Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-02
30 Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke hétfőn Budapesten azt mondta: az EU folyamatosan tárgyal az Egyesült Államokkal arról, hogy valamennyi uniós tagország állampolgára vízummentességet kapjon. A múlt héten az amerikai szenátus és a kongr esszus is nagy többséggel elfogadta azt a törvénytervezetet, amely egyebek mellett lehetővé teszi a vízummentességben részesülő országok körének bővítését. James Jay Carafano szerint egészen biztos, hogy a javaslatot az elnök is aláírja majd, erre akár e zen a héten, a nyári szünet előtt is sor kerülhet. Ezután azonban még egymásfél éves felkészülésre lesz szükség mind az Egyesült Államokban, mind a csatlakozni kívánó országokban, mielőtt a konkrét időpontról tárgyalnának és döntenének – tette hozzá. Ráad ásul az egyeztetések is elhúzódhatnak, technikailag ugyanis nem lehetséges, hogy egyszerre folytasson megbeszéléseket az Egyesült Államok képviselője például tizenöt pályázó országgal – mondta James Jay Carafano. A törvényjavaslat szerint a csatlakozás f eltételei között szerepel, hogy az elutasított vízumkérelmek aránya ne haladja meg a 10 százalékot, ennek jelenleg Csehország, Málta és Ciprus is megfelel, Magyarország, Románia és Lengyelország azonban nem – mutatott rá a szakember. vissza Kolozsvár - Engedélyezték a SapientiaEMTE új épületét Erdély.ma [ 2007. augusztus 02., 07:28 ] Forrás: Krónika Két hete kapta meg a városrendészeti engedélyt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), így várhatóan már szep temberben meghirdetik a közbeszerzési eljárást az új ingatlan megépítésére – tájékoztatott Tonk Márton, az oktatási intézmény kolozsvári karának dékánja. A telek, melyre az ingatlant építenék, a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában, a T ordai út aljában, a Szabók bástyájától mintegy 100 méterre fekszik. A polgármesteri hivatal hónapokon keresztül halasztotta a jóváhagyást, ugyanis az elmúlt hetekben teljesen átszervezték a Tordai út eleji, illetve a Cipariu téri gépkocsiforgalmat, és az e gyetem leendő épületének terveit is ehhez kellett igazítani. A helyi önkormányzat felkérésére végül az új ingatlant a tervezettnél két méterrel beljebb építik, így az épülethez betérő gépkocsik nem akadályozzák a közúti forgalmat. A Macalik Arnold műépíté sz tervei alapján készülő ingatlanban kapna otthont a kolozsvári Sapientia három kara, egy tévé- és filmstúdió és egy hatalmas aula is. Az egyetem jelenlegi székhelyén, a Bocskaiházban csak az adminisztrációs részleg maradna. A tervező FKM Építészműhely k ét tömbből álló épületegyüttest képzelt el, amelyet a középső, faburkolatú díszudvar fölötti átjáróhíd köt össze. A hátsó, hétemeletesre tervezett torony földszintjén lesz az egyetem aulája, a legfelső szinten pedig a könyvtár kap helyet. A média szak stúd ióit pedig a föld alatti termekben rendezik be. A tervek szerint az új épületet 2009re fejezik be. Az EMTE új épületének összköltségét hárommillió euróra becsülik, az összeget az egyetem saját forrásokból teremti elő. vissza Veszélyben a királyok bora Felvidék.ma 20070802 08:14 Forrás: Heti Válasz Három környezetpusztító nagyberuházás fenyegeti a világörökségként számon tartott tokaji borvidéket. Míg a szlovákok Tőketerebesen építenének szénerőművet, a határ innenső oldalán Hujber Ottó MSZPs nagyvállalkozó magyar Verespataknak is beillő tervvel állt elő. Ez egy nonszensz, mindennel szembemegy. A józan ésszel elsősorban" - így kommentálta július közepén Sólyom László a TokajHegyalját fenyegető szlovák erőműépítési terveket a Magyar Televízióban. Miközben az államfő "nagyon erőteljes" fellépést ígért a tőketerebesi beruházással kapcsolatban, a világörökségi terület magyar oldalán