remélhető, hogy az a szlovákiai magyar közoktatás sajátos gondjainak konstruktív kezelésére is kiterjed. Egyáltalán milyen a szlovákiai magyar közoktatás állapota, és milyen feladatok várnak ebből 2 az érsekújvári tanévnyitón elhangzott be széd