Reggeli Sajtófigyelő, 2007. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-09-07
23 dokumentumot, amely a megállapodás részleteit tartalmazza, nem írták alá. „A két tárgyalóbizottság közelítette az álláspontját, sikerült az együttm ű ködéskeretet papírra vetni. Meg is egyez tünk abban, hogy kampánytól függetlenül folytatni fogjuk a párbeszédet, beleértve egyfajta egyeztet ő fórum létrehozását is, az RMDSZen kívüli politikai csoportosulásokkal” – mondta Markó. A tárgyaláson megegyeztek, nem fognak negatív kampányt folytatni, mindenki a maga külön üzenetével próbál szavazatokat szerezni. T ő kés László a sajtótájékoztatón kitért a tárgyalás eleji incidensre. Elmondta, a megbeszélésen résztvev ő személyek „kibenléte zavarta meg, siklatta ki a tárgyalást”, utalva ezzel Szász Jen ő f elt ű nésére. T ő kés jelezte, személyesen ragaszkodott ahhoz, hogy az ő t támogató szervezetek, közöttük az MPSZ vezet ő i is eljöjjenek a mai döntéshozatalra. „Az a vélemény alakult ki, hogy nem érett meg a helyzet a közös lista összeállítására. A gond az volt , hogy egészen más megközelítésb ő l indultunk. Az RMDSZ a közös listára koncentrált, mi azt mondtuk, ez csak akkor válik lehet ő vé, hogyha az elvek és a programok szintjén megegyezünk a magyar közéletben szükséges rendszerváltozásról” – fejtette ki a püspök. T ő kés egyetértett abban, hogy a megkezdett párbeszédet folytatni kell, amire az alkalmas intézmény a ma megalakuló Erdélyi Magyar Egyeztet ő Fórum lenne. Hozzátette, nagyon fontos számára az európai parlamenti választás, amelyen független jelöltként vesz részt. „Ez túlmutat a brüsszeli képviseleten, a romániai magyar politikai és közélet demokratizálásáról van szó. Ezt úgy kell megvalósítani, hogy a nemzeti érdek ne szenvedjen csorbát” – közölte T ő kés. Ú jságírói kérdésre Markó elmondta, létezik az a kocká zat, hogy egyetlen magyar jelölt sem jut be az EPbe. „T ő kés püspök úr úgy látja, hogy kell ő támogatottsággal rendelkezik a képvisel ő séghez, mi úgy látjuk, hogy ez nem lehetséges. Az RMDSZnek így is megvan a lehet ő sége, hogy eljusson Brüsszelbe. De a dol gunk megnehezedik, a kockázat sokkal nagyobb” – értékelte az RMDSZ elnöke. Tőkés: jövőre összefoghatunk Az Új Magyar Szónak nyilatkozó T ő kés László szerint ha nem szorított volna az id ő , nagyobb esélylyel ültek volna le tárgyalni. „Én valóban a megegyez és híve vagyok. Ezt az esélyt az RMDSZ többször durván visszautasította, most viszont rákényszerültek az egyezkedésre. Kés ő n próbálták menteni a helyzetet, de nem anynyira kés ő n, hogy jöv ő re ne tudnánk összefogni. Addigra újra lehet rendezni az egész magy ar közéletet. A végül nem aláírt közös dokumentum sok olyan szándékot tartalmaz, amely a megoldás irányába mutat” – mondta a püspök. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke lapunknak elmondta, nem esett jól neki a tárgyalás kimenetele. „Azon dolgoztam, hogy oly an reformkeretet teremtsünk, amely lehet ő vé teszi az együttm ű ködést. Nem sikerült abban a konkrét cselekvési tervben megyezni, ami hitelesítette volna ezt a szándéknyilatkozatszer ű dokumentumot. Az RMDSZ vezet ő i nem kívántak alapjaiban hozzányúlni a polit ikai rendszerhez, csupán felszínes személetváltást akartak elvégezni. Ha hosszú távú együttm ű ködésben gondolkodunk és választási együttm ű ködésben, akkor vállalni kell a közös döntéshozatal kiépítését és a támogatási rendszer reformját” – összegzett Toró T. Tibor. Szász Jen ő a ludas? Márton Árpád képvisel ő szerint Szász Jen ő volt az, aki lebeszélte T ő kés Lászlót az egyezségr ő l. „Ha majd valaki elolvassa a közzététel el ő tt álló RMDSZdokumentumokat, amelyben a szövetség megegyezésre tett ajánlata és er ő fesz ítése egyértelm ű , akkor kiderül, hogy T ő kés püspök eleve nem akart egyezséget, vagy sikerült Szász