Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-24
15 autonómia lenne a szülőföldön történő maradás és boldogulás legeredményesebb előmozdítója, egyaránt szolgálná a helyi többség és a kisebbség érdekeit. Ha az erdélyi magyarok egységesen és hangosan követelik ezt, Európa is meghallja, és nem csukhatja be ez előtt a fülét Bukarest sem. Erdélyben az idegenforgalom lehet a leggyorsabb kitörési lehetőség, hiszen hegyei az Alpokkal vetekednek, a gyógyvizek, borvizek terén pedig nincs vetélytár sa Európában. Több mint ezer társammal együtt (felük anyaországi) részt vettem az Erdélyi Kárpát Egyesület XVI. Vándortáborán. Ez a patinás szervezet sokat tesz a turistautak helyreállításáért, a természeti értékek megóvásáért és hozzáférhetővé tételéért. De nem kell mindenkinek sátoroznia, egyre több az igényes panzió, a falusi turizmust pedig azért is ajánlom, mert egyedülálló alkalmakat kínál az emberi kapcsolatokra, ráébreszti a látogatót, hogy saját nemzetét és saját múltját, hagyományait őrzik e falva k lakói. Ha megépül egy erdélyi autópálya, és megjavulnak a helyi utak – ennek a sürgető voltát ma már maga az államelnök ismeri el – , akkor Erdély, "a másik magyar haza" fellendülése garantált. vissza Jeszenszky Géza, történé sz Kóka János, az SZDSZ elnöke − A valóság része az érzelem is Erdélyi Riport 2007.08.23. Fiatal, gazdag és szeret politizálni. Lemondott egy fontos tárca éléről, hogy erősítse az SZDSZt. Új liberális nemzetpolitikát szeretne képviselni, amelynek az a fő motívuma, hogy az Európai Unióban minden nemzet kisebbség. Nem az autonómiát, nem is a kollektív jogokat véli elsődlegesnek, hanem a nemzet önazonosságának megőrzését, gazdasági fellendülését, a magyar – magyar kapcsolatok szorosabbra fűzését. Kóka Ján os liberális pártelnökkel Simon Judit készített interjút. Azt nyilatkozta, azért mondott le a miniszterségről, hogy építse az SZDSZt. Rossz nyelvek szerint a pártban nem mindenki szereti önt. Ugyanakkor azt is hallani, hogy a háttérből továbbra is ön vez eti majd a tárcát. Mi az igazság? Ez voltaképpen három kérdés, ha lehet, egyenként válaszolnék. Jó dolog miniszternek lenni, de ennél van jobb, fontosabb feladat is. Szerintem ma a legfontosabb dolgunk a liberális kultúra és identitás életben tartása, erő sítése. Tizenhét évvel ezelőtt megszabadultunk a kommunizmustól, de a szocializmus jó néhány jellemzője kezd visszaszivárogni az életünkbe. Mintha térségünkben egyszerre sorvadna a szabadságjogok, a piac és a magántulajdon tisztelete. Ráadásul úgy tűnik, n ehezen fogadjuk el a tisztességes verseny kultúráját is. Ezért, mint fiatal, mint politikus, mint pártelnök, amikor főállásban akarom az SZDSZt erősíteni, akkor a liberális értékek megerősítéséről, népszerűsítéséről beszélek. Magyarország útkereszteződésh ez érkezett: a következő néhány évben dől el, hogy merre megyünk tovább. Választhatjuk a gyarapodást, a sikert, az európai utat, esetleg topoghatunk egy helyben, vagy választhatjuk éppen a nemzeti megosztottságot, a permanens kulturális háborút, a gazdaság i hanyatlást. Több liberalizmus kell, ez nemcsak a magyaroknak volna fontos, hanem az egész térségnek is evidens érdeke. Vagyis a döntésemben elsősorban kulturális, filozófiai megfontolás játszott szerepet. Ami a párton belüli viszonyokat illeti: optimista vagyok. Azzal nem foglalkozom, hányan szeretnek és hányan nem. Azzal viszont igen, hogy a párton belül erősödjön az együttműködés kultúrája. Csak a kölcsönös bizalom és az együttműködés hozhat sikert. Szeretek győzni, ehhez hívtam társnak a párt vezetőit. Úgy látom, jönnek. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországnak több liberalizmusra van szüksége, ezért új területekkel is bővítjük politikánkat. Ilyen a környezetvédelem. Fodor Gábor képes a zöld ügyet olyan meghatározó politikai témává tenni, amely végre ne m megoszt, hanem képes egyesíteni bennünket. A gazdasági tárca jó kezekbe kerül, igyekszem a legalkalmasabb embert jelölni erre a posztra. Azt viszont jól gondolja, hogy gazdaság irányításában igyekszem továbbra is aktívan részt venni. Ezért bent vagyok a „csúcskabinetben”, és a szabadelvű felfogást képviselve továbbra is én vezetem a liberális kormányzati kabinetet. Sokan gondolják ma azt, hogy a globalizáció és mindaz, ami vele jár – a gazdasági növekedés, a technológiai változás, a szabad kereskedelem – degradálja, károsítja életünket. Valahogy túl nagy árat fizetünk a versenyképességért. Erős és makacs sztereotípia ez. A Fidesz erre az érzésre épít, amikor elutasít minden reformot, minden változtatást. Én meg azt mondom, nem lehet leállni. Politikaelméle ti közhely, hogy egy ország nem tud egy helyben állni: vagy fejlődik, vagy hanyatlik. Magyarország számára tehát egyetlen út lehetséges: menni tovább előre. Ezt tesszük, ezért fejlesztjük az infrastruktúrát. Az elmúlt öt évben megdupláztuk az autópályahál ózat hosszát. Közben igyekszünk olcsóbban is építeni, mára harmadávalfelével csökkent a kivitelezés költsége.