Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-25
13 KeletEurópa új válsága Népszabadság • Tamás Gáspár Miklós • 2007. július 25. Miután sikerült KeletEurópa gazdaságá t kizsigerelni, a hagyományos nagyipart - és nagyipari mezőgazdaságot - a munkássággal együtt szétverni, a keleteurópai népgazdaságokat az adóversennyel (ki tud alacsonyabb adókat és olcsóbb hiteleket biztosítani az új birtokosoknak, azaz a multinacionáli s, transznacionális nagyvállalatoknak?), a reálbércsökkentési és munkaidőnövelési versennyel aztán végképp versenyképessé tenni, a népgazdaságot a liberalizációval és deregulációval teljesen védtelenné tenni az erősebb nyugati vetélytársak konkurenciája s zámára: miután mindez sikerült, körülnézhetünk a rommezőn. Olyan enklávék jöttek létre, amelyekben a nemzedékeken áthúzódó, gyógyíthatatlan munkanélküliség és az ún. "mélyszegénység" az uralkodó. A dolgozók egy része a korai és a rokkantnyugdíjazásba men ekült. A fiatalok - akik joggal rettegnek a "pályakezdő" státustól - különféle, "fölsőoktatási intézményeknek" nevezett szociális otthonokban húzzák az időt, várva a konjunktúrára és fehérgalléros állások csodás fölbukkanására. A mindenfajta produktív szfé rából kizárt emberek még azt a társadalmi funkciót se tudják betölteni, hogy létükkel nyomást gyakoroljanak a még dolgozókra, s evvel kényszerítsék őket gazdasági és szociális engedményekre (belenyugvásra az alacsonyabb bérekbe, hosszabb munkaidőbe, rossza bb munkakörülményekbe). Ehhöz túl sokan vannak. Az ember azt gondolná, ezeket a felebarátainkat nem lehet már tovább nyúzni, ha már egyszer kipenderültek abból a kettős monarchiából, ahol a kapitalizmus élete folyik - a tőke és a munka , de kiderült, ho gy lehet. A kapitalizmusnak a korábbi (keynesi, jóléti) fázisában avval serkentették a gazdaságot, hogy a nem produktív embercsoportok fogyasztásával is bővítették a belső piacokat. Ebben a korszakban a tőkés jóléti állam (ennek egyik verziója volt a "léte ző szocializmus" is, igen sok tekintetben) a tőke+munka "centrumából" kizárt embercsoportokat integrálni próbálta a szociális intézményrendszer révén, így teremtve társadalmi kohéziót, osztálybékét, represszív nyugalmat. Ennek vége, most a már kinyírt em bereknek a kizárása folyik a nemzetállami, tehát nemzeti összetartást, kohéziót egyedül garantáló szociális intézményrendszer (olykor a profitlogika rendszerében érthető, olykor teljesen irracionálisan "osztályharcos", nettó népellenes módon) lebontásával (Sozialabbau). Az ellenállás megszokott formái csődöt mondtak - leginkább azért, mert a keleteurópaiak nem nagyon élnek velük. Ellenállás helyett patológiákat és menekülést tapasztalunk. A kizsákmányolással és elnyomással szembeni ellenállás kóros hiány ából előálló sajátos patológiákból több is áll rendelkezésre. Menekülés a betegségbe és a korai halálba. A reprodukció megtagadása: nem születnek gyerekek. Fölhagyás a hosszú távú takarékossággal, befektetéssel, előrelátással: abnormális mérvű eladós odás, hitelkrízis, csökkenő lakossági megtakarítások. Menekülés a többség "normái" szerint "bűnöző" vagy "élősdi" életmódba, a társadalom teljes elutasításába; a kitaszítottságra és kirekesztettségre adott válasz: kétségbeesett "antiszociális" agresszió. Menekülés KeletEurópából: tömeges kivándorlás Romániából, Lengyelországból, a volt Szovjetunió és a volt Jugoszlávia bizonyos területeiről. Menekülés az ideológiai tébolyba, szektákba, új babonákba: a szájról szájra terjedő rémhír középkorias szubkul túráinak, a délibábos és holdkóros összeesküvéselméleteknek a terjedése (az új "néma forradalom") - mindez kifejezi az uralkodó kultúrával szembeni szinte totális bizalmatlanságot. Ha a munka+tőke "centruma", a társadalom "fősodra" számára elérhetetlen, megközelíthetetlen a produkcióból és reprodukcióból kizárt társadalmi csoportok, nemzedékek, etnikumok, zavarosan elégedetlen és lázadozó, többnyire antiliberális és antidemokratikus szubkultúrák megosztott és "belvillongó" populációja, akkor ez még megkö zelíthetetlenebb a politikai "fősodor", azaz a viszonylag racionális sajtó és a hagyományos politikai
